én történetem
Befogadta őket a magyar divatvilág – Oleg Borisuk és Viktor Taranenko ukrán művészek
Romantikus lenne ezt a történetet úgy kezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt Oleg, a művészfiú, aki Ukrajnában élt, és Magyarországra jött szerencsét próbálni. De tulajdonképpen ez az igazság, azzal a kiegészítéssel, hogy a szerencséjéhez Viktor Taranenko is kellett; ő képviseli a racionalitást a munkakapcsolatukban. Viktor 1999 óta él hazánkban, otthon orosz-ukrán iskolát végzett, de […]
Lami Juli6 perc
Tüskevártól a Tiszáig
Nem így képzeltem el a találkozást Ljasuk Dimitryvel. Egyszerűen csak azért, mert Dimi nádasokat zörgető szél, csónakot ringató, titkokat rejtő vizek teremtménye. Legalábbis a YouTube-csatornája és a természetfilmjei alapján annak képzelem. Erre feltűnt a Vígszínház oldalán a pesti tömegben. A kávézóban, ahol a találkozót megbeszéltük, nem volt szabad asztal. A körúton lépkedtünk egymás mellett, hely […]
Nők Lapja8 perc
Vadkacsától a kolibriig – Szabó Judit, a madarak védelmezője
A vadkacsával kezdődött. Egy bajai házban, sünök, gőték, békák, madarak és mindezek mentett példányai között. A vadkacsa nem akart sólyom módján megülni a kis Judit karján, például, mert a természet nem adott neki kapaszkodó lábat és megfelelő gravitációs központot. A városszéli kertben az araszoló lótetűtől a fészekből kiesett verébig mindenki biztonságban érezhette magát, a kiskorú […]
Hulej Emese6 perc
A saját szív ügye
Brigi kedves, figyelmes ember, de érezni rajta, hogy rendkívül fegyelmezett és tudatos. Vezetőként dolgozik a közigazgatásban, huszonéves kora óta. Mesterápolói, szociálpolitikusi diplomája van, éppen kormányzás és vezetés mesterszakra jár, és tanít. Negyvenhét éves, tíz éves kisfiát nevelik informatikai biztonsági szakértő férjével. Felületes szemlélőként akár hihetjük is, hogy neki könnyű: tehetős gazdálkodócsaládból, nagy ambíciókkal érkezett Békéscsabáról […]
Nők Lapja5 perc
Záhonytól Párizsig – Magyar borászlány a világ tetején
Kövesdi Zsófia közösségi oldalát pörgetve csak kapkodja az ember a fejét, annyi költözésről számol be örömmel a fiatal lány. 2015-ben Kaliforniába, a következő évben Új-Zélandra, majd Franciaországba ment, hamarosan pedig Portugália lett az új állomás. És ha azt hinnénk, hogy megállapodott, mondván, végre újra európai föld van a lába alatt, kiderül, hogy következő úti célja […]
Papp Diána6 perc
„Halott föld ez” – Egy kárpátaljai tanítónő történetei
Fiatal anyuka, tanár és író. Pár éve múlt harminc. Még a Szovjetunióban született egy augusztus 13-ai napon. Néhány hét választotta el attól, hogy a független Ukrajnába érkezzen. A Szovjetunióra már csak a jegyrendszer, a méteres hajas babák meg a lábbalhajtós kisautók emlékeztették. Az első évek a független Ukrajna életében nehezek voltak. Timi még tisztán emlékszik […]
Nők Lapja5 perc
A bluesdoki – Dr. Vasicsek János
Aki hallott Öcsiről – becsületes nevén dr. Vasicsek Jánosról –, az a fentiekre csak legyint, és azt mondja: persze, persze, van ilyen, de ez abnormális, pedig Öcsi tényleg így él. Szenesnek áll a világ Este tízet mutat az óra. A csaknem két méter magas egykori vízilabdázó – ma is csábítóan jóképű – Öcsi kiszáll az […]
Árvai Magdolna6 perc
Világszámmal a föld körül – Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián
Megfeszített munka, utazás egyik városból a másikba vagy a világ távoli pontjára: zárt közösségekben élnek a cirkuszművészek, akik a porondon, gumiasztalon, trapézon, lóháton, zsonglőrként szórakoztatják a nagyérdemű közönséget. A házasságok néha bizony még ma is családi érdekek mentén kötődnek. Nem így Eötvös Krisztináé és Richter Szebasztiáné, az ő esetükben győzött a szerelem és a közösen […]
Árvai Magdolna6 perc
A világsztárokkal forgató csodagyerek
Tíz évének minden érettségével nyújtja kezét, úgy mutatkozik be, látszik, nem először csinálja. Rutinosan kínál hellyel az étkezőben, tolja elém a pogácsát, aprósüteményt, csak vegyek bátran, helyezzem magam kényelembe. Külsőre kislány, viselkedésre felnőtt, nem is tudom hova tenni ezt a látszólagos ellentmondást, amit végül egy mosollyal old fel, és akkor helyükre kerülnek a dolgok bennem: […]
Hartinger Emese8 perc