Hozhat-e hosszú távú változást a digitális oktatás a magyar iskolákba?

A járvány egyetlen hétvégét adott arra, hogy gyerekek, szülők és tanárok alkalmazkodjanak a magyar oktatás történetének legradikálisabb kísérletéhez.

Ha egy képzeletbeli országban úgy döntenének, hogy a jövőben a gyerekeket nem hagyományos iskolákban, hanem digitális távoktatással az otthonaikban tanítják, akkor biztosan éveket adnának az átállás kidolgozására és begyakorlására. Ennél sokkal kisebb újítások estén is legalább egy tanévnyi felkészülési időt szoktak biztosítani az ágazat szereplőinek. Az új Nemzeti alaptanterv nemcsak a tartalma miatt kapott sok bírálatot, hanem azért is, mert a pedagógusok jelentős része túl korainak tartja a szeptemberi bevezetést.
Ehhez képest a járvány egyetlen hétvégét adott arra, hogy gyerekek, szülők és tanárok alkalmazkodjanak a magyar oktatás történetének legradikálisabb kísérletéhez. Azon a márciusi pénteken a miniszterelnök reggel még arról beszélt, hogy nem lesz iskolabezárás, de ha mégis, akkor a pedagógusok fizetés nélküli szabadságot lennének kénytelenek kivenni, majd estére meghozta a döntést: hétfőtől minden gyerek otthon marad, az oktatás digitális platformokon folytatódik. 
Ami azóta történt, pontosan megmutatja, hogy milyen mértékben lemaradt a magyar közoktatás az elmúlt évtizedekben a tartalmi és módszertani megújulásban élen járó országokhoz képest. És itt nem arra gondolok, hogy a pedagógusok (és meglepő módon – a diákok) egy része nehezen kezeli a digitális technológiát. Könnyebb a szoftverek használatát megtanulni, mint a szemléleten változtatni. Márpedig a legtöbb iskolában ugyanúgy néz ki egy tanóra a 21. században, ahogy 30-40-50 éve. Ülnek a gyerekek egymás mögött a padokban, a tanár előttük állva a táblánál magyaráz.

1974. Tata (Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

A változatlanság egyik szimbóluma az a bizonyos iskolatáska. Ami ma ugyanolyan nehéz mint 30-40-50 éve, miközben az informatikai forradalom megteremtette azokat az eszközöket, amelyek feleslegessé teszik azt, hogy a gyerekek a saját súlyuk negyedét kitevő táskát cipeljenek nap mint nap.

Azok a gyerekek, akik amúgy alig vesznek a kezükbe bármit, ami ki van nyomtatva, de a magyar iskola ragaszkodik a kilókhoz. Az oktatás ma is számonkérés-központú, lexikális tudásra épülő, örömtelen, stresszes. Osztály vigyázz, tanárnőnek tisztelettel jelentem, az év elején és végén álldogálás a tűző napon ünneplőben, hallgatva az unalmas beszédeket: alig változott valami a szocializmushoz képest. A legfogékonyabb korszakukban terhelik a gyerekeket felesleges ismeretekkel, olyan adatokat kell megtanulniuk, amelyek a  kényszeres feleltetés után néhány nappal már törlődnek is a memóriából. A magyar iskola semmit nem vett észre abból, hogy időközben lett egy Google, ahol ezeket az infókat egy pillanat alatt meg lehet találni.

(Forrás: PISA 2012 Összefoglaló jelentés, Oktatási Hivatal)

A korszerű tantervek máshol alkalmazkodtak ehhez a változáshoz: nem azt követelik meg, hogy a gyerek fejből tudja, mikor volt a zentai csata, hanem megtanítják neki, hol tud ennek utánanézni.
A szülők többsége eddig is érzékelte a távolságot az iskolai tanagyag és a gyerekének tényleges érdeklődése között. Nehéz megmondani miért, de mégsem gyakoroltak nyomást az oktatási rendszer irányítóira és közvetlenül az iskolákra, hogy tartsanak lépést a korral. Különösebb botrányt nem kavart annak a pár éve készült nemzetközi felmérésnek az eredménye sem, amely szerint a magyar diákok lettek az utolsók Európában az informatikai készségek elsajátítása terén. A szülők nem tiltakoztak kitartóan az iskolai túlterhelés és a felesleges stressz miatt sem. Nem panaszkodtak parlamenti képviselőjüknek azért, mert a magyar iskola kiöli a gyerekből a kreativitást, lenevel a kritikai gondolkodásról, nem tanít meg jól kommunikálni. A szülők más stratégiát választottak: aki teheti, a gyerekét különórára viszi, saját erőből korrepetáltatja, felvételi előkészítőre íratja be, nyelvtanárt fizet. Erőn felül vállalnak másod- és harmadállást, hogy minderre előteremtsék a pénzt.

Ebbe a mozdulatlanságba csapott bele a ménkű a távoktatás kényszerével. Hirtelen mindaz, ami eddig az iskolai falai között történt, bekerült az otthonokba.

Most a szülők nem csak a hétvégi vagy dolgozat előtti tanulásban szembesülnek azzal, hogy mennyire értelmetlen annak a nagy része, amit az iskolában a gyerekük tanul, hanem minden egyes nap – mintha ők ülnének megint a tanteremben. Az otthontanulás első hetében szinte felrobbant a Facebook a dühöngő szülők kifakadásai miatt. „Mi ez a sok hülyeség? – kérdezték. – És miért kell ilyen mennyiségű feladatot feladni?” – folytatták. Többen meg is osztották a legabszurdabb élményeiket, például amikor a testnevelés tanár nem az otthoni mozgásra dolgozott ki gyakorlatokat, hanem a magyar futball bajnoki szabályrendszerének leírására kérte a diákokat.
Pedig semmi különös nem történt: a tanárok ugyanazt és ugyanúgy tanítják mint két hónappal ezelőtt, csak digitális platformon. Két hónapja sem a mozgás felszabadító  örömét keresték a tornaórákon, hanem osztályozták, ki milyen szépen bukfencezik. Érdeklődve figyeltem a szülői reakciókat. Az első napok felháborodását követően többen kifejezték, hogy nem hajlandóak az évelő növények felépítésének bemagolásával szórakozni, miközben éppen az egzisztenciájuk omlik össze a válság miatt. A tiltakozás hatására kevesebb lett a házi feladat, lassan beállt az otthoni tanulás feladat-kiosztós egyensúlya.
Mint mindig, természetesen most is találni példákat fantasztikus pedagógusi teljesítményekre is, bőven akadnak olyan pedagógusok is, akik az új helyzetben a tanszabadság visszanyerését látják, és megpróbálnak örömöt csempészni a gyerekek otthoni tanulásába. A közösségi médiában naponta több olyan kezdeményezés is megjelenik, amely a pedagógiai innovációról, kreativitásról, gyerekszeretetről szól. Emiatt is csillant fel a remény azokban, akik az elmúlt évek tendenciáit egyre kétségbeesettebben szemlélték. Ők abban reménykednek, hogy a közoktatásra megtermékenyítő hatással lesz a kényszerű digitális home schooling. Szerintük a járvány után már nem lehet visszatérni a 19. századi tudáseszmény anakronisztikus és gyerekellenes erőltetéséhez.   
És akkor ránéztem a felsőoktatásba jelentkezők idei adataira: 40 százalékkal kevesebben jelölték meg a pedagógusképzést, mint tavaly. A tanári pálya egyre népszerűtlenebb, nem vonzza a fiatalokat. A kormány bejelentette, hogy az új Nemzeti alaptantervet biztosan bevezetik szeptembertől. Vajon hány szülő fog emlékezni ősszel arra, hogy mennyire ki volt akadva az értelmetlen feladatok miatt tavasszal?

(Kiemelt kép: Kérdő Gergő negyedikes és öccse, Kérdő Roland elsős diák, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói otthonukban tanulnak 2020. március 18-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!