Míg egy jó barátság boldoggá tesz és hozzájárul a személyes fejlődésünkhöz, addig egy mérgező viszony – akár egy párkapcsolatban – depresszióba is sodorhat. A baj csak az, hogy sokszor nagyon nehéz észrevenni, kivel is van dolgunk valójában. Pedig nem árt odafigyelni a jelekre, hiszen ahogy egy rosszul végződő szerelmet követően, úgy egy mérgező baráti viszonyból is nehezen lehet felépülni.

Volt egyszer egy jó barátnőm. Legalábbis sokáig azt hittem, hogy az. Hogy tényleg jó, hogy tényleg barát. Sok-sok éven, rengeteg veszekedésen, majd újboli, könnyekkel teli összeboruláson voltunk túl, mire rájöttem, hogy szorongok mellette. Nemcsak azért, mert már egyre kevésbé tudtam megfelelni annak a képnek, amit ő látni akart bennem, hanem attól is tartottam, mikor talál megint valami mondvacsinált okot, amiért meg lehet sértődni, ami miatt ki lehet beszélni a közös barátainknak, esetleg ellenem hangolni őket. Hogy miért tűrtem ezt olyan sokáig? Mert nem voltam tudatában annak, hogy valójában mi történik. Nem én vagyok azonban az egyetlen – hasonló emberrel és barátsággal szinte mindenkinek volt már dolga.

Hogyan lehet felismerni?

A mérgező barátok egyik közös jellemzője, hogy beeszik magukat a másik bőre alá: ha jó velük, akkor tényleg nagyon jó. Elhalmoznak a figyelmükkel, életre szóló élményeket szerzünk velük. Ha viszont rossz, akkor a poklot is meg lehet járni. Természetesen nem feltétlenül kell ilyen szélsőségeket megélnünk, hiszen már egészen apró jelekből is felfedezhetjük, hogy olyan valakit fogadtunk a bizalmunkba, aki hosszú távon sok fejtörést okoz majd.

Ilyen például, ha az adok-kapok nincsen arányban egymással, egy mérgező barátságban ugyanis leginkább mi vagyunk azok, akik adnak, cserébe azonban nagyon kevés jár vissza – beszéljünk akár figyelemről, akár tanácsokról vagy szívességről. Éppen ezért sokszor érezhetjük azt, hogy minden a másikról szól, mi nem számítunk. Sőt, igazából a valódi énünk sem teljesedhet ki annyira, hiszen az éles kritika egy másik gyakori szereplője a „baráti” beszélgetéseinknek. Az ilyen embernek ugyanis szinte minden tettünkre és gondolatunkra van egy éles, lekicsinylő, kioktató megjegyzése – szerinte természetesen építő jelleggel.

És míg a barátságoknak nagyban hozzá kellene járulniuk a lelki és szellemi fejlődésünkhöz, illetve jólétünkhöz, egy rossz barát mellett gyakran érezhetjük magunkat kicsinek, jelentéktelennek, kevésbé értékesnek és sikeresnek. A legrosszabbat hozza ki belőlünk, amit sokáig azért nem veszünk észre, mert annyira idomulunk hozzá, hogy az válik természetessé, ahogyan mellette, vele viselkedünk. De az is árulkodó lehet, ha minden találkozás előtt feszültek vagyunk. Így, ha már elsőre felmerül bennünk a kétely azzal kapcsolatban, hogy jó embert fogadtunk-e a bizalmunkba, érdemes megvizsgálni, hogyan viselkedünk, ha vele vagyunk. Egy igazi barát mellett ugyanis felszabadultnak, és legfőképp önmagunknak kellene lennünk. Ha ez nincs meg, ideje kellő távolságba kerülni, vagy teljesen lezárni a kapcsolatot.

Ha ennyire rossz, mégis miért maradunk benne?

Az ember általában azt tartja normálisnak, amit ismer, amiben szocializálódott. Ha a mérgező barátságok az elsők között tarthatóak számon, esetleg a gyermekkorig nyúlnak vissza, könnyen lehet, hogy elhisszük, a lelki terror minden kapcsolat természetes része. De az is előfordulhat, hogy sokáig az önbizalomhiány miatt nem vetünk nekik véget, azt gondoljuk, hogy más úgysem ért meg minket annyira, mint ezek az emberek. Esetleg a barátságok valódiságát az időhöz kötjük. Vannak, akik viszont egyszerűen félnek a magánytól, rosszul tudják érvényesíteni az érdekeiket vagy képtelenek nemet mondani.

Az viszont, ha tartósan ilyen barátságban maradunk komoly lelki sebeket okozhat. Nemcsak az önbizalmunkon és az önbecsülésünkön eshet csorba, hanem a későbbi társas kapcsolatainkra is rányomhatja a bélyegét. Kevésbé bízunk majd másokban, illetve, ahogy korábban említettem, hajlamosak leszünk elhinni, hogy a lelki terror, az állandó feszültség minden barátság vagy akár szerelem természetes velejárója. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amilyen gyorsan csak tudunk, leépítsük az ilyenfajta barátságokat.

Hogyan léphetünk ki belőlük?

Első lépésként el kell fogadnunk, hogy ez egy rendkívül nehéz, időigényes folyamat lesz, hiszen érzelmileg kötődünk ezekhez az emberekhez. Akárhogy is történik, nem kell azt éreznünk, hogy különösebb mély magyarázkodásra van szükségünk, hogy lezárjunk egy ilyen kapcsolatot. Akár azzal is elintézhetjük, hogy többet nem szeretnénk őket az életünk részének tudni, illetve azt is mondhatjuk, hogy mivel teljesen más irányba fejlődtünk, már nem tudunk azonosulni azokkal a dolgokkal, értékekkel, amiket ők fontosnak tartanak. Hogy nehéz lesz? Elképesztően! Hatalmas bátorságot igényel majd, de azt azért sose felejtsük el, ebben egy jó adag magunk iránt érzett tisztelet is lapul. Így, ha elbizonytalanodunk, emlékeztessük magunkat arra, hogy ezek az emberek épp azt a személyt akarják elnyomni, akit nekünk szeretnünk kellene: önmagunkat. De – ahogyan korábban említettem – nem minden esetben van arra szükség, hogy teljesen kizárjuk őket az életünkből, elég, ha kellő távolságot tartunk tőlük. Szervezzünk például találkozókat másokkal, a lényeg, hogy felfedezzük, mennyi értékes ember vesz minket körül, akiket eddig elhanyagoltunk. Ez sokat segíthet a felépülésben.

A gyógyulás ideje

Igen, egy mérgező barátságot is el kell gyászolni, időt hagyni magunknak a felépülésre. Amikor visszagondolunk egy-egy ilyen viszonyra, amit legelőször konstatálhatunk az az, hogy mennyi pozitív energiát vesztegettünk el. Éppen ezért igyekezzünk olyan dolgokat csinálni, amik feltöltenek. Gondoljuk át, mit okozott bennünk ez a kapcsolat, és próbáljuk meg nem a másik szemével, hanem reálisan nézni önmagunkat, az erősségeinket, a gyengeségeinket. Törekedjünk arra, hogy újra elfogadjuk, szeressük önmagunkat. Az egyik legnehezebb dolog azonban a lelkiismeret-furdalás leküzdése lesz, hiszen akármennyire is rosszul viselkedett velünk a szóban forgó személy, mégis a barátunknak tekintettük, szerettük, a bizalmunkba fogadtuk. Ha hatalmába kerít az érzés, álljunk meg egy percre, és gondoljunk arra: csak egy olyan kapcsolatot engedtünk el, ami jelenlegi állapotában már nem elégíti ki a vágyainkat, nem ad nekünk semmit, csak elvesz. A “szakítással” helyet szabadítunk fel az életünkben a változáshoz, és ez teljesen rendben van. Olyan emberekkel kell körülvennünk magunkat, akik örömet és boldogságot hoznak az életünkbe, és akik a bajban is kiállnak mellettünk. Azt mondják, háromféle barát létezik: aki okkal keresi a társaságunkat, aki időszakosan, és aki egy életen át a barátunk.

Elkerülhetjük?

Sajnos nincs speciális radarunk, ami akkor ad le vészjelzéseket, ha mérgező emberekkel találkozunk – az ugyanis csak idővel derül ki, kivel van dolgunk. Nincs más választásunk, mint a megérzéseinkre hagyatkozni, és figyelni az apró jeleket. Csak magával foglalkozik? Nem hagy minket érvényesülni, ha pedig mégis, minden tettünket, gondolatunkat kritizálja? Lépjünk! Nincs szükségünk olyan emberre, aki csak elvesz, de semmit nem ad cserébe. Ehhez túl rövid az életünk. Tanuljuk meg értékelni az embereket, akik mellettünk vannak, tisztábban látni azokat, akik tényleg érdemesek arra, hogy a legnagyobb ajándékkal örvendeztessük meg őket: a barátságunkkal.

A Nők Lapja Psziché lapszámaiban még több lelki téma kerül terítékre – az aktuális számot keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Filákovity Radojka

Fotó: Thinkstock