ülés

Így ülni komoly egészségügyi előnyökkel járhat az életkor előrehaladtával

Mi lenne, ha az egyik legegyszerűbb „egészségbefektetés” nem egy új edzésforma vagy drága eszköz lenne, hanem az, ahogyan leülünk?
  • Erről a mindennapi szokásról ritkán gondoljuk, hogy hosszú távon is hatással lehet a testünk állapotára.
  • Gyerekként ösztönösen csináltuk, felnőttként viszont szinte teljesen elfelejtetjük.
  • Ez az apró változtatás segíti a hétköznapokban az önállóságot, a mozgékonyságot időskorban is.

Egyes kultúrákban teljesen természetes a földön ülés, nálunk azonban ez korántsem jellemző. Pedig régóta ismert tény, hogy a túl sok ülés rossz hatással van a testünkre. Csökkentheti az izomerőt, és összefüggésbe hozható olyan kedvezőtlen egészségügyi kimenetelekkel, mint a szívbetegségek.

A legtöbb felnőtt valószínűleg ritkán ül a földön törökülésben. A gyerekek azonban, akik rendszeresen a padlón ülve játszanak, ösztönösen jól csinálják. Egészségügyi, illetve mozgásszervi szempontból ez a testhelyzet valóban segíti a csípő, a derék és a térd mozgástartományát.

Rehabilitációs szakorvosok szerint a széken ülés egyik problémája, hogy a combhajlító izmok hajlamosak megrövidülni, amit a törökülés valamelyest ellensúlyozhat. 

Ha azonban valaki nem tud vagy nem mer leülni a földre, akkor sem kell lemondania a mozgékonyság fejlesztéséről. Ezeknek a testhelyzeteknek nem feltétlenül kell a padlón történniük. Egy kanapén is fel lehet venni a törökülést, vagy más ülőpozíciókat, amelyek szintén növelik a mozgástartományt.

törökülésben ülés

A törökülésben való evés gyakran lassabb, tudatosabb étkezésre ösztönöz, mert ebben a testhelyzetben nehezebb automatikusan, figyelem nélkül enni. (Fotó: Getty Images)

A jó mozgástartomány különösen fontos

A földön ülés, majd felállás, székbe ülés, sétálás és mozgás kiváló módja annak, hogy megőrizzük a mobilitásunkat és a rugalmasságunkat. Fontos, hogy képesek legyünk leülni a földre és onnan felállni. Az idősebbek hajlamosabbak elesni, de ha megvan a képességük a le- és felkelésre, könnyebben megelőzhetik a baleseteket, és akár segítség nélkül is fel tudnak állni.

A földön ülés olyan módon aktiválja a törzsizmainkat, ahogyan a széken ülés nem. Mivel nincs min támasztani, a törzsizmok automatikusan bekapcsolnak. Már maga a felállás ebből a helyzetből is jótékony hatású. A csípőt, a térdet, az egész alsó izomláncot és a törzset is megdolgoztatja.

Kapcsolódó: Ilyen káros hatással van az ülő életmód az agyunkra

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egész nap a földön kellene ülni. Érdemes kipróbálni napi 30 perc körüli földön ülést, de nem ajánlott egész napra. 

Nem véletlen, hogy az okosórák 60 percenként figyelmeztetnek, hogy álljunk fel és mozogjunk egy kicsit. Ennek egy része testtartás kérdése, egy része az egyszerű mozgás és az energiafelhasználás, de az is fontos, hogy időről időre testhelyzetet váltsunk. Az irodai munkát végzőknek különösen fontos, hogy időnként álljanak fel és mozogjanak, akár csak egy pohár vízért sétáljanak el, vagy járjanak egy kicsit a lakásban.

A földön ülés nem mindenkinek ideális

Bizonyos ízületi problémák esetén a földön ülés kifejezetten megterhelő, sőt akár káros is lehet. Ugyanez igaz egyes műtétek vagy sérülések utáni felépülési időszakra, amikor ez a testhelyzet fokozott kockázatot jelenthet. Egy gyógytornász pedig konkrét, személyre szabott megoldásokat tud mutatni arra, hogyan lehet biztonságosan le- és felkelni a földről. Bár a test számára előnyös, ha változatos testhelyzetekbe kerül, ezt kizárólag akkor érdemes gyakorolni, ha az adott helyzet biztonságos.

Kapcsolódó: Újabb riasztó dolog derült ki az ülőmunkáról

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó