publicisztika
Dudics Emese: Mariann
A profi bevásárlás nem a boltban kezdődik, hanem már otthon. Először is, ne éhesen induljunk az üzletbe, mert annak rossz vége lesz (plusz egy pizzás csiga, két csomag vaníliás keksz és három ananászkonzerv). Másodszor, érkezzünk listával. Harmadszor (haladó szint), a listára abban a sorrendben írjuk fel a beszerzendő termékeket, ahogyan azok a bejárattól a kasszáig […]
Dudics Emese3 perc
V. Kulcsár Ildikó: Marci és a férfivá érlelő álomdzseki
Anya lelkesedett, közben a fiára tuszkolta az alig használt, szép és meleg Nike dzsekit. Csakhogy Marci ellenállt, közben aggódva nézett körül az iskola előterében, vajon ki látja ezt a számára kínos jelenetet. Sajnos sok osztálytársa igyekezett az öltöző felé – jól megbámulták a dzsekipróbát –, az osztályterem ajtajában Magdi néni, a negyedik bé tanítónője állt, […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc
Bus István: Növünk, fogyunk
Nagyon érdekes különböző diagramokat nézegetni, mert azok elárulják, hogy az emberiség robbanásszerűen lett ennyire számos. Tízezer évvel ezelőtt még csak négymillió Homo sapiens koptatta a bolygó felszínét, és Krisztus születésekor is csak 190 milliónyi ember élt. Az egymilliárdot 1804-ben értük el, és innen nem volt megállás. A legutóbbi „lépcsőfokot”, a hétmilliárdot nem is olyan régen, […]
Bus István2 perc
Münz András: Milla és a hölgykoszorú
Mivel a Millácskának címzett fény mennyisége a mostani mostoha időjárási viszonyok között sem csökken, fontolgatom: legalább a sétaidőnkre napelemet és közszeretetmérőt kapcsoljak rá. Szóval, mi lenne ezekből az örömünnepekből, ha nem hoznám őt ki sétálni? (Milla ezt nyilván fordítva gondolja, mármint, hogy ő sétáltat engem, s megvallom, van is ebben némi igazság.) Örömünnepekről beszélek, és […]
Münz András3 perc
Varázslat helyett
A nő hetven körül lehet, talán el is múlt már, kicsit Brigitte Bardot-ra emlékeztet. Fekete sztreccsruhát húzott, és ha jól látom innen, a fülében himbálózik valami karácsonyi bizsu. Talán két cukorbot lehet, vagy valami ilyesmi. Én is megadom a módját, ünnepi italt fogyasztok, ha már holnap szenteste. Ma csekkoltunk be, ez egy kísérlet, milyen lehet […]
Papp Diána3 perc
Rácz Zsuzsa: Mami örök
Beteg. Nem eszik. Nagyon messze lakik. Négy óra autóút a kihalt pályán, a vigasztalhatatlanul zokogó őszi esőben. Félek. A számítógép képernyőjén láttuk őt csupán az elmúlt hosszú hónapokban. Néhány hete van nagyon rosszul. Ajtaja előtt állva egy emberként – két gyerek, két szülő – tartjuk vissza a lélegzetünket. Sokára, de ajtót nyit. Sápadt, sovány, görbe. […]
Rácz Zsuzsa3 perc
Hulej Emese: Hideg, meleg
– Szervusz – köszönt vissza, de abban a pillanatban valami felsejlett az emlékezetében. – Ildike, ugye? – Igen, én vagyok. – De te nem a fodrászatban dolgoztál az Erika mellett? Édesanyád mondta, hogy ott vagy fejmosó. – Ott voltam, de Erika bezárt. – Az Erika is?! – kapta a szája elé a kezét a néni. […]
Hulej Emese3 perc
Dudics Emese: Ártatlanság
A Covid alatt szoktunk rá arra, hogy már a lakásajtó előtt levesszük a lábbelinket, csinos kis előelőszobát rendeztem be ott, szőnyeggel, fehér paddal. A gyakran hordott darabokat ott is hagytuk az ülőke cipőtartó rúdjain. Az egyiknek most lába kélt. Természetesen a legértékesebb darabnak, egy vadonatúj sportcipőnek. Nem is feltétlenül a harag vagy a csalódottság, inkább […]
Dudics Emese3 perc
Jónap Rita: Kockás ingem előveszem
Ez a kép jut eszembe, amikor a lányom iskolájához készülődve a kockás ingem keresem, hogy a többi szülővel és a diákokkal együtt a szimpátiámról biztosítsam a tanárokat. Én sem hiszem el, és az én nyelvem hegyén is feltorlódnak az indulatszavak. Régen nem kellett szimpatizálni a pedagógusokkal, sőt a fiatalok gyakran ellenséget láttak bennük, hiszen mégiscsak […]
Jónap Rita2 perc
Bus István: Cindy Crawford és a megkent kenyér
Amikor Cindy Crawford a smaragdzöld szófán közelebb hajolt hozzám egy fotó erejéig, Miki, a fotós felnevetett. „Ne ugorj el előle, hajolj te is közelebb!” – mondta. Persze ő könnyen beszélt: nem ő volt az agyvérzés határán, nem neki indultak el kövér izzadságcseppek a homlokán, és nem neki fagyott az arcára az idióta vigyor, hanem nekem. […]
Bus István3 perc