Bár az őszi szezon egy kicsit korábban és meglehetősen drasztikusan köszöntött be, az időjárás még így sem tudta elvenni a kedvünket az évszak örömeitől. Sőt, ebben a borongós zimankóban jött csak meg igazán a kedvünk, hogy behúzódva otthonainkba előkapjunk kedvencünket az őszi filmek közül. Na és persze, hogy felüljünk a nosztalgiavonatra – kizárólag az elmaradhatatlan hangulatos kellékekkel.
Puha, meleg plédek és párnák, illatos gyertyák, egy-egy bögre forró tea vagy kakaó, kedvenc darabunk a legjobb őszi filmek közül, és máris elviselhetőbbé válik a kinti esőzés. Ráadásul nem is kell még teljesen berendezkednünk erre az állapotra, hiszen lesz itt még indián nyár, ám addig is, ha úgy tartja kedvünk, nyugodtan kezdjük meg a hangolódást ezekkel a kihagyhatatlan őszi történetekkel.
Legjobb őszi filmek a családnak
1. Coco (Disney+)
A Coco az egyik legcsodásabb mese az őszi filmek között – bár nem árt bekészíteni mellé egy csomag zsebkendőt is, ha ezidáig még nem láttuk. Miközben szemkápráztató animációval varázsol el, fontos és mély témákat érint többek között arról, mit jelent tisztelni a családot és önmagunkat, még a generációkon átívelő nehézségek ellenére is. Ráadásul a film cselekménye ősszel, halottak napja idején játszódik Mexikóban, ami még különlegesebb atmoszférát kölcsönöz a megható történetnek.
2. Hókusz pókusz (Disney+)
Ha inkább nem kísérleteznél újdonságokkal, nyúlj vissza a klasszikusokhoz, például Bette Midler, Sarah Jessica Parker és Kathy Najimy fantasztikus családi vígjátékához, mely ugyancsak Halloween témáját érinti. A történet szerint a három, 17. századi salemi boszorkány Halloween éjszakáján újra életre kel, hogy mindent ott folytassanak tovább, ahol 300 éve abbahagyták. Ám nem számolnak Allisonnal és három kisgyermekével, akik földöntúli képességükkel megtörik a bűbájosok varázsát.
3. Harry Potter és a bölcsek köve (Max)
Hová máshova is csöppenhetnénk a tanév kezdetével, mint a Roxfort varázslatos világába, ahol minden iskolai évben valamilyen különleges kaland várja főszereplőinket. Kezdjük rögtön az elején, és vegyük sorra a J. K. Rowling könyveiből készült részeket, melyek egyszerre meghitt és misztikus képeikkel, szívmelengető, mégis izgalmas jeleneteikkel tökéletesen illeszkednek az őszi filmek hangulatához. Már csak egy kis csokibéka vagy Bertie-féle mindenízű drazsé hiányzik az élményhez.
Legjobb őszi filmek pároknak
4. A szerelem hálójáb@n (Apple TV)
Az én személyes kedvencem az őszi filmek sorában Meg Ryan és Tom Hanks elbűvölő romantikus története, mely természetesen az eső áztatta New Yorkban játszódik, ahol két könyvesbolt-tulajdonos egymásra találásának lehetünk szemtanúi. Ha a hangulatos helyszín önmagában nem lenne elég, az ellenségekből szerelmesekké váló főhősöknek is drukkolhatunk, akik egy meglepő fordulatnak hála találják meg az igaz szerelmet. Könyvek, New York, romantika és Tom Hanks – mi más kellene még a tökéletes őszi filmhez?
5. Good Will Hunting (Apple TV)
A férjemmel egy szeptemberi napon láttuk először, többek között – kissé részrehajlóan – ezért sem maradhatott ki Matt Damon és Ben Affleck díjnyertes filmtörténeti alkotása, melyért Robin Williams megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A dél-bostoni fiatal, Will Hunting, bár sosem járt egyetemre, rendkívüli intelligenciájával lenyűgözi környezetét. Ám hiába zsenialitása, úgy tűnik, nem találja helyét a világban. Ekkor hozza össze a sors Sean McGuire pszichológussal, aki bölcs meglátásaival gyökeresen megváltoztatja a fiú életfelfogását.
6. Ősz New Yorkban
Winona Ryder kétségkívül másodvirágzását éli, mi pedig elképesztően örülünk ennek, ahogy Richard Gere-it is örömmel nézzük a vásznon, legyen szó amerikai dzsigolóról vagy középkori lovagról. Ebben az 2000-es évekbeli, szívfacsaró romantikus filmben a nőcsábász étteremtulajdonos beleszeret egy különc, bájos fiatal nőbe, akinek azonban már csak hónapjai vannak hátra. Könnyfakasztó történetüknek a címben is szereplő őszi New York szolgál hangulatos díszletéül.
Legjobb őszi filmek barátnőknek
7. Mona Lisa mosolya (Netflix)
Évszaktól függetlenül az egyik kedvencem Julia Roberts repertoárjából ez az időtlen alkotás, melyben Julia Stiles és Kirsten Dunst is emlékezetes alakítást nyújt. A cselekmény szerint Katherine Watson abban a hitben kezd tanítani egy leányiskolában, hogy a tehetséges diákok okosan használják majd ki lehetőségeiket. Ám a lányok, különösen Joan és Betty, inkább a hagyományos háziasszonyszerepre vágynak, mintsem tudományos karrierre. Katherine érkezése azonban felforgatja az iskola életét, és a diákoknak szembe kell nézniük saját jövőjükkel.
Nem csupán az őszi filmek, az őszi hangulatú tévésorozatok is a fotelhez szegeznek. Mutatjuk a kedvenceinket!
8. Az ördög Pradát visel (Disney+)
Ha már őszi filmek, Meryl Streeptől akár a Jól áll neki a halál című fantasy-vígjátékot is választhattuk volna, de már javában hangolódunk Az ördög Pradát visel második részére, melynek előkészületeit idén nyáron jelentették be a Disney háza táján.
A kiszivárgott információk szerint ismét egy divatmagazin szerkesztőségének mindennapjaiba csöppenünk, ahol Miranda Priestly továbbra is főszerkesztő, míg Emily Charlton egy divatcég vezetőjeként vált üzlettárssá. Amíg nem kerül a mozikba az új rész, frissítsétek fel emlékeiteket egy nosztalgikus mozidélutánnal.
9. Átkozott boszorkák (Apple TV)
Nem telhet el ősz Sandra Bullock és Nicole Kidman boszorkánykodása nélkül. Gyújtsatok gyertyát, izzítsátok be a füstölőket, és kuporogjatok a kanapéra ezzel a halloweeni hangulatú klasszikussal, melyben mágikus képességekkel bíró főhőseink egy családi átokkal néznek szembe. A dolog azonban nem olyan egyszerű, ugyanis Sally igazi szerelemre vágyik, míg Gillian élvezi hatalmát a férfiak fölött. Ám hamarosan találkozik Jimmyvel, és az események hirtelen különös fordulatot vesznek.
Legjobb őszi filmek baráti társaságoknak
10. Holt költők társasága (Disney+)
Megmagyarázhatatlan okból kifolyólag azok a filmek, melyek egy bentlakásos iskolában játszódnak, hamisítatlan őszi atmoszférával bírnak. Ilyen például Robin Williams nosztalgikus filmdrámája is, melyben a színész egy különc tanárt alakít, aki lángra lobbantja a fiatal lelkekben a költészet iránti rajongást. Ám ahogy az ilyenkor lenni szokott, a lázadó szellem a hagyománytisztelő környezetben akadályokba ütközik. Így már csak az a kérdés, kinek mit hoz ez az új szenvedély: szerelmet vagy tragédiát?
11. Beetlejuice – Kísértethistória (Max)
Még csak most volt január, amikor az idei év legjobban várt folytatásait gyűjtöttük egy csokorba, és máris elérkezett a szeptember, amikor a mozikban nézhetjük Tim Burton kultfilmjének második részét. Ennek apropójából vegyük elő a 36 évvel ezelőtti eredeti Kísértethistóriát, és izguljuk végig, hogyan alakult korábban a Michael Keaton, Winona Ryder és Catherine O’Hara által alakított karakterek sorsa. A legújabb részben már a Wednesday című sorozattal berobbanó Jenna Ortega, valamint Monica Bellucci is feltűnik mint új szereplő.
12. Tőrbe ejtve (Netflix)
Ha ősz, akkor borzongató krimi, de ha nem szeretnénk túlságosan rémisztő filmet nézni, vagy jobban vonzódunk a klasszikus bűntényekhez, akkor a sztárparádét felvonultató Tőrbe ejtve lesz a mi tökéletes filmünk a szezonra. Az Agatha Christie csavaros könyveit idéző detektívtörténetben Benoit Blanc nyomozó érkezik a titokzatos vidéki villába, hogy kiderítse az igazságot a milliárdos krimiíró halálának ügyében. Bár a családtagoknak és a személyzetnek alibije van, a nyomozó hamarosan rájön, valójában mindenkinek lehetett indítéka a gyilkosságra.
Ha rabul ejt az őszi filmek hangulata, akkor a sorozatokat se hagyd ki. Kattints műsorajánlónkért!
Kiemelt kép: A szerelem hálójában; Warner Bros