szerelem
Élettörténet: Madarász Isti és Kerekes Monika, a házasság szószólói
Tavasszal mutatták be Madarász Isti első nagyjátékfilmjét a mozikban. A Hurok műfaja szerint thriller, főhőse egyszerre találja magát időcsapdában és morális kelepcében. A fiatal rendező és felesége lett idén a Házasság Hete rendezvénysorozatának nagykövete. Filmes hasonlatoknak itt nincs helye, mert ha a kapcsolatukról van szó, messze elkerülik a színes, szélesvásznú, romantikus mozik kliséit.
admin7 perc
15 ok, amiért a férfiak megházasodnak
Alig két hete látott napvilágot az a KSH statisztika, amely szerint 2016-ban több házasság köttetett Magyarországon, mint az elmúlt 20 évben bármikor. Ennek apropóján, illetve a Nők Lapja Psziché aktuális tematikája miatt is lássuk, vajon a férfiakat mi ösztönzi arra, hogy rászánják magukat a nagy lépésre!
Nők Lapja3 perc
A leggyönyörűbb Márai Sándor-idézetek kapcsolatokról, életről
A 20. század egyik legismertebb magyar íróját munkássága során hol a végletekig magasztalták, hol pedig a nevét sem voltak hajlandóak kiejteni. Ez a kettősség az ő viszonyát is meghatározta Magyarországgal és a hazai irodalommal, aminek végül a legnagyobb műveit hagyta örökül. Márai Sándor 28 évvel ezelőtt hunyt el.
Nők Lapja2 perc
Fotókon az elmúlt évtizedek elsöprő szerelmei
Tizenkét éve már, hogy Arthur Miller, az amerikai dráma egyik legnagyobb alakja elhunyt. Művei világszerte ismertek, de igazán halhatatlanná Marilyn Monroe tette, az iránta érzett szerelmével. Ez - no és persze a közelgő Valentin-nap, illetve a házasság világnapja - ihletett minket arra, hogy az övékhez hasonló, elsöprő kapcsolatokat mutassunk az elmúlt évtizedekből.
Nők Lapja1 perc
12 dolog, amitől a párunk férfiatlannak érezheti magát mellettünk
Egy jó kapcsolatban mindenki egyenrangú félként vehet részt, ideális esetben a nők nőiessége és a férfiak férfiassága is ki tud teljesedni. Vannak azonban olyan tettek, melyekkel szinte észrevétlenül „kasztráljuk” a párunkat, mély sebeket okozva ezzel az önbecsülésükben.
Nők Lapja5 perc
7 régimódi szerelmes szokás, amit hiányolunk manapság
Valentin-nap alkalmából sok szerelmes gondolkodik azon, vajon mivel lephetné meg szíve választottját. Míg néhány évtizeddel korábban nem volt kérdés, hogyan fejezzük ki tettekben is a szeretetünket, mára ez nem ilyen egyértelmű, pedig...
Nők Lapja3 perc
Melyik csillagjegy illik hozzád és melyik nem? Horoszkópunkból megtudhatod!
Az a szép az asztrológiában, hogy részletes jellemábrázolásával még a párkapcsolati hasonlóságok és különbözőségek is kideríthetőek egyetlen perc alatt. Így kifejezetten hasznos lehet a párkeresőknek, sőt akár a kapcsolatban élőknek is.
Nők Lapja5 perc