pár kávézik az ágyban

Meglepő hatással van a tesztoszteronszintre a rendszeres kávéfogyasztás

Egy friss finn kutatás szerint a több kávét fogyasztó férfiaknál magasabb volt az össztesztoszteron szintje, miközben más hormonértékek éppen ellenkező irányba változtak. Az eredmények izgalmasak, de még nem teszik a presszót vágyfokozóvá.
  • A több kávét fogyasztó férfiaknál magasabb össztesztoszteron-szintet mértek, miközben a szabad tesztoszteron mennyisége alacsonyabb volt.
  • A rendszeres kávézóknak azonos BMI mellett kevesebb testzsírjuk és nagyobb izomtömegük volt.
  • A kutatás nem vizsgálta a vágyat vagy a szexuális teljesítményt, ezért a kávét egyelőre nem nevezhetjük afrodiziákumnak.

A kávé felpörget, javíthatja az éberséget, és sokak számára a reggel legfontosabb része. Egy új finn kutatás szerint azonban az ital a szexhormonokkal is összefügghet. A legtöbb kávét fogyasztó férfiaknál ugyanis magasabb össztesztoszteron-szintet mértek, de a történet ennél jóval összetettebb. A vizsgálat alapján ugyanis még korai lenne afrodiziákumként tekinteni a presszóra.

A University of Oulu kutatói 2264, egyaránt 46 éves nő és férfi adatait elemezték. A résztvevők az Észak-finnországi Születési Kohorsz 1966 elnevezésű, évtizedek óta zajló kutatás alanyai voltak. A tudósok azt vizsgálták, hogyan függ össze a rendszeres kávéfogyasztás a testösszetétellel, az anyagcserével és a nemi hormonok szintjével.

A férfiaknál volt a legfeltűnőbb a különbség

A kutatók négy csoportba sorolták a résztvevőket. Voltak, akik egyáltalán nem ittak kávét, a többiek naponta egy-két, három-négy, illetve legalább öt csészével fogyasztottak. A csésze pontos méretét azonban nem határozták meg, ezért az eredményekből nem lehet konkrét kávéadagot ajánlani.

A férfiaknál a nagyobb kávéfogyasztás magasabb össztesztoszteron- és biológiailag hozzáférhető tesztoszteronszinttel járt együtt. Minden további napi csésze átlagosan 0,29 nanomol/literrel magasabb össztesztoszteron-szinttel járt együtt.

Az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a kutatók figyelembe vették a testtömegindexet, az iskolai végzettséget, a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a fizikai aktivitást.

Azért van itt egy kis csavar is. 

Több tesztoszteron nem mindig jelent erősebb vágyat

A kávézóknál magasabb volt az SHBG nevű fehérje szintje is. Ez a fehérje megköti és szállítja a nemi hormonokat a vérben. Emiatt hiába mértek több össztesztoszteront, a szabadon hozzáférhető tesztoszteron és a szabadandrogén-index alacsonyabb volt.

A különböző értékek tehát első pillantásra ellentmondanak egymásnak. A teljes és a biológiailag hozzáférhető tesztoszteron szintje nőtt, miközben a szabad tesztoszteron csökkent.

A szervezet hormonális működését ezért nem lehet egyetlen laboreredmény alapján megítélni.

A kutatás ráadásul nem vizsgálta a résztvevők szexuális vágyát, erekcióját, együttléteinek gyakoriságát vagy a szexuális elégedettségét. A magasabb össztesztoszteron-szintből így nem következik, hogy a sok kávét fogyasztó férfiak jobb vagy gyakoribb szexről számolnának be.

A tesztoszteron valóban szerepet játszik a nemi vágyban, de a szexuális működést az egészségi állapot, a keringés, az alvás, a stressz, a lelkiállapot és a párkapcsolat is befolyásolja. Az Endocrine Society ezért a tesztoszteronhiányt is csak jellegzetes tünetek és több alkalommal mért, egyértelműen alacsony hormonszint együttese alapján tartja diagnosztizálhatónak.

kave-tesztoszteron-szex

Kávéval jól indul a nap (Forrás: Getty Images)

A nőknél más hormonális minta rajzolódott ki

A nők esetében jóval gyengébb összefüggéseket találtak. A nagyobb kávéfogyasztáshoz magasabb SHBG-szint, valamint alacsonyabb szabadtesztoszteron-szint és szabadandrogén-index kapcsolódott. Az össztesztoszteron és a biológiailag hozzáférhető tesztoszteron viszont nem mutatott egyértelmű kapcsolatot a kávé mennyiségével.

A női elemzésből kizárták a diagnosztizált policisztás ovárium szindrómával élő résztvevőket, mert a PCOS jelentősen befolyásolhatja az androgénhormonok szintjét.

Az eredményekből a női vágyra vagy szexuális működésre kevésbé lehet következtetni. A kutatók inkább azt feltételezik, hogy az eltérő hormonális mintázat segíthet megérteni a kávé és az anyagcsere közötti kapcsolatot.

Kevesebb zsír, több izom – azonos BMI mellett

A tanulmány másik érdekes eredménye szerint a több kávét ivó résztvevőknek átlagosan kisebb volt a teljes testzsírtömegük és a zsigeri zsír mennyisége, miközben nagyobb vázizomtömeggel rendelkeztek. A csoportok testtömegindexe közben alig különbözött egymástól.

A vérükben kevesebb elágazó láncú aminosavat, vagyis BCAA-t találtak. Ezek nélkülözhetetlen aminosavak, ám tartósan magas vérszintjük összefügghet az inzulinrezisztenciával és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatával. A férfiaknál a nagyobb kávéfogyasztás kedvezőbb inzulin- és vércukorértékekkel is együtt járt.

Ez azonban nem bizonyítja, hogy a kávé építette fel az izmokat vagy tüntette el a hasi zsírt. A kutatók egyetlen időpontban vetették össze a szokásokat és az egészségi mutatókat, így azt sem tudjuk, melyik volt előbb.

Öt kávé után tehát indulhat a romantika?

Ezt azért még ne bízzuk a kotyogósra. A résztvevők maguk számoltak be a kávéfogyasztásukról, a kutatók pedig nem ismerték a csészék méretét, a pörkölés módját, a kávé erősségét, illetve azt sem, ki mennyi cukrot vagy tejet tett bele. A kávét nem fogyasztó csoport mindössze 70 emberből állt, és minden résztvevő ugyanahhoz a finn születési kohorszhoz tartozott. A hormonszinteket is csupán egyszer mérték.

A tanulmány tehát izgalmas összefüggést talált a kávé, a testösszetétel, az anyagcsere és a nemi hormonok között, különösen a férfiaknál. Azt viszont egyelőre nem igazolta, hogy a kávé növelné a libidót vagy javítaná a szexuális teljesítményt. Ehhez hosszabb, ellenőrzött vizsgálatokra lenne szükség.

A reggeli kávé maradhat. Csodát azonban továbbra is inkább a hálószobai kommunikációtól érdemes várni.

Kapcsolódó: Mennyi kávét ihatunk egy nap?

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó