Átírni a sorsokat – Interjú Tonté Barbarával, aki a roma lányok iskolai lemorzsolódása ellen küzd
Sok esetben prózai okokon múlik, hogy a hátrányos helyzetű roma családokban élő lányok lemorzsolódnak az oktatásból: ilyen, ha nincs egy pár cipő, amiben iskolába mehetnének, de az is, ha nekik kell fiatalabb testvéreiket gondozni, amíg a szülők dolgoznak. Tonté Barbara oktatási szakértőként azért küzd, hogy csökkenjen azoknak a lányoknak a száma, akik iskolaelhagyóvá válnak, és azért, hogy a cigányok is ugyanazt az oktatást kapják, mint a többség, ez által pedig maguk alakíthassák a jövőjüket – ahogyan ő is tette. Filákovity Radojka interjúja.
admin8 perc
„Apám tökéleteset alkotott” – Andorai Péter mesél édesapjáról, Andorai Péterről
Egy filozofikus, spirituális apa ellen lázadni zsákutca, állítja ifjabb Andorai Péter az édesapjáról, úgyhogy ő nem is nagyon tette meg. Az Oscar-díjra jelölt, Bizalom című filmben szereplő színészt annyira bálványozza a fia, hogy egy apa ennél többet nem is kívánhat. Szegő András interjúja.
Szegő András6 perc
„Nincs a zsebemben a bölcsek köve, inkább a bölcsek kételye” – Közeli Szily Nórával
Évtizedeken át a tévében láthattuk , hallgattuk, ittuk a szavait. Aztán hirtelen levették a képernyőről, de jellegzetes hangja, érzékeny interjúinak mondatai máig emlékezetesek. Nem tűnt el, élő, örömet adó, boldog kapcsolata van nézővel, olvasóval, színházlátogatóval. Szily Nórával beszélgettem. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna10 perc
5 Oscar-díjas filmzene, amit nők énekeltek és még 1, ami Oscar-esélyes lehet
Amerikában október 5-én mutatják be a Csillag születik című musicalt, Bradley Cooper első rendezését. A filmben egészen úja arcát mutatja meg az egyik főszerepet alakító énekesnő, Lady Gaga, aki nemcsak színészi játékával, hanem a Lukas Nelsonnal közösen megírt gyönyörű zenéivel is elvarázsolja a nézőket. A napokban tették közzé az egyik - sokak szerint Oscar-várományos - dalt, amelynek kapcsán készítettünk egy mini válogatást a filmtörténelem legszebb betétdalaiból.
Nők Lapja3 perc
Kapcsolj ki! Vizuális művészeti rendezvényen, olvasással vagy jazz- és borfesztiválon
Miként tudtok jól élni a mesékkel? Hogyan hozhattok létre egy fenntarthatóbb világot? Szeptember utolsó és október első napjaiban az asztali beszélgetéseken, kiállításokon kívül szabadtéri programra is készülhettek. Ha inkább egy kis csendre és olvasásra vágytok, arra az esetre is van egy ajánlatunk. Jó kikapcsolódást kívánunk!
Nők Lapja3 perc
Lehet szex nélkül élni? – Személyes történetekben a válasz (18+)
Ha társaságban felteszed ezt a kérdést, tíz emberből tíz azt feleli, nem. Esetleg kapsz mellé egy sokat sejtető mosolyt is, ami azt sugallja: én aztán tudom, mi kell a másiknak az ágyban. Ám ha ugyanezt a kérdést négyszemközt teszed fel, érdekesebb válaszokat kaphatsz. Például: igen, lehet szex nélkül élni. Bár nem érdemes… Vadász Anna írása.
Nők Lapja3 perc
Próba szerencse: Heti horoszkóp október 1-től
Október első hetében elég nyitottak és vállalkozó szelleműek leszünk ahhoz, hogy mindent megtegyünk a jobb életért. A munka és a magánélet terén is lesz lehetőségünk próbálkozni, az már egy másik kérdés, hogy hogyan reagálunk egy-egy kisebb kudarcra...
Nők Lapja4 perc