Milla kutyám hiába öt éve van már velünk, máig hódít, egyre hódít. Én meg, potyázóként, sütkérezem a reá irányuló napfényben. Szégyentelenül, gondolhatnák sokan, ám nincs lelkiismeret-furdalásom. Nem minden érdem nélkül jut nekem is a rajongás morzsáiból, elvégre naponta kétszer én szerénykedem a póráz másik végén, esőben, hóban, fagyban, ködben, agresszív ellenszélben is.

Mivel a Millácskának címzett fény mennyisége a mostani mostoha időjárási viszonyok között sem csökken, fontolgatom: legalább a sétaidőnkre napelemet és közszeretetmérőt kapcsoljak rá. Szóval, mi lenne ezekből az örömünnepekből, ha nem hoznám őt ki sétálni? (Milla ezt nyilván fordítva gondolja, mármint, hogy ő sétáltat engem, s megvallom, van is ebben némi igazság.)

Örömünnepekről beszélek, és ez nem túlzás: sokan, sokszor jobb kedvre derülnek, amikor megpillantják az én cukorborsó Millámat, indul a becézgetés (nevetés, gügyögés, csettintés, füttyögés, sóhajtás satöbbi). Akadnak olyanok is, akik elalélás­közeli állapotba kerülnek – elfogadom: lehet, hogy ezt csak én képzelem, mert így szeretném.

Pontos sétastatisztikám szerint Milla rajongóinak túlnyomó többsége – 87 százalék – a szebbik nemből kerül ki, korban viszont teljes a változatosság, háromévestől nyolcvanhárom évesig. Milla, dicséretére legyen mondva, ilyen alapon nem tesz köztük különbséget. Annak ellenére, hogy a gyerekkorú hölgyekhez vonzódik leginkább, kínosan ügyel rá, ez a legbensőbb magánügye maradjon. Így hát bármi korú rajongó megkapja a válaszát, az örömrohamot a maga részéről, szűnni nem akaró, lelkes farkcsóválást, ágaskodást, a simogató kezek hálás nyaldosását. Állandó repertoár.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .