születésnap
7 dolog, amiért felnézünk a születésnapját ünneplő Olivia Newton-Johnra
Az elmúlt öt évtized egyik legsikeresebb és legkedveltebb énekesnőjének tavaly jelent meg az önéletrajzi kötete, amely a Don’t Stop believin, azaz Ne add fel a reményt címet kapta. Ez a mondat a hitetetlenül erős Olivia mantrája is lehetne: ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat az életrajzába, joggal jelenthetjük ki, hogy ő az, aki sosem adta fel. Isten éltesse az énekesnőt!
Nők Lapja3 perc
11 érdekesség és fotó az aranytorkú énekesről, Freddie Mercuryról
„Én nem rocksztár leszek. Én legenda leszek” – mondta egyszer a kezdetben még félénk Freddie, aki beváltotta ígéretét, hiszen a világ egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekese, kivételes tehetségű frontember és koncertzenész vált belőle. A Queen rockegyüttes arca ma lenne 73 éves.
Nők Lapja2 perc
11 fotón a 20. század egyik legnagyobb festőikonja, Frida Kahlo
A 20. századi Mexikó emblematikus alakja egy kivételes tehetségű festőművész, aki az életében átélt gyötrelmeit és örömeit vitte vászonra. Frida Kahlo 113 éve született, ebből az alkalomból az élete néhány fontos pillanatát vettük górcső alá.
Nők Lapja2 perc
Tom Cruise tízszer
A többszörös Golden Globe-díjas színész és filmproducer hiába közelít a hatodik x-hez, fiatalos és mindig mosolygós megjelenése miatt ezt akár le is tagadhatná. A jelenleg is aktív és köztudottan önmaga kaszkadőrét játszó hírességről születésnapja alkalmából gyűjtöttünk össze izgalmas érdekességeket.
Nők Lapja3 perc
5 Karinthy-könyv, amit mindenkinek el kell(ene) olvasnia legalább egyszer az életben
Karinthy Frigyes a magyar irodalom egyik leghíresebb, legnépszerűbb, legtöbbször olvasott és idézett humoristája, aki valójában korának filozófusa is volt. Fantasztikus regényekben, csodás novellákban és nemegyszer vicces humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit a világról. Öt különleges művével emlékezünk rá.
Nők Lapja2 perc
13 különleges múltidéző fotó az isteni Meryl Streepről
Joggal hívhatjuk minden idők egyik legkiemelkedőbb színésznőjének Meryl Streepet, aki 21 jelölésével a legtöbbször nominált művész az Oscar-díj történetében. A minden szerepében átütő alakítást nyújtó élő legenda ma ünnepli 69. születésnapját, ezért életének néhány fontos pillanatát gyűjtöttük csokorba. Isten éltesse!
Nők Lapja2 perc
3+6 elbűvölő kép Vilmos hercegről és gyermekeiről
Vilmos herceg, Diana hercegné és Károly walesi herceg legidősebb fia nemcsak a királyi családban, de apaként is kiválóan helyt áll. A háromgyermekes brit trónörökös imádja gyermekeit - 36. születésnapja alkalmából a kicsikkel készült közös képekkel készültünk.
Nők Lapja1 perc
Legkedvesebb dalaink a legendás Paul McCartney-tól
Sir James Paul McCartney brit zenész, zeneszerző, producer és a világhírű Beatles egykori tagja. Elismert művész, a 20. század egyik zenei ikonja, a brit rockzene megtestesítője, dalszerzőgéniusz. Listavezető rekorder, ugyanis csaknem hat évtizedes karrierje során több mint ötszáz millió lemeze fogyott el világszerte. Legismertebb dalaival kívánunk boldog 76. születésnapot neki.
Nők Lapja1 perc
Születésnap jó tanácsokkal – Közeli a 90 éves bükki füvesemberrel, Szabó Györggyel
Szabó György, vagy ahogy egy ország ismeri, a bükkszentkereszti füvesember, áprilisban volt kilencvenéves. Kedves Gyuri bácsi, legyen ez egy megkésett születésnapi köszöntés! Schäffer Erzsébet interjúja.
Schäffer Erzsébet6 perc