A Harvard kutatói négy gyakori szokást azonosítottak, amelyek felgyorsíthatják az agy zsugorodását – és sajnos szinte mindannyiunk életében jelen vannak.

Életkorunk előre haladtával természetes, hogy az agytérfogatunk folyamatosan csökken, de nem árt tudni, hogy egyes mindennapi szokásaink felgyorsíthatják ezt a folyamatot.

Már harmincas-negyvenes éveinkben megkezdődhet az agysejtek sorvadása, ami végső soron az agytérfogat csökkenéséhez vezet. Mindennapi rutinunk azonban jelentősen befolyásolja, milyen gyorsan következik be ez a változás.

A Harvard Egyetem kutatói összegyűjtötték azt a négy szokást, amelyek a leginkább hozzájárulhatnak az agy zsugorodásához. A helyzet nem túl szívderítő: ezek az életmódszokások ugyanis a legtöbb felnőtt ember ismérvei.

1. Alváshiány

A nyugati világban a felnőttek egyharmada nem alszik eleget – vagyis nem teljesíti a javasolt napi hét-nyolc órát.

Pedig (sok egyéb között) egy 2018-as tanulmány is kimutatta, hogy a kevesebb mint hét órányi alvás a kognitív képességek — a problémamegoldás, a logikus gondolkodás és a memória — romlásához vezethet.

Egy 2024-es, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetemen végzett elemzés szerint az alvásproblémák emellett összefüggésbe hozhatók az agy sorvadásával is. A vizsgálat során több száz felnőtt alvási szokásait követték tíz éven át, és kiderült: azok agya, akik nehezen aludtak el vagy rosszul aludtak, lényegesen gyorsabban öregedett.

Akik közepes alvási nehézségeket tapasztaltak, azok agya átlagosan 1,6 évvel volt „idősebb” valós koruknál, míg a legsúlyosabb alvásproblémákkal küzdőké 2,6 évvel.

2. Túl sok ülés

A Harvard 2024-es adatai szerint egy átlagos felnőtt naponta 10,4 órát tölt ülve – többet, mint amennyit alvással.

Érezzük is, hogy nem jó a sok ülés, de egy 2018-as kutatás arra is rámutatott, hogy a túl sok ülés hatással van az agy azon részére, amely az új emlékek létrehozásáért felelős.

MRI-vizsgálatokkal kimutatták, hogy azoknál, akik naponta sok órát ülnek, vékonyabb ez a terület — ami korai memóriazavarokkal és demenciával is összefüggésbe hozható.

agyzsugorito-szokasok

Az ülő életmód megbetegít (Fotó: Getty Images)

3. Tartós stressz

Köztudott, hogy a stressz károsítja a mentális és fizikai egészséget, de kevesen tudják, hogy az agy zsugorodásához is hozzájárulhat. A Harvard szerint a krónikus stressz különösen a memóriaért és a tanulásért felelős prefrontális kéreg sorvadását okozhatja.

Ezért is fontos rendszeresen stresszoldó tevékenységeket végezni, mint például testmozgás, meditáció vagy baráti beszélgetések.

4. Elszigetelődés

Bármennyire is bagatellnek tűnik, a társas érintkezés létfontosságú az agy egészségéhez. Egy 2021-es tanulmány kimutatta, hogy a kevésbé társaságkedvelő emberek agyában gyorsabb a szürkeállomány-vesztés.

Egy 2023-as ötéves kutatás során pedig az derült ki: azok az idős emberek (átlagéletkor 80 év), akik aktívabb szociális életet éltek, 70%-kal kisebb mértékű kognitív hanyatlást mutattak, mint a visszahúzódóbb társaik.

Ráadásul a magány nemcsak a depresszió kockázatát növeli, hanem az Alzheimer-kór kialakulásáét is.

Kapcsolódó: Ebben az életkorban kezd hanyatlani az agy

Kiemelt kép: Getty Images