„Én nem tudok hit nélkül csinálni semmit” – Közeli Csákányi Eszterrel
Minden pillanatban játszik, ég, ide-oda villan. Csákányi Eszter megszámlálhatatlan színpadi, filmes alakítás után is ugyanazzal a hévvel áll színpadra, ott van otthon, a színházon kívüli világ kevéssé érdekli. Szegő András kérésére a Kossuth-díjas színésznő azt az eshetőséget azonban hajlandó volt mérlegelni, hogy mit tenne, ha Almodóvar elhívná kávézni.
Nők Lapja8 perc
Ahol egyetlen cél a fontos: megszerezni a megélhetéshez szükséges tudást – Riport a Kárpátaljáról
Az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, Kapaszkodó-cikksorozatunk kilencedik részében azokat a kárpátaljai családokat mutatjuk be, akik mindent elkövetnek, hogy a szervezettel közösen biztosítani tudják gyermekeik jövőjét és jólétét.
Nők Lapja7 perc
Jackie Kennedy Onassis, a nő, aki sosem felejt
Ő az, akinek sok mindenből kijutott: rosszhiszemű pletykák, valós és híresztelt házastársi hűtlenségek, vetélés, pár óráig élt csecsemő, kétszeres özvegység. A mérleg másik serpenyőjében: az emberek csodálata és szeretete. Első férje Amerika elnöke, a második a világ leggazdagabb embere. Se kudarcok, se tragédiák nem tudták legyőzni.
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Az Ördögkatlan Fesztiválon, ingyenes koncerttel és cirkusszal
Remek kulturális programokkal búcsúzik a július és hasonlóan színes eseményekkel köszöntik országszerte az augusztust. Az Amadinda ütőegyüttes ingyenes koncertet ad, a Fővárosi Nagycirkuszban jégvilággal varázsolnak el, de lesz városnéző séta, zenei kalandozás Vigántpetenden és Ördögkatlan Fesztivál is.
Nők Lapja3 perc
10 Jackie Kennedy-idézet életről, nőiségről, erőről
Az egykori first lady élete útját rengeteg szenvedés nehezítette. Jackie Kennedy azonban minden tragédia után igyekezett felállni és újrakezdeni – hihetetlen lelki ereje miatt pedig több millió ember számára vált példaképpé. Rá emlékezünk.
Nők Lapja1 perc