1945 után az úrinőket elvtársnőkre cserélte a magyar társadalom. Előbbieket évtizedeken át nem volt tanácsos szóba hozni. Kimentek a divatból. Mert a békebeli úrinő az „dologtalan, cifrálkodó, cselédlányokat bántalmazó, szociálisan érzéketlen, laza erkölcsű, a legjobb esetben is csak egy antik díványon nyújtózó burzsoá macska, hát ha még ráadásul egy bankigazgató felesége!”
F. Dózsa Katalin művészettörténész kitűnő tanulmányainak köszönhetjük, hogy a békebeli úrinők, és egyáltalában a harmincas évek pesti nőjének legnagyobb szakértője, Hatvany Lili neve kezd lassan újra beépülni a köztudatba. A művészettörténész szerint a bárónő egyeztetni tudta a szépséget a sikeres munkával. Megtestesítette a modern, dolgozó nő ideálját.
Hatvany Lili 1890-ben, a huszadik század hajnalán született. Ükapja, a mélyen vallásos, hosszú szakállú, pajeszos Deutsch Ábrahám valamikor a tizennyolcadik század végén szatócsboltot nyitott Aradon, egész életén át szorgalmasan dolgozott. Ő alapozta meg a későbbi Hatvany–Deutsch-vagyont, mely az évszázadok során egyre csak bővült. A Deutsch név és a vallás lassan koptak ki az új generációból. Lett helyette emancipáció, 1879-ben elnyert nemesi előnév, a Hatvany, és az 1910-ben Ferenc Józseftől kapott bárói cím. A Hatvany–Deutsch bankárcsalád idővel az ország egyik legvagyonosabb famíliájává vált. Hatvany Lajos írót, kritikust és mecénást senkinek nem kell bemutatnunk. Lili ennek a dúsgazdag és tehetséges családnak az ötödik nemzedékéből származik.
Gyermekkorától kezdve a ruhák bűvöletében élt. Egyik első, meghatározó élménye a divat kegyetlenségéről egy rózsaszín cérnabrokátból készült fűzőhöz kapcsolódik.
1905-ben, tizenöt évesen lázas izgalommal készült cirkuszba. Eljött az alkalom, hogy végre ő is megadja a módját, és „befűzzék”. A fűző jelentette a beugrót a nagylányok világába. Az övé rózsaszín cérnabrokátból készült, hogy tökéletesen passzoljon a rózsaszín princesszruhája alá. A rég áhított ruhadarabtól a dereka olyan lett, mint a mesebeli nádszálkisasszonynak. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert az előadás alatt elájult. A doktor pedig ahelyett, hogy „kifűzette” volna, megállapította, hogy a kislány vérszegény. Lili soha többé nem viselt fűzőt. Szabadon akart lélegezni.
Ne feledjük el, hogy a huszadik század elején járunk. A korabeli társadalmi viszonyok nem kedveznek a feminista törekvéseknek. Hatvany Lili huszonhárom évesen családi nyomásra házasságot kötött a nála tizenhét évvel idősebb, elvált báró Madarassy-Beck Gyula bankigazgatóval, de nem akart a dúsgazdag férjétől függeni, ezért elhatározta, hogy újságíró lesz. Az ország legnépszerűbb lapjánál, a Színházi Életnél kezdett írni.
Nyelveket beszélő, világlátott, divat és szépség iránt fogékony nő volt. Rengeteg nyugat-európai és amerikai magazint olvasott, melyekből előszeretettel fordított is. Bejáratos volt a nagynevű párizsi divatszalonok bemutatóira, első kézből értesült a legújabb ruhafazonokról, ezeket az információkat pedig tüneményes, életszagú, humoros tárcáiban mind megosztotta egyre bővülő olvasótáborával, sőt a gasztronómiát sem vetette meg, újszerű recepteket közölt, szépségápolási tanácsokat, tornagyakorlatokat, melyeket könyv formában társszerzőkkel együtt megjelentetett. Hatvany Lili bíbort rakott a körmeire, és mindig magánál hordott egy kis jegyzetfüzetet, akár a lovin ült, akár valamelyik jó nevű Király utcai lokálban, akár a Budapest–Róma expresszen. Figyelt és jegyzetelt. A pesti úriasszonyok jósnőkultuszáról nem egy elbeszélést írt. Az ezotéria már a harmincas években is hódított, hiába üldözte az efféle tevékenységeket tűzzel-vassal a fehér lovas kormányzó. A szemfüles bárónő az úriasszonyok epés megjegyzéseinek, ficsúrozásainak külön tárcákat szentelt, ahogy a galambszürke színű, elegáns divatszalonoknak is, ahol a magyar elit asszonyain reccsent a Chanel és szakadt a Lanvin, mert semmi más nem motiválta őket, csak hogy egymást lepipálják a puccos partikon. Ha valaki, akkor Hatvany Lili értett a pesti nőhöz. 1922-ben a Színházi Élet olvasói a legszebb magyar nőnek választották, 1925-ben a bubifejversenyen az előkelő ötödik helyen végzett. Fotója többször szerepelt a magazinban, volt, hogy a címlapon is ő tündöklött. Visszafogott, fekete-fehér Chanel koktélruhában, nyaklánc helyett élővirág-dísszel.
Anyagi helyzete, sikerei, szépsége nem egy esetben származása miatt is sokszor vált az irigység és a rosszindulat céltáblájává. Különösen fájdalmasan érintette az a hűvös és lekezelő magatartás, amit a magyar arisztokrata hölgyek körében tapasztalt. Ők soha nem fogadták be maguk közé. „Írónesz-baronesz” – sziszegték a túlsúllyal és férjük ökölcsapásaival küzdő terebélyes nagyságák, de Hatvany Lili nem tehetett arról, hogy gyönyörű, intelligens és humoros volt.
Talán nem véletlenül írta a következőket 1928-ban megjelent Asszonyok egymás közt című zseniális elbeszéléskötetében: „Nem vagyok különösen gyáva, nem borzadok egértől, se békától, nem reszketek bolsevikitől, betörőktől, részeg embertől, negyvenedik születésnapomtól, de meghalok a félelemben saját nememtől, (…) hogy egymásnak mit csinálnak az asszonyok, azt toll nem képes leírni! (…) A Cseka (szovjet politikai rendőrség – a szerk.) hírhedt tagjai pirulva fordulnak el azon rafinált kínzások látásán, amit nők okoznak nőknek. Félem és kerülöm a nőket, és néha még magamtól is megijedek a tükörben, ha eszembe jut, hogy én is ehhez az érthetetlen nemhez tartozom!”
Hunyadi Sándor színműíró-újságíró a Színházi Élet hasábjain 1934-ben A báróné portréja című cikkében kiállt az asszony mellett. Felhívta az írónesz-baroneszt sziszegők figyelmét arra a tényre, hogy Hatvany Lili nem „ruhamámorban tobzódó divathölgy”, nem unalmában írogató „szépasszony”, hanem „ez a pompában élő, elegáns hölgy a foglalkozására nézve újságíró. Mégpedig pontos, kitűnő, megbízható, a maga szakmájában egyedülálló munkaerő.”
Ha végigböngésszük az Országos Széchényi Könyvtár elsárgult katalógusát Hatvany Lili művei között, fordításokat, színdarabokat és regényeket is találunk. Figyelmünket nem kerülheti el Öltözködés és divat címmel polgárasszonyoknak szerkesztett könyve, mely a Pesti Napló sorozatában jelent meg, és a bárónő Az Est Lapokban publikált divat- és szépségápolási cikkei közül válogat, azonkívül az Ételművészet Életművészet című egészségtudatos kiadványa, melyet dr. Györki Bélával, a Svábhegyi Szanatórium igazgatójával együtt fordítottak angolból. Az utóbbi tornagyakorlatokat, orvosi szaktanácsadást, diétás recepteket is kínál az újdonságokra fogékony hölgyeknek.