Klein Csaba: „Nem lehetsz boldog, amíg nem tudod, ki vagy!”
Hallgatom, ahogy ez a szelíd, a negyvenes évei végén járó férfi az életét beárnyékoló szörnyű tragédiákról beszél, és egyre nő bennem a tisztelet. Hiszen sokan feleennyi sorscsapás súlya alatt összeroskadtak volna, ő ezzel szemben mindannyiszor felállt, sőt még másoknak is maradt ereje segíteni. Bár, nem tagadja, előfordult az elmúlt húsz év során, hogy kétségbeesésében majdnem […]
Koronczay Lilla7 perc
Robin Lim: „Sok nő érzi úgy, hogy kudarcot vallott”
Munkájáért megkapta a CNN Év Hőse díját is, de hét gyermekére és számtalan unokájára a legbüszkébb. Az On the Spot stábja, Cseke Eszter és S. Takács András első gyermeküket várva forgattak filmet róla Bali szigetén, és annyira közel kerültek egymáshoz a bábával, hogy néhány évvel később, kislányuk érkezésének idejére odautaztak, hogy Robin Lim közelében tölthessék […]
Nők Lapja9 perc
Vigyázzunk a férfiak egészségére! – Életmentő mérések és szűrések
Movember néven most indul a férfiak egészséghónapja, amit 2009 óta Magyarországon is megtartanak. A kifejezés az angol „moustache” szóból ered (amit az ausztrál szleng röviden „mo”-ként emleget), azt kapcsolták hozzá a novemberhez. A bajusz itt azért kerül képbe, mert a programok résztvevői ebben a hónapban bajusznövesztéssel hívják fel a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira és […]
Szabó Emese4 perc