„Pünkösd napja az örömök napja, ezernyolcszáz ötvenhat év óta minden évben leszállnak az égi tüzes nyelvek az emberek lelkébe új elevenséget ömleszteni. Mivel is ünnepelhetnők meg e napot kedvesebben, mint a jó szív tiszta jó kedvével?” – kezdte ünnepi beköszöntőjét Jókai Mór a Vasárnapi Újságban 1856-ban, s kezdem én is 166 esztendővel később.
De mit érthetett vajon nagy mesélőnk „égi, tüzes nyelveken”? Ehhez kétezer évvel korábbra kell visszalapoznunk a kalendáriumban. Ahogy az írás tartja, ezen a napon, ötven nappal Jézus feltámadása után nevezetes dolog történt: a Szentlélek leszállt az apostolokra. Miután Mária és a tanítványok körülülték az asztalt, hatalmas szélzúgás támadt, majd lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek által mindnyájan megteltek a Szentlélekkel, s különböző nyelveken kezdtek beszélni. Ettől fogva terjesztik az apostolok az igét. Ez tehát az egyház születésének pillanata.
Ám mivel a Szentlélek mindig is nehezen megfoghatónak bizonyult a pórnép számára, így, mint oly sok más egyházi ünnep esetében, a pünkösdhöz is elsősorban pogány eredetű, gyakorlatiasabb szokások tapadtak. Az egyház ezeket sok helyen tiltotta, ennek ellenére e piros betűs ünnep máig elsősorban a természet megújulása feletti pogány örömöt, a tavasz eljövetelét, a föld termékenységébe vetett hitet, és nem utolsósorban a szerelem diadalát jelképezi.
A tavasz üdvözlése
– Pünkösd vasárnapján a falvakban az emberek zöld ágakkal díszítették a házaikat, és leveles bodzaágat erősítettek a szemöldökfára. Kétféle magyarázatot találtam erre – világosít fel Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. – Egyrészt azért kellettek az ágak, hogy a Szentléleknek legyen hova leszállnia, másrészt, és máris a pogány babonáknál tartunk, hogy távol tartsák a háztól a rontást, boszorkányokat, ártó szellemeket. Különösen érdekes a zöldágjárás szokása. A fiúk és a lányok zöld ágakat lengetve vonultak a falu főutcájára, miközben a Bújj, bújj, zöld ág kezdetű dalt énekelték. Ezt a dalocskát ma már csak az óvodából ismerjük, ám száz évvel ezelőtt még élt a nép ajkán, és szorosan a pünkösdi hagyománykörhöz tartozott.
Akadnak kutatók, akik termékenységi varázslatot sejtenek a mögött, ahogy a lányok kaput formáltak a karjaikból, ami alatt sorban átbújhattak a fiatalok, és valószínűleg igazuk van, hiszen a termékenységi szokások jellemzően a tavaszi évkörhöz tartoznak. Miért kell pünkösdkor a zöld ág, holott Magyarországon legtöbb helyen már április végén rügyeznek a fák? Egyrészt ez mozgó ünnep, május 10-től június 13-ig bármelyik napra eshet, idén például június 5-6-ra, másrészt például Észak-Magyarországon időnként megkésik a természet ébredése. A Zemplén megyei Pányokon a legények ilyenkor kimentek a közeli erdőbe, zöld ágakat törtek, és végigszórták a falu főutcáján, ezzel adván hírül, hogy végérvényesen itt a tavasz.
Színes pántlikákkal díszítve
A májusfaállítás szokása is összefüggésbe hozható a pünkösddel. A legtöbb helyen ugyan már május elsején felállították a fákat, jellemzően a lányos házak elé, de a közterek, hivatalok, templomok előtt is szokásban volt, és pünkösdkor „táncolták ki”, azaz döntötték le őket. Ám Észak-Magyarországon, éppen a megkésett természet miatt, csak pünkösdkor jött el az állítás ideje. A legények ilyenkor éjszaka loptak az erdőről egy sudár, fiatal fát, majd a koronáját színes pántlikákkal feldíszítették, még egy üveg bort is felkötöttek rá, azzal leásták egy kerítés tövébe. Ezután napokig felváltva őrizték, mert nem mindenki vette a legények közül a fáradságot, hogy az erdőről hozzon fát, szívesebben csente el a már legallyazott, feldíszített májusfát a szomszéd udvaráról. Úgyhogy a legények sokszor az éjszakát is a májusfa alatt töltötték, a fejük alól csak nem lopják ki felkiáltással.
Melyik lánynak állítottak fát? Természtesen kizárólag a jó erkölcsűeknek. Kötődik is ehhez egy legenda, miszerint Szent Jakab és Szent Fülöp egyszer téríteni jártak, és útközben kísérőjükül szegődött egy szűz hajadon, Valburga. A csőcselék azonban megrágalmazta, tisztátalannak nevezte és megdobálta kővel: mit keres egy leány a két férfi oldalán? Mire a hajadon elővette vándorbotját, lebökte a földbe, eléje térdepelt, és buzgón imádkozni kezdett. És láss csodát, a vándorbot egyszer csak kihajtott! Történt ez Szent Jakab apostol napja virradójára, azóta állítanak a legények májusfát a jó magaviseletű lányok hajléka elé.
Ám az nagy szégyennek számít, ha egy leány nem kap fát, estleg csak egy kórót, a menyasszonyoknak meg kifejezetten kötelező e szerelmi ajándékkal kedveskedni. A fa tetejébe tűzött üveg bort pedig az fogyaszthatta el, aki fel tudott mászni érte. Ha ugyan… A néprajzkutató a hatvanas években Bükkön találkozott egy idős férfival, aki elárulta neki, hogy ő bizony felmászott annak idején a májusfára, csakhogy a palackban pechjére nem bor, hanem paprikás víz lötyögött. Az ilyen vaskos tréfák nem hiányozhattak a pünkösdi szokások gyakorlatából.
