Szerintem
Az iskolák bezárásának másnapján fél tizenegyig aludtak a gyerekeim, és tizenegykor már ott tartottunk, hogy a nagyobb fiam bejelentette, ő ezt nem fogja bírni. Szerencsére az első pengeváltások után csillapodtak a kedélyek, és sikerült egy mindenki által tartható házirendet kialakítani, amelynek része, hogy nincs nassolás, délelőtt nem lehet lyukasórában filmet nézni, és hogy a házimunkából mindenkinek ki kell vennie a részét. Nem tagadom, vannak pillanatok, amikor legszívesebben visítva menekülnék a házból, de nyilvánvaló, hogy én rengeteget nyertem ezzel az egésszel.
Hat lány. Mind itt, körülöttem a nappaliban. A legidősebb huszonöt lesz, karján ott a dédunokám, a kanapén ül, a többiek öten – tizenhárom és öt év közöttiek – a szőnyegen velem. Önfeledtek, forgatják az apró kártyákat, kedvencük a memóriajáték. Ellentétes szópárokat keresünk, mint jó és rossz, függő és független, kitartó és föladós, vidám és szomorú. […]
