depressziós idős nő

Depresszió 50 felett: erre az árulkodó jelre érdemes figyelni

Van egy tünet, amit sokan az öregedés velejárójának hisznek, pedig a szakemberek szerint akár komolyabb lelki probléma első jele is lehet.
  • A depresszió ma már népbetegség, és az 50 felettieket sem kíméli.
  • Van egy tünet, amit sokan teljesen ártalmatlannak hisznek, pedig fontos előjel lehet.
  • Nem kell, hogy az állapot végleges legyen, van kiút akár életmódváltással, akár szakértői segítséggel.

Az 50 feletti éveket gyakran az érettség, nyugalom és kiteljesedés időszakaként képzeljük el – nem véletlenül hívják ezeket „aranyéveknek”. Sokan valóban így is élik meg ezt az életszakaszt. Ám mások számára csendben kúszik be a mindennapokba egy érzés, amit nehéz megfogalmazni.

A depresszióról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a fiatalabb generációt érinti – a túlterhelt szülőket, a kiégett munkavállalókat. Pedig a számok mást mutatnak. A 60 év felettiek körében ugyan alacsonyabb az előfordulás (kb. 6%), de 85 év fölött már minden negyedik ember érintett lehet.
A probléma az, hogy sok esetben fel sem ismerik, vagy elbagatellizálják a jeleket – hiszen „csak fáradtabb vagyok mostanában”, „nincs kedvem emberek közé menni” vagy „ez biztos csak az időjárás” – hangzik el sokszor válaszként.

Dr. Faith Atai geriáter szakorvos szerint van egy tünet, amely különösen gyakori 50 év felett, mégsem gondolnak rá az emberek úgy, mint a depresszió lehetséges jele.

Ez a tartós, mély fáradtság, ami nem múlik el egy délutáni pihenéssel vagy egy hosszabb alvással sem.

Ez nem „egyszerű kimerültség”, hanem egyfajta belső energiahiány, ami miatt az ember még a legkisebb dolgokat is nehezen végzi el. Az érintettek nem edzenek, nem étkeznek rendszeresen, és nem is alszanak jól – így a fáradtság folyamatosan újratermeli önmagát. A végeredmény: egy olyan állapot, amelyből egyre nehezebb kilábalni.

Hogyan ismerhető fel a depresszió 50 felett?

A fáradtságon túl a depressziónak több árulkodó jele is van, de ezek idősebb korban gyakran másként jelentkeznek, mint a fiatalabbaknál. Ilyenek lehetnek:

  • Ingerlékenység, türelmetlenség
  • Negatív gondolkodás, borúlátás
  • Koncentrációs nehézségek
  • Megmagyarázhatatlan fizikai panaszok (pl. fejfájás, hátfájás)
  • Érdeklődés elvesztése korábban kedvelt tevékenységek iránt
  • Társasági események kerülése.

Egyeseknél ezek csak „apróbb” viselkedésváltozásként jelennek meg – például már nem járnak el a megszokott közösségbe, ritkábban keresik a családot, vagy elmaradnak a baráti beszélgetések.

depressziós idős nő

Időskori depresszió esetén különösen fontos a napi rutin kialakítása (Fotó: Canva)

Más betegség kísérőtünete lehet

Dr. Susan Maixner, a Michigani Egyetem pszichiátere szerint a depresszió biológiai szinten is hat az agy működésére: stresszhormonokat szabadít fel, amelyek megzavarják az alvást, az étvágyat és a napi ritmust. Ezek együtt járulnak hozzá az energiahiányhoz és a motiváció csökkenéséhez.

Ráadásul az idősebb korosztályban a depresszió gyakran valamilyen fizikai betegség kísérőtünete is lehet – például krónikus fájdalom, mozgáskorlátozottság vagy akár daganatos betegségek esetén. De a fáradtság mögött más szervi okok is meghúzódhatnak: pajzsmirigyprobléma, vérszegénység vagy vitaminhiány.

Apró lépések a javulás felé

Aki hosszabb ideje tapasztal fáradtságot, amihez hangulati vagy viselkedésbeli változások társulnak, annak érdemes orvoshoz fordulni. Egy alapos kivizsgálás segít kizárni a testi okokat – és ha szükséges, elindítani a megfelelő lelki támogatást. Enyhébb depresszió esetén a pszichoterápia már önmagában is sokat segíthet.

Közepes-súlyos állapotban a gyógyszeres kezelés és a beszélgetésterápia kombinációja a leghatékonyabb. Míg a szakmai segítség elérhetővé válik, kisebb változtatások is sokat jelenthetnek a hétköznapokban:

1. Napi rutin

Fontos a rendszeres napi rutin kialakítása (alvás, étkezés, mozgás), ami strukturálja a hétköznapokat.

2. Mozgás

Kiemelt jelentőségű, hogy minden egyes nap mozgassuk meg a testet, mert akkor tesszük vele a legjobbat.  Ha nem megy a túl sok mozgás, akkor is törekedjünk a napi séta beiktatására.

3. Minőségi étkezés

Minden életkorban fontos a kiegyensúlyozott étkezés, de idősebb korban különösen, hiszen a szervezet már nem képes ellensúlyozni a kilengéseinket úgy, mint fiatalabb korban. A hangsúly a sok energiát adó tápanyagokon van, részesítsük ezeket előnyben.

4. Társaság

A közösségi élmények meghatározók: akinek nem lehetséges az unokázás, az például próbáljon új hobbit találni vagy lépjen be egy időskorúaknak létrehozott klubba. Fontos, hogy minden egyes nap során legyen valami, amit várhat az ember.

Nem szabad beletörődni abba, hogy a depresszió az idősödéssel járó folyamatok elkerülhetetlen része. Figyeljük magunkat, és ne várjunk a segítségkéréssel, hiszen minél előbb felismerjük a tüneteket, annál nagyobb eséllyel lehet azokat kezelni.

Ez is érdekelhet: 5 fitnesztipp 50 feletti nőknek, ami mindent megváltoztat

Kiemelt kép: Canva

Ajánlott videó