„Fiatalon néha eszembe jutott, hogy pap leszek – mesélte egy 2012-ben készült interjúban az akkor még Buenos Aires bíborosaként tevékenykedő pápa –, de úgy gondoltam erre, mint amikor az ember gyerekkorában mérnök, orvos vagy zenész szeretne lenni; látja, hogy valakinek ez a hivatása, ezért fontolóra veszi.”

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én, az argentin fővárosban, Buenos Airesben született olasz szülők első gyermekeként. Szerető családban nevelkedett négy fiatalabb testvérével együtt, nagymamájához szoros kapcsolat fűzte. Rosa volt az, aki megtanította imádkozni, és aki mesélt neki a szentek életéről. A papi szolgálatot azonban csak sokkal később, húszas évei elején vette komolyan fontolóra.

A zoknigyártól a jezsuita rendig

Jorge édesapja, Mario José Bergoglio ragaszkodott hozzá, hogy fia minél előbb megtapasztalja a munka értékét, ezért kamaszévei elején dolgozni küldte. Legelső állását takarítóként kapta egy zoknigyárban, azonban hamarosan adminisztrációs feladatokat bíztak rá; miután vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, egy laboratóriumban helyezkedett el, ahol élelmiszer-vizsgálatokat végzett; később éjszakai bárokban volt kidobóember; pappá szentelése után pedig irodalmat, pszichológiát és teológiát tanított.

A fiatal Jorge szabadidejében tangózni járt, futballozott és szenvedélyesen főzött. Ugyan Ferenc pápa már nem perdül táncra, ma is lelkesen szurkol kedvenc argentin csapatának, a San Lorenzónak, és szívesen tüsténkedik a konyhában. Az életvidám férfi huszonegy éves korában súlyos tüdőgyulladást kapott, tüdejének egy részét el kellett távolítani. A betegség nagy hatással volt rá, és nem sokkal később megkezdte újoncidejét a jezsuita rendben.

Jorge Bergoglio atya Buenos Airesben

Az első spirituális élmény, amely a papi hivatás felé terelte, tizenhét éves korában érte. Éppen Buenos Aires utcáit rótta, a barátaihoz indult, hogy velük töltse a napot, amikor a gyermekkorában gyakran látogatott San José de Flores bazilika elé érve, maga sem tudta, miért, betért a templomba. „Úgy éreztem, mintha valaki megragadna belülről, és egyenesen a gyóntatószék felé irányítana” – emlékezett vissza az élményre Ferenc pápa. A gyóntatószékben egy számára ismeretlen atya várt rá. Gyónás közben Jorge már biztos volt benne, hogy papnak áll.  

Huszonkét évesen csatlakozott a jezsuita rendhez, filozófiai és teológiai tanulmányai végeztével, harminchárom éves korában szentelték pappá. Nagyon hamar, már karrierje elején népszerű lelkipásztorrá vált. Könnyen megtalálta a hangot a hívekkel, mindig empátiával fordult feléjük. Mindössze négyévnyi szolgálat után az argentin jezsuiták tartományfőnöküknek választották.

Ekkoriban sötét időszak köszöntött az országra, Argentínát katonai diktatúra tartotta rettegésben. A hadsereg parancsnokaiból álló junta uralma alatt harmincezer ember tűnt el, sokakat kegyetlenül megkínoztak, majd meggyilkoltak. Közöttük volt Esther Balestrino is, Bergoglio egykori laboratóriumi főnöke, aki az eltűnteket kereső szervezet aktivistájaként működött. Társaival együtt elrabolták, és a holtesttét repülőgépről a tengerbe dobták.

A piszkos háborúként emlegetett korszak után Jorgét azzal vádolták, hogy a rendszer kezére játszott, és feladott két jezsuita atyát, Orlando Yoriót és a magyar származású Jálics Ferencet. Jálics paptársa pápává választása után kiadott egy közleményt ennek ellenkezőjéről, Ferenc pápa pedig elmondta, a látszólagos együttműködés ellenére a háttérben a rendszer elől menekülőknek segített átjutni a határon, és a két pap életét igyekezett megmenteni.

Bergoglio atya egyházi karrierje a 90-es évek elején kezdett felfelé ívelni. 1992-ben püspökké szentelték, hat évvel később Buenos Aires érseke lett. Közvetlenségével és egyszerű életvitelével kivívta az emberek szeretetét. Az érseki rezidencia helyett egy hétköznapi lakásba költözött, lemondott a rendelkezésére álló sofőrről, és tömegközlekedéssel utazott, hétvégente pedig magára főzött. 2001-től bíborosi címet kapott, vagyis bekerült a pápát választók testületébe.

Közvetlenségével új színt vitt az egyházba – rendszerint jókedvre deríti környezetét

Kifürkészhetetlen utakon

2005 áprilisában, II. János Pál pápa halála után Jorge Bergoglio is ott ült a Sixtus-kápolnában azoknak a bíborosoknak a körében, akik a konklávén a következő pápa kilétéről döntöttek, mi több, az esélyes jelöltek között volt. Ugyan a választás Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek győzelmével ért véget, a szavazatok számában Jorge követte.

Húgától, María Elena Bergogliótól tudjuk, testvére sosem akart pápa lenni, és amikor rokonai felvetették a lehetőséget, arra kérte őket, ne is viccelődjenek ezzel. Visszatérve Buenos Airesbe Bergoglio bíboros elérkezettnek látta az időt, hogy nyugdíjba vonuljon, hamarosan megírta felmondólevelét a pápának. Az élet azonban mást tartogatott számára.

2013. február 11-én Benedek pápa hatszáz év óta példa nélküli döntést hozott: korára és egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról. Jorge Bergoglio ismét Rómába repült, hogy bíborostársaival új pápát válasszon, arra azonban nem számított, hogy miután fehér füst száll a Vatikán fölé, ő lép egyházfőként az éljenző tömeggel teli Szent Péter térre néző erkélyre.

Már pápaságának legelső pillanatai is reformokat sejtettek. „Mind jól tudjátok, a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, bíboros testvéreim majdnem a világ végére mentek el érte” – szólt a latin szavakat követelő hagyományoktól eltérően olaszul az ünneplőkhöz az első déli féltekéről származó pápa. Nem viselt sem palástot, sem piros cipőt, csak egyszerű, fehér reverendát.

Assisi Szent Ferenc utódja

A Sixtus-kápolnában kitört a taps. A bíborosok új pápát választottak: Jorge Mario Bergogliót. Először asztaltársa és jó barátja, Cláudio Hummes brazil bíboros fordult hozzá, hogy gratuláljon. Megölelte, megcsókolta, majd arra kérte, ne feledkezzen meg a szegényekről. „Ezek a szavak tovább dolgoztak bennem – vallotta be a pápa egy későbbi sajtótájékoztatón. – Így jutott eszembe Assisi Szent Ferenc, a szegények és a béke képviselője.” Ferenc pápa nevét a szent tiszteletére vette fel, és azóta is képviseli a testvériség általa terjesztett eszméjét.

Az egykori Bergoglio atya egyházfői minőségében sem él fényűzésben. Limuzin helyett Ford Focusszal jár, és nem az Apostoli Palota pápai lakosztályába költözött be, hanem az eredetileg a Vatikánba látogató papoknak tervezett Szent Márta-ház egyik lakásába. Otthonában a rá jellemző puritán egyszerűség uralkodik. Ferenc nemcsak életmódjával szakított elődeivel: ahelyett, hogy a korábbi pápák konzervatív hagyatékát ápolná tovább, új horizontokat nyitott az egyház történetében.

Támogatja a nők egyházon belüli nagyobb szerepvállalását, kiáll a muszlimok mellett, empátiával fordul a másság felé. Azokat is megszólítja, akik elfordultak az egyháztól annak szigorú szabályai miatt. Mindeközben olyan aktuális problémákra hívja fel a figyelmet, mint a bevándorlók vagy a klímaváltozás ügye.

Nem zárkózik el a 21. század technológiai vívmányainak használatától, követőivel napi szinten tartja a kapcsolatot Twitter fiókján keresztül. Szívesen találkozik híveivel, mindenkihez van egy-két jó szava, és sosem felejti el őket arra kérni: imádkozzanak érte.

Karácsonyi pápai áldás

2020 decemberében Olaszországban és a Vatikánban huszonnégy órás kijárási tilalmat rendeltek el az ünnepekre. Karácsony napján a megszokottól eltérően nem özönlötték el tömegek a Szent Péter teret, és a pápa sem jelent meg a tér fölé magasodó bazilika központi erkélyén. Hívei televízión, rádión vagy az interneten keresztül követhették az Apostoli Palota Áldások terme nevű csarnokából elhangzó ünnepi beszédét – amelynek fő témájául a békét választotta – és az azt követő áldást.

A világjárvány még az olyan, hosszú múltra visszatekintő egyházi hagyományokat is felforgatta, mint amilyen az Urbi et Orbi áldás, amelyet a pápa hagyományosan megválasztása, valamint húsvét és karácsony napján mond Róma városára és a világra. December 25-én délben az alkalomhoz öltözött, tradicionálisan úgynevezett korális ruhát – fehér reverendát, hosszú karinget, piros főpapi gallért és stólát – viselő pápa a feldíszített áldások erkélyéről szólt a Szent Péter térre gyűltekhez.

Ferenc pápa beiktatása óta elődeitől eltérően egyszerűbb viseletben, fehér pápai reverendában jelenik meg, és csak az áldás szövegének tolmácsolásához veszi fel a díszes stólát. A ceremónia három részből áll: az ünnepi üzenetből, a több mint hatvan nyelven elmondott jókívánságból – magyarul „Áldott karácsonyt!” vagy „Krisztus feltámadott, alleluja!” – és az áldásból.

Mielőtt Rómát 1870-ben elfoglalták az olasz csapatok, és megszületett az egységes olasz nemzeti állam, évente ötször, különböző helyszíneken hangzott el az áldás: nagycsütörtökön, húsvétkor és Péter- Pál napján a Szent Péter-bazilikából, a mennybemenetel ünnepén a Lateráni bazilikából, Nagyboldogasszonykor pedig a Santa Maria Maggiore bazilikából.

Azt követően, hogy az Olasz Királyság csapatai átvették az uralmat a Pápai állam fölött, IX. Piusz pápa a Vatikán foglyaként tekintett magára, és megtagadta az áldásosztást, amit csak sokkal később, közel hatvan év után vezettek be újra mai formájában.

A tévé először 1949 húsvétján közvetítette XII. Piusz pápa Urbi et Orbi áldását, a jókívánságok pedig a 60-as évek elejétől kezdve, VI. Pál pápasága óta hangzanak el több nyelven, és ma már hetvennél is több országban jutnak el a tévénézőkhöz.   

Fejes Réka

Fotó: Getty Images