„Nem tudom, mi az a félelem!” – Közeli Dr. Bálint Györggyel
Kevés ismertebb ember van az országban, mint dr. Bálint György, vagyis Bálint gazda. Generációkat tanított kertészkedésre, a természet szeretetére, a fák, virágok titkaira. Generációk hallgatták műsorait, olvasták és olvassák a könyveit. Derűje, frissessége, életigenlése csodálandó. Bő száz nappal a századik születésnapja előtt fölüdülés volt nála vendégeskedni.
Árvai Magdolna9 perc
Lebilincselő űrhajós filmek a 80-as évektől napjainkig
Április 12. az űrhajózás világnapja, Jurij Alekszejevics Gagarin szovjet űrhajós ugyanis 1961-ben ezen a napon repült az űrbe a világon elsőként. A jeles esemény emlékét nem is ünnepelhetnénk méltóbban, mint izgalmas űrhajós mozikkal.
Nők Lapja4 perc
A képernyő rabjai – Sorozatnézés, mint függőség
Eleinte nem is tűnik olyan veszélyesnek, hiszen nincs egyórás sem a következő epizód. Majd jön még egy óra és még egy. Majd az egész éjszaka. Aztán lassan perifériára kerülnek a kapcsolatok, a napi kötelező feladatok, a függő élete és személyisége szép lassan, alattomosan megváltozik: a sorozatok beszippantják. És mint minden szenvedélybetegség esetén, a vágy átveszi az irányítást. Karafiáth Orsolya írása.
Nők Lapja3 perc
Mi jár a fejedben? A nagy testvér nemcsak figyel, számol is
„Minden lélegzet, amit veszel… Minden mozdulat, amit teszel…? Minden kötelék, amit szétszakítasz… Minden egyes megtett lépésed… Figyelni foglak…” – énekelte Sting a Police híres számában. Akkoriban még csak őrült szerelmesek követték egymást (és a Nagy Testvérek bizonyos diktatúrákban). Ma mindannyiunkat követnek. A telefonunk, az okoskarkötőnk és legjobb barátaink, a Google, a Facebook, a Tinder és társai... Vass Virág írása.
admin4 perc
„Életre keltettem a belső fámat” – Művészetterápiás foglalkozás testközelből
Alkotni nem csupán magáért az eredményért érdemes, hanem azért is, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk önmagunkhoz, ezáltal pedig felszínre hozzuk azt, ami mélyen a lelkünkben lakozik. Többek között ezért is jó, ha el tudunk merülni valamilyen művészeti tevékenységben a mindennapok során. Legyen az egyedül vagy csoportban végzett gyakorlat, hatással lesz a pszichénkre. Légrádi Júlia írása.
Légrádi Júlia6 perc
Sorozatfüggők, drámakirálynők és a rendrakás lélektana az új Nők Lapja Pszichében
Miért válunk sorozatfüggővé? Mi áll a drámakirálynő-jelenség hátterében? Miért provokáljuk ki az irigységet? Hogyan lehet a rendrakás felszabadító? Az új Pszichében, ami nemcsak dupla címlappal, de plusz tartalmakkal is vár, többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk.
Nők Lapja2 perc