3 csináld magad!-dekoráció az újrahasznosítás jegyében
Pazarló életmódot élünk, ráadásul nem teszünk eleget azért, hogy a környezetünket jobban kíméljük. Azonban bízunk benne, hogy legalább a Föld napja kivételnek számít a túlfogyasztás szempontjából – ennek szellemében gyűjtöttük össze az alábbi dekorációötleteket is.
Nők Lapja2 perc
Különleges dekorációs ötletek újrahasznosított tárgyakból
Attól, hogy valami régi vagy már nem használjuk, nem feltétlenül kell megválni tőle. Egy kis kreativitással ugyanis új életet lehet lehelni még a legkülönbözőbb bútordarabokba, illetve tárgyakba is, amik onnantól kezdve lakásunk díszei lehetnek.
Nők Lapja1 perc
10 ritkán látott fotó II. Erzsébet lenyűgöző életéről
Egy nagy uralkodói dinasztia sarja, maga az élő történelem. II. Erzsébet királynő, aki több, mint 65 éve ül a trónon, az elmúlt viharos évtizedeken keresztül is összetartotta a királyi családot, és emberek millióinak szolgál ma is példaképként. Születésnapján ritkán látott fotókkal ünnepelünk.
Nők Lapja1 perc
Dobd el a régit!? Vedd meg az újat!? Ugyan már!
Az utóbbi évszázadban a józan gondolkodás helyett megrészegülten ugrottunk fejest a túlfogyasztás tengerébe, aminek következtében a műanyag flakonok az óceánokban landoltak, a veszélyes hulladékok pedig halmokban állnak a világban szétszórva. És akkor az ételpazarlás őrületes mértéke vagy a kiszáradófélben lévő tavak és olvadófélben lévő gleccserek, illetve sarkvidékek még nem is kerültek szóba. A saját lelki […]
Sors Rita2 perc
Milyen életfeladatot rejt a karmád? Születésnapod elárulja!
Döntéseinkkel nemcsak a mostani életünk alakulását befolyásoljuk, hanem a következő inkarnációinkét is, karmikus küldetésünk ugyanis átível az idő folyamán. A Nők Lapja Ezotéria új különkiadványában nemcsak az előző életünk titkairól hullik le a lepel, hanem a jelenlegi sorsfeladatainkat is megismerhetjük, sőt, az is kiderül, mi vár ránk a következő életünkben.
Nők Lapja7 perc