Nők Lapja
A Városvédő – Interjú Ráday Mihállyal
Rejtélyes helyen találkozott Szegő András interjúalanyával, a történet úgy kezdődik, mint egy tizenkilencedik századi összeesküvés. De utána eljutunk a huszadikba, majd a jelenbe, mert Ráday Mihály még ma is úgy tekint Budapestre, mint egykor, Városvédő korában.
admin8 perc
A legszebb női korban – Interjú Bényi Ildikóval
Tizenkilenc éve vezeti a televízióban az „Önök kérték” című műsort, de nem szédült meg a kamerától. Komoly családanya, aki édesapjának máig a kislánya, botrányoktól mentes életet él, és sokak szerint az a titka, hogy a szemével is beszél. Bényi Ildikó vendégem volt egy teljes délelőttre. Árvai Magdolna interjúja.
admin6 perc
Filmek, amiket látni kell a 2. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Második alkalommal rendezték meg a szeptember 23-án indult BIDF - Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, ahol a dokumentumfilmes világ sűrűjébe csöppenhetünk a budapesti Uránia moziban. Rengeteg jó alkotás közül ajánlunk most három olyat, amit szerintünk nem szabad kihagyni a vasárnapig tartó rendezvényen.
admin2 perc
Merre tart az iskola? – Hagyományostól az alternatív oktatásig
Nem magyar sajátosság, sokkal inkább világtendencia, miszerint a hagyományos közoktatás egyre kevésbé felel meg a 21. század igényeinek. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, iskolarendszerünk és a vele kapcsolatos problémák csak nálunk fordulnak elő, pedig ezek többsége stabilan egybeesik az európai tendenciákkal.
admin2 perc
A szelektív hulladékgyűjtés alapszabályai
A szeptember 23-i Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap apropóján (is) szeretnénk felhívni a figyelmeteket a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás fontosságára néhány konkrét tippel, amiket sosem árt elismételni, és egy kis újdonsággal, amiről jó tudni.
admin2 perc
Kihívások életre-halálra, avagy egy bolond százat csinál
Albert Einsteinnek tulajdonítják a mondást, miszerint „a világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség”. Ezt az állítást az elmúlt években vírus módjára terjedő kihívások, fotóőrületek egyértelműen bizonyították.
admin5 perc
Tévés kedvenceink: Szegvári Katalin
Évekig elkísértek bennünket a képernyőn keresztül: megnyugtató volt a hangjuk, mértékadó volt, amiről és ahogyan beszéltek. Tévés kedvenceinket keressük fel új sorozatunkban, akik többségében ma már a média egyéb területén dolgoznak, vagy nyugdíjas éveiket töltik. Hogyan emlékeznek a régi korszakra? Ezt kérdeztük, ezúttal Szegvári Katalintól.
admin5 perc