Az első hetek lendülete után a hőség, a hétköznapok rutinja vagy épp a nyaralás lazasága próbára teszi a résztvevők kitartását. De az életmódváltás nem egyik napról a másikra történik, és a kisebb döccenők is részei a célhoz vezető útnak. Lássuk, hogyan vették az akadályokat júniusban a versenyzőink.

Kultné Szabó Noémi – Tartós lendületben

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

A lendület még mindig megvan! Bár ebben a melegben nagyon nehéz volt az otthoni tornára rávenni magam. Volt, hogy inkább úszni mentem vagy bringáztam, amikor lement a nap. Az étkezés is háttérbe szorult most kicsit, de figyeltem azért, mit eszem. Törekedtem az egyszerű ételekre, salátákra. Nem is kívántam nagyon mást.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Részt vettem életem első sportrendezvényén, szuper volt! Soha nem gondoltam volna, hogy én egy nyilvános eseményen tornázni fogok, sőt többféle tornát is kipróbáltam. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ott voltam és megcsináltam! Rengeteget javult az állóképességem, rugalmasságom. Eddig a törökülés gondot okozott, most simán megy.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

A folyadékbevitelemre nagyon kell figyelni, a munkahelyemen mindig megvan a napi adag, de hétvégén kevesebbet iszom. Most, hogy vége van a tornaprogram első 8 hetének és méregettem magam, kicsit csalódott voltam, mert a súlyom keveset változott, 5 kg ment le.

Viszont ez elég látványos, mert centiben szépen mérhető: derékból 10 cm, csípőből 8 cm, combomból 6 cm! De felszívtam magam és este letornáztam az utolsó Súlyrakezdő tornámat, hihetetlenül jól esett. Újult erővel állok neki a következő 8 hétnek.

Mátyás Judit: „A természetjárás lett az új hobbim”

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Nagyon élvezem ezt az életmódváltó utazást, sok mindent tudok meg magamról – a kitartásomról a magamba vetett hitről. Előző hónaphoz képest új szokásokat nem iktattam be, inkább az elköteleződés állandósult. A közösségi tornákat háttérbe helyeztem, rájöttem, hogy az otthoni tornával mennyi időt tudok megtakarítani. Ez a nyár számomra más, mint az eddigiek. Idén már veszek fel bikinit és bátran megyek strandolni.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Sajnos nekem ez nehezen megy – ez, úgy gondolom, generációs probléma. Azonban jó látni, hogy már más ember néz vissza rám a tükörben. Igaz, van még hova fejlődni, de minden egyes leadott kilóért én izzadtam meg. A kép éppen az egyik közösségi sétámon készült, amit jómagam szervezek Zalaegerszegen. 40 fokban is útra keltünk és 8 kilométert gyalogoltunk. A gyaloglás, természetjárás lett az új hobbim és nagyon élvezem.

És mi az, amin jó lenne változtatni?

Mivel nem szeretek főzni és sajnálom is rá az időt, inkább a mértékletesség lett a legjobb eszközöm. Mindenfélét eszem, de közel sem akkora adagokban, mint eddig.

Molnár-Mihálykövi Sára: „Nem pánikolok a mérleg miatt”

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

A június nagyon gyorsan elszaladt. Egyik feladat követte a másikat, közben lelkileg is megterhelő volt ez az időszak. A sportra kevesebb idő jutott, de mindig feltöltődésnek éltem meg, ha tudtam csak a mozgásra figyelni egy-egy órára. (Heti 2-3 mozgás azért így is volt.)

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Nem pánikolok, ha előző naphoz képest fél-egy kilóval többet mutat a mérleg. Ebben a hónapban nem volt olyan ütemű fogyás, mint májusban, amikor sokkal kiegyensúlyozottabb időbeosztásom volt, de így is mentek le a kilók, és ez a lényeg.

A nagy meleg miatt új sportot választottam, úszok. Nagyon örültem, hogy néhány hossz után belejöttem, és sikerült 1 óra alatt 2 km-t úszni. Gyerekkoromban évekig úsztam, versenyre is jártam, „tűzgolyónak” hívtak az alkatom miatt. Akkor nem igazán szerettem ezt a becenevet, most már csak mosolygok rajta. A fotóm is úszás után készült.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

A túl sok teendő miatt előfordult, hogy nem tudtam megoldani az optimális étkezést. A kalóriát, makrókat írtam, de az étkezések tervezésében még fejlődnöm kell. Ebben a hónapban többször találtam olyan helyzetben magam, hogy éhes voltam, és keresnem kellett valamilyen gyors megoldást. Most próbálok könnyen elkészíthető recepteket gyűjteni, hogy elkerüljem ezeket a helyzeteket.

Ez is érdekelhet: Nem eszel elég zöldséget? Próbáld ki ezt a trükköt!

S. Tóth Ágnes – Tánc és torna

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Tudtam, hogy a tanítási év nyolcadik osztályban nehéz, de idén ez a szokásosnál is sokkal mozgalmasabb volt. Ez okból kifolyólag az életmódváltás nagyon háttérbe szorult. Na de jön a nyár!

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Megdicsérni magam csak azért tudnám, mert lelkiismeretesen elvégeztem a feladataimat. Szerencsére a meleg miatt nem kifejezetten vagyok éhes, ezt jó jelnek veszem.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

Ezúttal táncos tornaprogramokat választottam a Gyerünk anyukám! keretében – remélem, sikerül rá időt szakítanom.

Reschné Bősze Éva: „Megújítottam a reggeli rutinomat”

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

A június kicsit hullámzóbb, kihívásokkal teli hónap volt a májushoz képest, de továbbra is pozitívan élem meg a folyamatot. A súlycsökkenés most lassabb volt, mindössze 1 kg mínuszt mutatott a mérleg, de ezt inkább egy természetes lassulásként fogom fel. A nyári vakáció előtti feszített munkatempó miatt kevesebb idő jutott magamra és a nagy hőség próbára tett mozgás terén, mégis általában sikerült megtartanom az eddig kialakított tudatosságot.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy teljesen megújítottam a reggeli rutinomat, és a gyors, kényelmes megoldások helyett a tartalmasabb, lassú felszívódású, tojásos ételeket választom. Bár több időt igényel az elkészítésük, hosszú távon sokkal jobban támogatják az energiaszintemet és a jóllakottság érzését. Emellett külön öröm, hogy a csokifüggőségemet továbbra is sikerül kézben tartanom.

Ezek egyértelműen stabil, előremutató változások az életemben.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

A mozgás és a megfelelő folyadékbevitel terén szeretnék tudatosabb lenni, mert a sűrű időszak miatt ezek most háttérbe szorultak, ami némi lelkiismeret-furdalást okoz. Úgy érzem, kis lépésekkel, előre megtervezett, rövidebb edzésekkel ezen könnyen tudok majd javítani. A következő hónapban szeretnék jobban figyelni a rendszeresebb mozgásra és a folyadékfogyasztásra.

Cser-Palkovics Mária – Jobb étkezés, kevesebb sport

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Sajnos ez a hónap nem sikerült túl jól az életmódváltás szempontjából – mióta visszajöttem a szabadságról, nehezebben álltam bele a tornába, mozgásba. Sűrűsödtek a házzal és a költözéssel járó feladatok, így kevesebb idő maradt a gyaloglásra, többször mentem inkább autóval, mert úgy gyorsabb.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Az étkezés terén van javulás: most már többször előfordult, hogy magam készítettem salátát, ebédet, amit aztán vittem magammal.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

Szeretnék jobban odafigyelni a mozgásra, és kitartani akkor is, ha úgy érzem, kevés a napi 24 óra. Sajnos kicsit elfáradtam…

Ez is érdekelhet: 50 felett kezdenél súlyzózni Íme 4, szuper bevezető gyakorlat 

Vargáné H. Gabriella: „Szépen lassan haladok”

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Az Életmódváltó programmal elindultam egy úton, amin szépen lassan haladok. Az étkezést nagyon nehéz betartanom, mert nagyon szűkösek az esték, így a másnapi ebéd előkészítése nehézkes. De hétvégén igyekszem előre dolgozni.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

A sportot szépen visszacsempésztem a mindennapjaimba, a torna helyett a sétáé és kerékpározásé a főszerep hétköznapokon. Hétvégén meg az evezés, túra – ami éppen adódik.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

Mindenképpen az étkezést, de jelenleg ezt most nem tudom összehozni. De legalább tudom, hogy majd hogy szeretném, és ahogy kicsit könnyebb életszakaszhoz érek, szépen beállítom ezt a részt is.

Fehérné Gergó Anikó – Több alvás, más tempó

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Júniusban elérkezett végre a várva várt nyári szünet az iskolában, így három gyermek anyukájaként sokkal lassabb tempóra álltam át a mindennapokban. Több idő jut a kikapcsolódásra, olvasásra, közös programokra, és az alvásra is!

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Az étkezésemre továbbra is nagyon figyelek, a zöldségbevitel játszi könnyedséggel megy ebben az időszakban. Mivel nagyon szeretem a gyümölcsöket is, ezekből most többet fogyasztok, de figyelek arra, hogy a napi kalóriamennyiséget lehetőleg ne lépjem túl.

Anya nagyon mellettem áll a program során, mindent az étrendem szerint készít el nekem, és gyümölcsös finomságokat, cukormentes lekvárokat is készít, amiért nagyon hálás vagyok neki! A férjem szintén nagyon örül az életmódváltásomnak, az új étrendemmel ő is megszabadult néhány kilótól, amire nagyon büszke.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

A hónap végére megérkezett a nagy kánikula, ami viszont a mozgásban nem segített, sokkal nehezebben veszem most rá magam. A következő hónapban erre és a folyadékbevitelre mindenképpen rá szeretnék erősíteni. 

Sándor Beatrix: „A stresszoldásra figyeltem”

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Júniusban inkább az étkezésre fókuszáltam, mert a mozgás terén fejlődtem eddig a legtöbbet. A stresszevést és a nasizást tudatosan szorítottam vissza, vagy cseréltem le egészségesebb alternatívára, ami nem mindig volt könnyű.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

A stresszoldásra odafigyeltem, kitapasztaltam, hogy a sok módszer közül nekem melyik válik be. A zene eddig is működött, de most a relaxáció és a légzőgyakorlatok is az új kedvenceim lettek.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

Hasznos lenne több, kisebb célt kitűzni magam elé, akár hetekre lebontva, hogy az elején is legyen sikerélmény. A másik pedig előbb elkezdeni „dobozolni”, azaz az egészséges ételeket előre elkészíteni, kiporciózni és magammal vinni a munkahelyre. 

Horváth Erika – Pihenés, jóga, önkritika

Milyen volt ez a hónapod az előzőhöz képest?

Letudtam a sok feladatot, magam mögött hagytam mindent. Naplót vezetek a megélésekről, a sok túlvállalt feladatról, és ennek hozadékairól. Arról, hogy mindeközben hogyan tudom kivitelezni az életmódváltást. Miként tudok pihenni, eljárni rendszeresen jógára, odafigyelni az étkezésre. Jól vagyok, és most vagyok ott, hogy nyugodtan, kipihenten tudok magamra figyelni.

Mi az, amiért megdicsérnéd magad?

Korrekten tudtam és tudom magam szembesíteni a hibáimmal. Ugyanakkor nem hibáztatom magam ha valami nem úgy sikerül ahogyan azt én elképzeltem. Az élet nagy játékos, s néha felülírja az általunk elképzelt útvonalat. Hiába az elhatározás, hogy beiktatom az intenzív sétákat minden este, ha az unokámra kell épp vigyáznom, akkor ő élvez prioritást.

Mi az, amit esetleg másképp csinálnál?

Semmit. Terveztem eddig is, az élet meg kivitelezett. Odafigyelek, tudatosabb vagyok és ezt tartom. Tetszik a program, büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek. Áginak, a program koordinátorának pedig külön köszönöm, hogy törődik velünk!

Ez is érdekelhet: Itt olvashatod a Nők Lapja Életmódváltók versenyzőinek májusi beszámolóját

Szöveg: Rózsa Ágnes
Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó