Úton minden álmuk felé – Az ország első roma televíziójában jártunk
Adott egy lelkes, elszánt kis csapat, akik elhatározták, megcsinálják az ország első roma online televízióját. A kamerához, a hanghoz, a színészethez, a műsorvezetéshez egyikük sem értett, kapcsolataik nem voltak, fizetni sem tudtak senkinek. De akkor is meg akarták mutatni, a cigányság nem egyelő azzal, amit róluk a híradásokban hallani lehet. Lett is több százezer követőjük a YouTube-on, sőt mostanra a Dikh Tv bekerült az igazi, nagy tévécsatornák és a profik közé. Dobray Sarolta riportja.
Dobray Sarolta10 perc
Inzulinrezisztencia – Életmódváltás tudatosan
Rohanó, stresszes életvitel, nem megfelelő tápanyagokat tartalmazó ételek, mozgásszegény életmód. Sajnos ezek hozománya akár inzulinrezisztencia is lehet, amelyet nevezhetünk a cukoranyagcsere betegségének, de sokkal inkább igaz rá az, hogy egy megoldandó feladat, amely fontos állomása az önismereti utunknak is. Lénárt Emese írása.
Nők Lapja2 perc
Mit ígérnek a csillagok? Most kiderül! Heti horoszkóp november 25-től
A Bika jó eredményeket érhet el, a Rák szerelmi élete nagyszerűen alakulhat, a Szűzzel váratlan esemény történhet, a Mérleg pedig elsősorban az anyagiakra koncentrálhat... Heti horoszkóp Izing Klárától a nőklapja.hu-n.
Nők Lapja4 perc
„Nincs más haza, csak az anyanyelv” – Közeli Grétsy Lászlóval
Anyanyelvünk egyik legelkötelezettebb őrizője és művelője. Azon ritka szaktekintélyek egyike, aki hajlandó volt kilépni dolgozószobája magányából, hogy a médián keresztül tanítson minket a szép és helyes magyar beszédre. Szegő András interjúja.
Szegő András5 perc
Buddha-tál sütőtökkel, kelbimbóval, gombával, tükörtojással és csilis joghurttal
Az utóbbi időkben kifejezetten népszerűvé vált a Buddha-tál, ami valójában egy mély, kerek tálban tálalt "ételcsoportot" jelent. Tartalma többnyire valamilyen gabona, zöldségek, hús vagy hal és öntet, melyeket az elkészítés után a megfelelő arányban raknak össze a tányérban. Végtelen variáció létezik, mi most egy sütőtökös, gombás, kelbimbós receptet mutatunk meg.
Nők Lapja1 perc
Vonzások és taszítások – Mennyire fontos a rokonszenv?
Van, aki beismeri, van, aki nem, ám az is előfordul, hogy egy zseniális embertársunk, mint Ady Endre, világgá meri kiáltani: „Szeretném, hogyha szeretnének”. De mit tehetünk, ha a környezetünk véleményvezérei, vagy épp az az ember, aki fontos számunkra, és akitől függünk, ellenszenvesnek talál minket? V. Kulcsár Ildikó írása.
V. Kulcsár Ildikó9 perc
Most minden olyan gömbölyű! – Címlapinterjú Tóth Gabival
Hidrogénszőke. Agyontetovált. Még ebédelni is sminkben érkezik. És mégis: Tóth Gabi az egyik legszerethetőbb kismama, akivel valaha találkoztam. Talán még őszintébb, még közvetlenebb most, mint amilyennek tizenhét éves kamaszlányként megismertük. Az interjú során végig nagyon drukkoltam, hogy időnként el ne eredjenek a könnyeink. Koronczay Lilla interjúja.
Koronczay Lilla8 perc
Filmek, melyek a gyerekek legalapvetőbb jogaira világítanak rá
Minden gyereknek joga van a boldog gyermekkorhoz, ahogyan ahhoz is, hogy egészségben, szeretetben és testének-lelkének megfelelő körülmények között nőjön fel. A sort természetesen hosszasan folytathatnánk, ehelyett - kapcsolódva a gyermekek jogainak világnapjához - olyan filmeket ajánlunk a figyelmetekbe, melyek valamilyen módon rávilágítanak ezekre a jogokra, illetve azok betartásának és gyakorlásának hiányára.
Nők Lapja4 perc