korok
És beköszöntött a modern kor – Art deco 1925-1938
Ma is modernnek érezzük ezt az irányzatot, pedig a művészettörténészek nem is nevezik annak. Annyira sokféle, és nehezen leírható. Ami biztos, hogy az első világháború után újfajta életstílus bontakozott ki világszerte. Fejlődött a gazdaság, megindult a tömegtermelés, az alkalmazottak jobban kerestek. A szakszervezetek kivívták a fizetett szabadságot, egyre többen tudtak szórakozni, nyaralni, utazni, ráadásul repülőgéppel, […]
Jásdi Beáta5 perc
Mit rejt Hieronymus Bosch világa? – Káprázatos útikalauz a középkorba
A németalföldi festő művei kezdettől fogva megigézték a nézőket, értelmezésük azonban folyamatosan változott. Évszázadokon át úgy tartották, a kompozíció és az alakok groteszk jellege arra szolgál, hogy egyszerre borzongassa és szórakoztassa a szemlélőt. II. Fülöp spanyol kirány a festmények allegorikus tanítása miatt gyűjtötte Bosch műveit, de a motivációja teljesen egyedülálló volt a saját korában. A […]
Jónap Rita5 perc
Két Paletta – Czóbel Béla és Modok Mária
Czóbel Béla már életében múzeumot kapott, más magyar festőt nem ért ilyen megtiszteltetés. Halála előtt egy évvel, 1975-ben nyílt meg Szentendrén a Templom téren a festő műveit bemutató állandó kiállítás. A kilencvenkét éves Czóbel maga is ott álldogált a megnyitón, a tőle megszokott módon arra az alkalomra sem öltözött fel különösebben. Már életében tudta róla […]
Hulej Emese5 perc
Ezer levél örökíti meg kapcsolatukat – Albert Camus és Maria Casarès szerelme
1944 tavasza észrevétlenül köszöntött be. A világ lángokban állt, a romjaiból felszálló füst elhomályosította az új erőre kapó napsugarak fényét, a szűnni nem akaró sötétség mégsem férkőzött be mindenhová. A francia író, Michel Leiris párizsi lakásának ablakai mögül világosság szűrődött ki: felolvasást tartottak Pablo Picasso A telibe viszonzott vágyakozás című darabjából, aminek rendezői és ügyelői […]
Fejes Réka6 perc
Találékony nők és találmányaik
A koronavírus ellen folytatott küzdelem tökéletesen rávilágított arra, milyen kritikus szerepük van a nőknek a tudományos kutatásokban – a Covid–19 alaposabb megismerésétől a tesztelési módszerek kidolgozásán át a vírus elleni vakcina megalkotásáig. Idén február 11-én hetedik alkalommal ünnepelhetjük az ENSZ által is támogatott nők és lányok a tudományban világnapot, amelynek célja a nemek közötti egyenlőség […]
Tamás Anita6 perc
Megöltek egy kislányt… – Gyilkosság a Halászbástyánál
Hetvenes évek – a közbiztonság kora. Akkoriban a gyerekeket még gond nélkül el lehetett engedni egyedül iskolába, sőt, nagycsoportos óvodások is hazasétálhattak a nap végén. Sok mai szülő el sem tudja képzelni, de a gyerekek szülői felügyelet nélkül játszottak a játszótéren, utaztak a villamoson, mentek a boltba vásárolni, és mindeközben szüleiket nem gyötörték rémképek. Mindez […]
Hulej Emese5 perc
A halhatatlanság receptje – Richter Gedeon, a magyar gyógyszeripar megteremtője
A Kalmopyrin. Apáról lányára száll a családunkban. Csakhogy apámnak a szocializmus idején még fogalma sem volt, ki fedezte fel a tablettát, amely varázsütésre elmulasztotta a fejfájását. Én is csak akkor tudtam meg, amikor életemben először elsétáltam az Üllői út és a Márton utca sarkán álló patinás Pesti Sas Patika előtt. Falán emléktábla hirdeti, hogy Richter […]
Koronczay Lilla7 perc
Egyszerre fényben s vaksötétben
A kerek évforduló évében biztosan többen írnak majd Nemes Nagy Ágnesről, talán azért is, mert évtizedekkel ezelőtt női alkotóként tudott szert tenni megkérdőjelezhetetlen tekintélyre. A kiszorítottság évei után, a hetvenes-nyolcvanas években ugyanis a magyar irodalom egyik nagyasszonya lett. Méghozzá úgy, hogy inkább kerülte a nyilvánosságot. Legendásan szigorú, tartózkodó nő volt, nem bírta elviselni, ha nőiségét […]
Hulej Emese6 perc