Hetilap
Szépségünknek ártó rossz szokások
Néhány szokás, mozdulat, gesztus annyira mélyen rögzült már bennünk, hogy észre sem vesszük őket. Csak akkor tűnik fel, mit is teszünk, amikor a következményeivel szembesülünk: tövig lerágott körmökkel, csúnyán vöröslő, gyulladt pattanással – hogy csak két példát említsünk a leggyakoribbak közül. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a rossz szokásokat, amelyektől a legjobb lenne megszabadulnunk. Hajcsavargatás Nem, […]
Ribánszky Ágota2 perc
Csobot Adél – „Mindig hittem, tehetséges és kitartó vagyok”
Különös, hogy Adélból Léda, aztán most Eszter lett. Igen, Dobó Kata El a kezekkel a papámtól! című filmjében Esztert alakítom. Ez életem első filmszerepe. Együtt néztük a bemutatót. Most, hogy láttad magad a vásznon, mit érzel? Nagyon meghatódtam. Még mindig a hatása alatt vagyok. A castingigazgatónak mondtam a végén: emlékszem, amikor fölhívtál, hogy menjek el […]
Árvai Magdolna7 perc
A folyton változó múlt – Hogyan működik a kollektív emlékezet?
Történelmi sorozat megy az egyik tévécsatornán Aragóniai Katalinról. Ő volt VIII. Henrik első felesége, és a szerencsésebbek közé sorolható, ugyanis nem végezték ki. A történet semmiféle indulatot nem vált ki az angol közvéleményben, ellentétben egy másik, brit sorozattal, A koronával, amelyik II. Erzsébet életével, uralkodásával és családjával foglalkozik. A különbség a kollektív emlékezet egyik sajátosságában […]
Hulej Emese8 perc
Dragomán György: Szép arany almáit a nap
Mint egy gyerek, úgy tudom várni a friss narancsot, és ha eljön a december, és elkezdődik a szezon, akkor folyton-folyvást narancsot veszek és narancsot eszem, és persze nemcsak úgy magára, hanem vadul facsarok, kandírozok, sűrítek, karamellizálok, narancsleves, narancsszörp, narancslekvár, cukrozott narancshéj, narancsos forró csoki, narancsos csokimousse, narancs naranccsal. Legfőbb ideje tehát, hogy írjak egy keveset […]
Dragomán György3 perc
Balázs Zoltán rendező és Janza Kata musicalszínésznő – Komoly bohócok
Honnan rohantok ilyen lélekszakadva? Balázs Zoltán: Ma reggel érkeztem Koszovóból, és holnap utazom is tovább Izraelbe, épp csak útba ejtettem Budapestet. A társulatommal évek óta sokat és sokfelé turnézunk szerte a világban, jártunk már Amerikában, Ázsiában és Afrikában is. Szerencsések vagyunk, mert az egész társulat és így a teljes repertoárunk velünk utazik, így mindig azt […]
Koronczay Lilla8 perc
7 nap: Regőczy Krisztina
1967. február 17. Életre szóló barátság Sallay Andrással elkezdtük közös sportéletünket. Nagyon emlékezetes nap ez számunkra, minden évben „megünnepeljük”. Sokat nyaggattuk közös edzőnket, hogy együtt korizhassunk, már akkor, gyerekfejjel is jól megdolgoztunk egymásért. Bármerre sodor is az élet minket a nagyvilágban, ezen a napon biztos hívjuk egymást, nosztalgiázunk kicsit, szörnyülködünk az idő rohanásán, hiszen mindez csak […]
Szegő András3 perc
Minden hétre egy kis adventet! (avagy tanítsunk várakozni)
Bármily hihetetlen, a várakozás készsége is idegélettani alapoktól függ, meghatározó neurológiai és működésbeli rendszerek szövevényében épül. E téren nagyon sok rosszul szocializálódott, s emiatt feszült gyerekkel találkozom, akikkel, ha így maradnak, később mint boldogtalan felnőttekkel kell birkózni és asszózni a munkahelyeken, a családban. Most, hogy a különböző kultúrkörökben és vallásokban közelednek a jeles ünnepek, talán […]
Dr. Donauer Nándor3 perc
Ferenc pápa – Empátia, humor, purintánság
„Fiatalon néha eszembe jutott, hogy pap leszek – mesélte egy 2012-ben készült interjúban az akkor még Buenos Aires bíborosaként tevékenykedő pápa –, de úgy gondoltam erre, mint amikor az ember gyerekkorában mérnök, orvos vagy zenész szeretne lenni; látja, hogy valakinek ez a hivatása, ezért fontolóra veszi.” Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én, az argentin fővárosban, […]
Nők Lapja7 perc
A cipődoboztól az adománytaxiig
Doboznyi szeretet Ha karácsonykor egy nehéz sorsú kisgyermeket lepnénk meg, azt azzal is megtehetjük, ha keresünk egy üres cipősdobozt, és megtöltjük ajándékokkal (játékokkal, írószerekkel, higiéniai termékekkel, édességgel, könyvvel). A dobozt csomagoljuk be színes csomagolópapírral, és jól láthatóan írjuk rá, milyen korú lánynak vagy fiúnak szánjuk az ajándékot (például „fiú, 12” vagy „lány, 8”). A Baptista […]
Pór Attila2 perc
Szívjóságban – Szerzetesnők egyenruha nélkül
Vajon 1921-ben Bíró Ferenc jezsuita atya gondolta volna, hogy a Jézus Szíve Népleányai Társaságának megalapításával ilyen színes és mély közösséget hoz létre? Merte álmodni, hogy a közösség négy évtizedes illegalitásban és idegenben való szétszóratásban is túlél? Margit testvér, aki mindennek tanúja volt, ma a társaság által Pécelen működtetett idősotthonban él. Látogatásunkra a legdíszesebb ruhájába öltözött, […]
Nők Lapja7 perc