Iskolakezdésre fel! Fekete-fehér fotókon a múlt évnyitói és az első tanítási napok
Elérkezett a nyár vége, holnap minden suliban becsengetnek, és ezzel visszaköltözik a gyerekek és a szülők életébe a reggeli koránkelés, a házi feladatok és a különórák sokasága. De nézzük, mi volt régen az iskolákban szeptemberben! A Fortepan archívumából válogattunk, hogy nosztalgiázhassunk egy kicsit.
Nők Lapja1 perc
„Hiszem, hogy kamasszal élni öröm” – Bábel-Szücs Szilvia élettörténete
Ha van otthon egy kamaszunk, ugyanannyi kérdéssel, kezelhetetlennek tűnő helyzettel találhatjuk magunkat szembe, mint amikor kisbabánk születik. Amikor két tizenéves fiú anyukájaként Szilvinek szemet szúrt, hogy nincs olyan fórum, ahol szülőként tapasztalatot cserélhetne erről a korosztályról, úgy döntött, munka mellett létrehoz egyet. Szigeti Hajni írása.
Szigeti Hajni6 perc
Zümmögés szúrópróba nélkül – Egy családi méhészetben jártunk
A méhcsalád élete a világ egyik legjobban szervezett közössége. De elég néhány óra, hogy az ember rájöjjön: a méhészcsaládok életét is a természet törvényei irányítják. A virágzás, a mézelvétel, a napforduló, a meleg, a hideg. A pannonhalmi Zümi Méhészet, azaz a Nagy család is ehhez igazodik, hozzátéve a maguk értékeit. Szorgalmat, kedvességet, mértékletességet. Hulej Emese riportja.
Hulej Emese8 perc
11 hangulatos kora őszi dekoráció a lakásba a természetesség jegyében
Elkezdődött az ősz, az első heteket pedig akár otthonunk csinosítgatásával is eltölthetjük. Az új évszak beköszöntével érdemes egy picit másfajta hangulatot csempészni a lakásunkba, ehhez pedig a természetben is bőséggel találunk hozzávalókat. Válogatásunkban a virágokat, leveleket és terméseket helyezzük a középpontba.
Nők Lapja1 perc
Át kell élni a csodát – Közeli Kelemen Barnabással
Mi a siker, a boldogság, a tehetség, a zsenialitás, az örökség? Mit lehet megtanulni, mire kell születni? Emlékek és jövőbeli tervek, család és hivatás, szakma és magánélet – kérdések és válaszok. Kelemen Barnabás hegedűművésszel Szegő András beszélgetett.
Szegő András8 perc
Kapcsolj ki! Klasszikus Film Maratonon, Állatkertek Éjszakáján, szemétszedéssel vagy jó könyvekkel
Nem kell keseregnünk a nyár vége miatt, hiszen több különleges programot is választhatunk hétvégére. Bízunk benne, hogy az időjárás is kedvez majd a szabadtéri rendezvényeknek, de ha inkább egy klasszikus filmet vagy egy komoly- és könnyűzenei koncertet választanátok, akkor is lesz miből válogatni. Mutatjuk a kínálatot!
Nők Lapja4 perc