Mozaik
9 emlékezetes filmes strandjelenet kánikula idejére
Nyáron hová máshová is vágynánk, mint a strandra, egy tengerpartra vagy legalább egy medencés fürdőbe, hogy átvészeljük a kánikulát, és szerezzünk egy kis színt magunknak! Ha a valóságban most azonnal nem is, képzeletben átélhetjük ezt, például a következő filmjelenetek megtekintésével.
Nők Lapja2 perc
5 emlékezetes alakítás a születésnapját ünneplő Helen Hunttól
Helen a filmtörténelem második olyan színésznője, akit ugyanabban az évben, 1998-ban jutalmaztak Oscar-, Emmy- és Golden Globe-díjjal is - az első Liza Minelli volt 1973-ban. Kiváló filmbéli alakításain kívül, egyszer feltűnt a Jóbarátok című sorozatban, imád szörfözni és negyvenéves volt, amikor világra hozta lányát, Makenát. A tehetséges színésznő ma ünnepli 55. születésnapját. Isten éltesse!
Nők Lapja3 perc
John Travolta élete és karrierje tíz pontban
Az idén negyvenedik születésnapját ünneplő Grease musical főszereplője igazán sokszínű tehetség: láthattuk őt romantikus mozikban, drámában, családi filmekben és számok akciómoziban is - a most debütáló Gottiban egy maffiavezért alakít -, táncos alakításait pedig sosem feledjük. A színész, producer, rendező élete izgalmas állomásokat tartalmaz.
Nők Lapja2 perc
10 múltidéző fotó híres apukákról és lányaikról
Nincs még egy olyan különleges kapcsolat, mint ami apa és lánya között szövődik, hiszen egy kislány számára mindig az apja jelenti a legnagyobb biztonságot. A közelgő apák napja alkalmából híres családi fotóalbumokba „lestünk be” egy-egy meghitt apa-lánya pillanatért.
Nők Lapja1 perc
Ennek az utcai művésznek az alkotásaitól nemcsak a város, de a hangulatunk is vidámabb lesz
Tom Bob azok közé a művészek közé tartozik, akik nem szeretik egyszerűnek és szürkének látni a világot, ezért inkább átformálják azt. A New York-i utcai festő városi környezetben található tárgyakat helyez új perspektívába, amivel mosolyt csal a járókelők arcára. Szerintünk nem csinálja hiába.
Nők Lapja1 perc
Strandoló hollywoodi dívák és színészek fekete-fehér fotókon
A régi hollywoodi sztárok mindenütt elbűvölőek voltak, a színpadon éppúgy, mint a strandon, a kánikula vagy egy-egy forgatás közepette pedig nem is tölthették volna jobb helyen az idejüket, mint egy csodálatos parton. A képeket és a hőmérő higanyszálát elnézve mi is víz mellé vágyunk.
Nők Lapja1 perc
Kulisszatitkok az E.T., a földönkívüli forgatásáról
Ma 36 éve, hogy Amerikában bemutatták a kaliforniai kisfiú és a fura kinézetű, ugyanakkor szeretnivaló földönkívüli barátságát és kalandjait bemutató Steven Spielberg-filmet. A Galaxison átívelő kapcsolatról szóló történet a rendező kedvenc alkotása azóta is, mely addig egyedülálló módon ötvözte a gyermekmesét és a tudományos-fantasztikus történetek világát.
Nők Lapja2 perc
Érdekességek az ezerarcú Hugh Laurie életéről
Az angol színészgeneráció egyik meghatározó alakja több lábon álló híresség: írt már forgatókönyvet, szerepelt mesében, komédiasorozatban, legismertebb alakítása viszont a sokak szívét meghódító Dr. House cinikus dokija volt. Az Emmy- és Golden Globe-díjas színész születésnapját ünnepeljük.
Nők Lapja3 perc
10 érdekesség az Óz a csodák csodája felejthetetlen főszereplőjéről, Judy Garlandról
Mindannyiunk kedvenc Dorothyja 1922. június 10-én látta meg a napvilágot. Az amerikai színész- és énekesnő életének nagy részét a rivaldafényben töltötte, aminek köszönhetően az egész világon ismertté vált. Születésének évfordulóján emlékezünk rá.
Nők Lapja2 perc
Megindító előzetest kapott a Robin Williams életéről szóló dokumentumfilm
Közel 4 évvel a színész- és nevettetőlegenda halála után különleges dokumentumfilmet készül bemutatni az HBO. Az első előzetest, mely a Robin Williams: Come Inside My Mind című alkotáshoz készült, nemrég tették közzé.
admin1 perc