„Mert megérdemeljük” – Pihenni tudni kell!
A pihenés iránti igényünk, az új, tudatos magatartás, amely szerint a nyári szabadság mellett megengedjük magunknak az évi több három-négy napos kikapcsolódást, nem pénztárcafüggő. Tudjuk, hogy ki kell szakadnunk a mókuskerékből, hogy pár napig vizet, hegyet, zöldet lássunk monitor, ügyfelek vagy gépek helyett. És erre hajlandóak vagyunk költeni is – kettő, három vagy négy csillag szintjén, de mindenki utazik. Szigeti Hajni írása.
Szigeti Hajni6 perc
Amikor a meztelen képeink a közösségi médiában köszönnek vissza – Mindent a bosszúpornóról (18+)
Revansot venni egy kudarcba fulladt kapcsolat miatt számtalan módon lehet, a közösségi média azonban egészen új távlatokat nyitott a megtorlásban (is). Az internetes visszaélések közül jelenleg a bosszúpornó az egyik legnagyobb veszély, aminek online ki vagyunk téve, és amelynek következményei a friss kutatások szerint egyre több fiatalt hajszolnak öngyilkosságba.
Nők Lapja6 perc
Ilyen nyaralás illik a személyiségedhez a horoszkópod szerint
Az év legjobban várt néhány napja az, amikor összecsomagolunk és elindulunk, hogy felfedezzünk egy másik kultúrát, kikapcsolódással és távol a munkahelytől eltöltsünk néhány napot. Egyedül? Családdal? A vízparton vagy netán egy történelmi városban, esetleg hegyi túrán? A zodiákus előtt nincs titok, azt is elárulja, hogy milyen nyaralás passzol a legjobban a személyiségünkhöz.
Nők Lapja5 perc
Mi van a falon túl? Szabadságból szőtt bátorság – Címlapinterjú Kerekes Vicával
Az már jelent valamit, ha két teljesen különböző karakterű kolléganőm ugyanazzal indít útnak: nagyon kedves, jó vele beszélgetni, szeretni fogod... Igazuk lett. Kerekes Vica Csehországban és Szlovákiában a sztárok közé tartozik, nem kétséges, hogy ez vár rá itthon is. Hulej Emese interjúja.
Hulej Emese8 perc
Minden, amit a nyári kert ékéről, a hortenziáról tudni kell
Nincs nyár hortenzia nélkül, amelynek pomponszerű virágai rózsaszín, kék és fehér színekben díszíthetik a kertünket. A grandiózus növény gondozása és szaporítása nem bonyolult, sőt ha megváltoztatnánk a virágok színét, arra is létezik jól bevált trükk.
Légrádi Júlia3 perc
7 kiemelkedő festmény Csontváry Kosztka Tivadar munkái közül
Csontváry neve senkinek sem ismeretlen, azt azonban kevesebben tudják, hogy a 19-20. századi magyar képzőművészet jeles alakja nemcsak a festészetben, de a gyógyszerészet és a jogtudomány területén is otthonosan mozgott. Az örökké magányos és meg nem értett festőművészre leghíresebb alkotásaival emlékezünk halálának 101. évfordulóján.
Légrádi Júlia3 perc
Így szerettek ők – Színpadon a nagy magyar szerzők szerelmi élete
Negyven művész szerelmi történeteinek kevésbé ismert részleteire irányítják a figyelmet Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötetei, melyek a szakma és a nagyközönség elismerésének köszönhetően már irodalmi koncert-színházként is élvezhetőek. Az előadásról az egyik főszereplő, Rudolf Péter mesélt.
admin3 perc