5 kedvenc regény- és novellarészletünk Mikszáth Kálmántól
Mikszáth munkássága határvonal a romantika és a realizmus között. Alakjai ennek megfelelően vegyesek, hordozzák a romantikus eszméket, de ezekkel kénytelenek a realizmus terében érvényesülni. Kedvenc részleteink következnek az író műveiből, aki ma lenne 171 éves.
Nők Lapja3 perc
A lélek sötét oldalával szembesülni – Interjú Szász Jánossal
Tabudöngető, felrázó, az emberi gonoszságot a kéj- és pénzsóvárság felől megközelítő élményt kínál Szász János új filmje, amelyet januártól vetítenek a mozik. A hentes, a kurva és a félszemű a 20. századi Budapest egyik legbrutálisabb bűnesetének mozgóképes továbbgondolása. Az emberi pszichét jól ismerő rendezőt legújabb filmjéről és korábbi alkotásairól is kérdeztük.
Nők Lapja3 perc
Művészettel a megértésért – Elgondolkodtató alkotások, melyek a #metoo mozgalom kapcsán születtek
A művészet nagyszerű eszköz arra, hogy láttassuk a láthatatlant, és hogy közelebb jussunk ahhoz, amit nehéz megértenünk. A művészet eszköz az áldozatoknak arra, hogy feldolgozzák a velük történteket, és eszköz a nézőnek, hogy elfogadja, legalább a problémákról való beszélgetés létjogosultságát.
Nők Lapja3 perc
10 gyönyörű idézet a gyereknevelésről
Szülőnek lenni talán az egyik legnehezebb feladat. A mindennapok során gyakran elvesztjük a türelmünket, sokszor ingerültek és elhamarkodottak vagyunk. Ilyenkor nem árt emlékeztetni magunkat erre az igazán fontos kötelezettségre és annak szépségeire.
Nők Lapja2 perc
4+1 könnyen elkészíthető teakeverék nátha ellen
A csontig hatoló hidegben sokszor kevésnek bizonyul a réteges öltözködés, ezért ilyenkor nem árt alternatív módszerekkel is védekezni a megfázás ellen. Ezek az otthon is elkészíthető forró italok igazi energialöketet adnak a szervezetünknek a zord időben.
Nők Lapja3 perc
Hírességek, akik az ismertség előtt egészen mással foglalkoztak
Még a hírnév sem jön azonnal, ezért sztárjaink kénytelenek voltak pályájuk elején valami egészen mással megkeresni a kenyérrevalót. Van köztük, aki jégkrémet árult, hullát sminkelt, esetleg orvosként vagy ügyvédként praktizált.
Nők Lapja2 perc