Partiszerviz ártalommentesítésre – Riport az éjszakából
Tabusítjuk vagy tiltjuk, a fiatalok egy része mégis keresi a bódulatot a szórakozóhelyeken, ezzel a szülőknek is szembe kell nézniük. Szerencsére már működik olyan alapítvány, amelynek munkatársai és önkéntesei azért vállalják az éjszakázást, hogy a fiatalok lehetőleg épségben térjenek haza. Pór Attila írása.
Pór Attila7 perc
Hűsöljünk képzeletben erdei faházakban!
Ha elvonulnánk a nyüzsgő világ elől, vagy csak szeretnénk pár kellemes és végtelenül nyugodt napot eltölteni valahol, akkor egy-egy természetközeli hely a legjobb választás. Szellemi felfrissülés, rendezett gondolatok és pozitív energia várnak ránk, ha például az erdőben kapcsolódunk ki. Most éppen képzeletben, idézetekkel fűszerezve.
Nők Lapja1 perc
Nem vagyok angyal – Exkluzív interjú Philippe Jarousskyval
Néhány éve még amolyan csodabogárnak számított azzal, hogy snájdig, vonzó férfi ként szoprán hangon énekelte a barokk operák kasztrált énekesekre írt nagy szerepeit. Aztán a kedves, reményteljes, ambiciózus fiúból rövid időn belül világsztár lett. Ma a földkerekség egyik legismertebb énekese, a közönség kedvence, a legnagyobb fesztiválok és operaházak vendége, akinek a népszerűsége csak a popsztárokéhoz hasonlítható. A francia kontratenorral, Philippe Jarousskyval Szegő András beszélgetett.
Szegő András7 perc
5 kevésbé ismert hazai tó, amiben élmény megmártózni
A kánikulában mindannyian keressük a vízpartot, amikor csak lehet, leruccanunk a Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz, hiszen ezeket ismerjük és szeretjük. Azt viszont vállalnunk kell, hogy a népszerű vizes helyszínekkel a tömeg is együtt jár. Azoknak, akik szeretik a visszafogottabb és nyugodtabb kikapcsolódást, összegyűjtöttünk öt hazai eldugott fürdőhelyet, ahol élmény lehet a lazítás.
Nők Lapja2 perc
nőklapja.hu podcast: „Önismeret, kommunikáció és a saját felelősség. Ez az a három dolog, amit nagyon szeretnék hangsúlyozni a párkapcsolatok terén”
A nőklapja.hu új podcast-sorozatában többek között a Nők Lapja magazinok szerkesztői, közreműködői engednek betekintést a lapkészítés kulisszái mögé, elmesélik személyes élményeiket és válaszolnak az olvasók által leggyakrabban feltett kérdésekre is. A második részben az őszi Psziché Akadémia kapcsán a szerelem és a párkapcsolat került terítékre. Szily Nórával Légrádi Júlia beszélgetett.
Nők Lapja1 perc
Így nyaralt anno az angol királyi család
Jól megszokott hagyomány az angol királyi családban, hogy a sok-sok elfoglaltság és nyilvános szereplés után minden év augusztusában elvonulnak. Ez idén sincs másként: az újdonsült pár, Meghan és Harry herceg már meg is tervezték a közös nyaralásukat, amit II. Erzsébettel közösen töltenek el. Ebből az apropóból múltidéző válogatással készültünk a királyi család fotóalbumából.
Nők Lapja1 perc