Nők Lapja
Nők Lapja
szerkesztő
Kultikus filmek, amikben szerepet kapott az ősz
Lassan kezdődik a tanév, a kerti grillezéseket pedig felváltják a bekuckózós délutánok, amikor jól esik újranézni egy-egy ikonikus filmet. Összeállításunkban olyan klasszikusokat ajánlunk, melyekben valamilyen módon szerepet kap az ősz.
Nők Lapja2 perc
8 büszke kutyatulajdonos a királyi családokból
A hónapban derült ki, hogy az újdonsült hercegi pár, Meghan és Harry úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy labradort. A kutyusról nyilvános kép egyelőre nem készült, de már nagyon várjuk, hogy láthassuk! Addig is, összegyűjtöttük a királyi családok négylábú kedvenceit.
Nők Lapja2 perc
Ébresztő! Így ugraszthatjuk ki a gyereket az ágyból az iskolai időszakban
Hamarosan becsöngetnek, a gyerekek mellett pedig a szülőknek sem árt felkészülniük a tanévkezdésre. Cikkünkben megosztunk néhány hasznos tippet, amivel könnyebben indulhatnak majd a hétköznap reggelek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Nők Lapja3 perc
Falakon Dunaújváros múltja – egy helyi tetováló stúdió nem mindennapi turistalátványosságot alkotott
Nem mindennapi alkotással rukkolt elő a napokban néhány tehetséges fiatal az egykori Sztálinvárosban. A dunaújvárosi önkormányzat és az ÚJPART Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesület támogatásával az InkSane Tetováló Stúdió elszánt ifjú művészei úgy döntöttek, hogy egy projektor és néhány festékpatron segítségével egy óriási falfelületen örökítik meg a város néhány meghatározó múltbéli eseményét. Augusztus 21-én készültek el, íme a lenyűgöző végeredmény:
Nők Lapja1 perc
Szimbólumterápia – Jelképekkel gyógyulni is lehet
A szimbólumok gyógyító erejének legősibb sikertörténete az ókori Egyiptomból származik. De vajon hogyan működik ez a módszer? Miként befolyásolhatják a jelképek testi és lelki egészségünket, hogyan tudjuk a gyógyulás szolgálatába állítani őket? Magyar Diána írása.
Nők Lapja3 perc
Amit nyáron kötelező: Mini lángos paradicsommal, mozzarellával
Vannak olyan emblematikus fogások, amelyek mindannyiunk számára azonnal a nyári hónapokat idézik, mint a sült hekk, a lecsó vagy éppen a lángos. Készítsétek el a négy fal között ezt az ínycsiklandó strandkaját és bolondítsátok meg egy kis mozzarellával is!
Nők Lapja1 perc