Becsüljük meg a vizeinket! És ne csak a víz világnapján!
Legtöbbünktől karnyújtásnyira van az ivóvíz, természetesnek vesszük a létét. Sokszor el sem gondolkozunk azon, hogy naponta hány liter vizet pazarlunk, miközben a Föld lakosságának jelentős része folyamatos küzdelmet folytat a tiszta vízért.
Nők Lapja2 perc
Szabad a csók?
„I kissed a girl, and I liked it” – énekelte Katy Perry 2008-ban, és egy csapásra híres lett. A slágert az egész világ ismerte, dúdolta, énekelte, a szövegen pedig jókat lehetett vitatkozni. Volt, aki azon háborodott fel, hogy lány lányt csókol (és ráadásul élvezi), mások azon, miért foglalkozik azzal, mit szól majd hozzá a barátja […]
Jónap Rita3 perc
A kínai cseresznyevirágzásnál nincs lenyűgözőbb látvány ma a Földön
A cseresznyevirágzás szó hallatán a legtöbb embernek általában a Japán tavasz ugrik be, kevesebben tudják, hogy Kínában is hasonlóan varázslatos ez a természeti jelenség. Lélegzetelállító fotókon örökítették meg, ahogy az országot elárasztja a színes virágok óceánja.
Nők Lapja1 perc
Mesterségem címere: egyedül nevelő szülő – Interjú Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány alapítójával
Évekig senki nem foglalkozott velük, pedig sokan vannak. Ma Magyarországon 300-350 ezer családban, 500 000 gyermeket nevel egyedül az édesanyja vagy az édesapja, ez a magyar lakosság 11%-a. Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány és az Egyszülős Központ megálmodója azt a célt tűzte ki maga elé, hogy láthatóvá tegye ezt a tömeget, és, hogy minél több fronton támogassa azokat, akik segítségre szorulnak. Mészégető Marcsi interjúja.
Nők Lapja4 perc
Kimegy a divat a divatból?
Oh, te magasságos szabászolló! Ha a híres high-society girl, Mária Antónia stylistja, Rose Bertin ma felmenne az Instagramra, a legyezője után kapkodna. Mi lett a nemes anyagokból, rafinált szabásvonalakból, mi lett a divat művészetéből? A pórnép kattintásokkal irányítja! Vass Virág írása.
Vass Virág11 perc
5+1 verselős Instagram-oldal, amiért odáig vagyunk
A költészet világnapja alkalmából olyan szerzőket, szerkesztőket gyűjtöttünk össze, akik az egyik legnépszerűbb közösségi média felületen, az Instagramon indultak hódító útjukra. Van, aki már évek óta ontja magából a költészetet, de akad a listánkon friss „versenyző” is.
Nők Lapja2 perc
Üzi minden barátomnak
Egy big hatalmas hello mindenkinek! Bocsánat… fogalmam sincs, honnan vette ezt a beköszönést az algoritmus, én egyáltalán nem így beszélek… nem így írok… a lényeg… hogy nem használok ilyen szavakat. Na tessék. Kellett nekünk mesterséges asszisztens. Most aztán itt van. A Google fejlesztői hamarosan ránk szabadítják a Reply-t, amely minden eddigi asszisztensnél intelligensebb, hiszen már […]
Vass Virág2 perc