Aktuális
Segítség a szülőknek, ajándék a gyerekeknek
Vannak, akiknek nem adatik meg az ajándékozás öröme. Nekik próbál segíteni erőteljes, megható, ám tapintatos kampányával a Magyar Református Szeretetszolgálat, amely azt tűzte célul, hogy idén 2020 rászoruló gyerek számára nyújt örömöt a szentestén – de nem csak nekik, hanem a szüleiknek is, akik ennek a kezdeményezésnek köszönhetően adhatnak ajándékot a gyerekeiknek.
Ónody-Molnár Dóra3 perc
Egyre kevesebbek jutnak megfelelő oktatáshoz Magyarországon
Egy újabb európai uniós jelentés állapítja meg, hogy valami végletesen félresiklik a magyar oktatásban. A napokban közzétett dokumentum szinte minden kulcsterületen rögzíti, hogy a magyar diákok alulteljesítenek más tagországokban élő társaikhoz képest, s ennek súlyos következményei lesznek a jövőben. Az egyetlen dolog, aminek örülni lehet, hogy a kisgyerekkori fejlesztés területén kifejezetten jól állunk, ami azt jelenti, hogy hosszabb távon esetleg lehet remény.
Ónody-Molnár Dóra5 perc
Drakula és Mátyás király „Jusztinkája” – Középkori vámpírrománc
Vlad Ţepeş, azaz Karóbahúzó Vlad vajda igazi történelmi ikon. Misztikus, félelmetes alakjában a román és a magyar történelem találkozik, hiszen Havasalföld uraként a mi Mátyás királyunkkal is szövetségbe, sőt sógorságba keveredett. A „láncszem” a király csinos unokahúga, a tizenhét éves Jusztina volt.
Gál Ildikó6 perc
Adventi készülődés a design szerelmeseinek (X)
A Solinfo, Magyarország designközpontjaként folyamatosan szállítja a csodálatosabbnál csodálatosabb high-end kiegészítőket a design szerelmesei számára. A Solinfo szakértői rendszeresen készítenek szezonális összeállításokat, amelyeknek segítségével könnyedén kiválaszthatod az egyéniségedhez és otthonodhoz leginkább illő design darabokat.
Nők Lapja2 perc