Ingrid Bergman, több, mint sztár
Három Oscar-díj, három férj, négy gyerek. A szerepeket ne is számolgassuk, de vegyük hozzá, hogy Hollywood üdvöskéje nemcsak filmekre tartogatta tehetségét, hanem bőségesen aratott sikereket színpadon is. Ingrid Bergman több volt, mint sztár, igazi színésznő, jelentős művész. Nem mellesleg az egyik legszebb nő a filmtörténetben. Hulej Emese írása.
admin4 perc
Leckék legendáktól: Kate Winslet, aki átlagos lányból lett világsztár
Huszonkét éves korában játszotta el a Titanic főszerepét, és Kate Winslet azóta a szabad szellemű, lázadó, néha az őrültség határán táncoló, szexuálisan is nyitott nők első számú megformálója a filmekben. Oravecz Éva Csilla írása.
admin3 perc
Méltó társnak lenni – Közeli Tahi Tóth Lászlóval
Laci jön. Finom, elegáns, kimért, mint mindig. Mintha csak egy Szép Ernő-novellából lépett volna ki. Ő Tahi Tóth László, a Vígszínház Kossuth-díjas művésze. Hetvenhárom éves. Idén év elején előadás közben lett rosszul, műteni kellett. Több hónapos gyógyulás után tért vissza a színpadra ősszel. Most éppen kicsit megkönnyebbültebb. Az imént derült ki, hogy felesége nem tudja megnézni az esti előadást.
Nők Lapja5 perc
Az öntörvényű NYILAS – Woody Allen különös világa
„Nem félek a haláltól, egyszerűen csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik” – így hangzik Woody Allen egyik szarkasztikus hitvallása, amely nagyon jól tükrözi az amerikai színész-rendező kettős jellemét, az életigenlést, másrészt viszont a talán be sem vallott szorongást.
Nők Lapja2 perc
Ihletadó mézi dekorációk nem csak karácsonyra + JÁTÉK
Azt már tudjuk, hogy minden idők legédesebb mesefiguráját hogyan készíthetjük el torta formájában a családnak, de mi a helyzet akkor, ha az aranyos kis mézeskalácsot dekorációnak szánjuk? Ihletadó képes válogatás, nem kizárólag az ünnepekre.
Nők Lapja1 perc
Híres forgatási helyszínek a legemlékezetesebb karácsonyi filmekből
Mi már alig várjuk, hogy egy forró itallal bekuckózzunk, és századjára is megnézzük kedvenc ünnepi filmjeinket. Olyannyira rajongunk a karácsonyi sztorikért, hogy összeállításunk erejéig képzeletben el is repültünk az eredeti forgatási helyszínekre. Volt, ahol nem is kellett olyan messzire mennünk.
Nők Lapja3 perc
Utca, börtön, mesekör, visszaút az életbe – Oláh Attila története
Hihetetlen történetet oszt meg velem Oláh Attila, nem leányregénybe valót. Olyasmit, amit nem jó hallgatni sem, mert félelmetesebb, mint egy horrorfilm. Leginkább azért, mert nem a képzeletben játszódik, hanem a valóságban. Rist Lilla írása.
Nők Lapja8 perc