A nagy Jane Austen-kvíz: mennyire ismered az írónő műveit?
Jane Austen művei és karakterei legendásak: hiába telt el 200 év az írónő halála óta, még mindig újra és újra felbukkannak az életünkben az általa teremtett alakok – Mr. Darcy például most is kedvelt férfiideál. Azonban bármennyire is szeretjük a marcona főnemest, a főszerepben ezúttal Austen regényei állnak – tesztelhetitek, mennyire ismeritek őket.
Nők Lapja1 perc
Rettegés a komoly párkapcsolattól – Miért félnek annyian az elköteleződéstől?
A szerelmi kapcsolataink hihetetlen változásokon mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. Míg régebben az emberek leginkább attól tartottak, hogy a viszonyunk kitart-e majd a sírig, a mai húszas-harmincas korosztály egy részét már az elköteleződés gondolata is halálosan megrémíti. Kezdetben talán azt hihettük, hogy az örökifjakra jellemző szabadságvágy csak egy-két felnőni képtelen férfit vagy nőt érint, de mára be kellett látnunk: a komoly kapcsolat korunk legújabb fóbiája.
Nők Lapja5 perc
Olykor bosszúság, de leginkább öröm – A kisállattartás hatásai a gazdikra
Kedves Olvasók! A következő sorok megtörtént eseteket dolgoznak fel. Saját tapasztalataim alapján, csipetnyi iróniával fűszerezve avatok be mindenkit abba, hogy a kisállattartásnak milyen pozitív hatásai vannak a testre és a lélekre. Debreceni Andrea írása.
Nők Lapja2 perc
8 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a legendás Queen zenekarról
Már egy ideje rebesgetik, hogy filmet készítenek Freddy Mercuryról Bohemian Rhapsody címmel. A 24. hu most pedig arról is beszámolt, hogy a Queen-mozi amerikai premierjéig egészen jövő karácsonyig kell várni: december 25-én mutatják. Az örömhír kapcsán kevésbé ismert érdekességeket hoztunk nektek a zenekarról.
Nők Lapja3 perc
Leckék legendáktól: Meryl Streep
Nem akart mindig színésznő lenni. Eredetileg tolmácsnak készült, és az ENSZ-ben szerette volna segíteni az embereket abban, hogy megértsék egymást. Három Oscar-díjjal a zsebében Meryl Streepet ma is az izgatja, hogy bele tudjon bújni mások bőrébe, és megértse viselkedésük okait.
Nők Lapja3 perc
A korona nyomában – Sokkal több mint fejfedő
Az élet energiáinak áramlását biztosítani hivatott csakrák közül a hetediket koronacsakrának is nevezik, a fejtetőn van, s összekötő kapocs a spirituális energiák és az ember között. Már a bibliai idők óta pedig az uralkodók fejére korona kerül, mivel a fejdísz a közvetítő a Mindenható és földi birodalma között.
Nők Lapja2 perc