Aktuális
Szívesen kísérletezünk a konyhában, erre utalnak a neves szótárhoz adott új szavak
A nagy múltú szótár idén másodszor bővítette online kiadványát, a 455 új szó többnyire online kommunikációval, koronavírussal, gasztronómiával, technológiával és popkultúrával kapcsolatos – vagyis csupa olyasmivel, ami mostanában foglalkoztat minket. Legyen szó egy új köszönési alternatíváról, egy szlengről vagy egy új konyhai berendezés nevéről, a szókészletünk folyamatosan bővül, szinte naponta újabb és újabb szavakat adunk […]
Tamás Anita2 perc
Nemcsak egészségesebb, boldogabb is a gyermek, ha rászokik a vízivásra (x)
Az arányokat tekintve a gyermekeknek több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek, ráadásul érzékenyebbek is annak hiányára. Éppen ezért fontos, hogy a szülők minél előbb rászoktassák őket arra, hogy ellenőrzés, felügyelet nélkül is az életkoruknak, a szervezetük igényeinek megfelelő mennyiségű vizet igyanak, és erre felnőttként is figyeljenek. A Mizse megbízásából készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy ezen a területen bőven van tennivaló, ma még csak a szülők negyede törekszik arra, hogy a tudatos folyadékbevitelben is önállóságra szoktassa gyermekét.
Nők Lapja3 perc
Biztonság és bizalom – Gyerekkel az online térben
A net viharos tengernek tűnik – főleg, ha nem ismerjük eléggé. És bár mi azt gondoljuk, biztonságosan hajózunk rajta, a gyereket természetesen féltjük az ott leselkedő veszélyektől. Csak akkor nem fogunk szorongani ettől, ha kellőképpen felkészítjük rá a gyereket – és vele együtt felkészülünk mi is. Kommunikáció és megismerés: ez a két kulcsszó vezéreljen!
Nők Lapja5 perc
Ne hagyd, hogy kikészítsék a gyereked! – Amit a cyberbullying-ről tudni kell
Amikor a gyerek elmerül a digitális világban, néha összeszorul a gyomrod. Mit csinál? Kikkel kommunikál? Miről beszélget? Nyugi: az esetek többségében nincs baj. A gyereked okos, és lényegesen többet tud a netről, mint te. Néha azonban előfordulhatnak problémák, sőt, komoly baj is történhet. Az egyik legszomorúbb a cyberbullying: az online zaklatás. Hogy ismerheted fel a jelenséget, és miként segíthetsz a gyereknek? Erre adunk most praktikus válaszokat.
Nők Lapja5 perc
A házi sütik reneszánszukat élik – Újra felfedeztük a sütés örömét! (x)
Sokan felfedeztük a járványidőszakban az otthoni sütés-főzés örömét, a házi készítésű torták, sütemények és kenyerek ismét aranykorukat élik. A hirtelen jött sok szabadidő, az otthonunkban együtt eltöltött több közös idő nagyon jó lehetőséget nyújtott arra, hogy elkészítsük azokat a recepteket, amiket már régóta tervezgettünk megsütni, de arra is jó alkalmat adott, hogy egészen új dolgokat próbáljunk ki. A sütés kikapcsolódást, hobbit, gondoskodást, jó illatú otthonosságot, együtt töltött időt jelent, és járványtól függetlenül változatlan lelkesedéssel keressük az új recepteket és a legjobb konyhai kiegészítőket.
Nők Lapja3 perc