korok
Volt egyszer egy székely ember – 125 éve született Tamási Áron
1926. július 16-án Marosvécsre, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között meghúzódó négytornyú várba érkeztek az erdélyi irodalom jelesei. Az első helikoni találkozón ott volt többek közt Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Hunyady Sándor, Reményik Sándor, Nyírő József és Tamási Áron. Tiszteletbeli elnöknek számított a Budapestről hazatért polihisztor, Bánffy Miklós gróf, és persze ott voltak a házigazdák, […]
Hulej Emese6 perc
Rabszolga, feleség, felfedező, családanya – Sass Flóra regényes élete
Feltehetően azért nem forgattak még filmet róla, mert élete bizonyos szakaszairól homályosak az ismereteink, gyerek- és fiatalkoráról nagyon kevés forrás áll rendelkezésre, az is közvetett, leginkább későbbi férje mesél róla a könyvében. Ő maga a végrendeletében meghagyta, hogy minden személyére vonatkozó okmányt, feljegyzést égessenek el. Szerencsére ez nem történt meg, így fennmaradtak a levelei, afrikai […]
Jónap Rita6 perc
„Ekkora legyen a kiskirálynő!” – Pünkösdi örömök
„Pünkösd napja az örömök napja, ezernyolcszáz ötvenhat év óta minden évben leszállnak az égi tüzes nyelvek az emberek lelkébe új elevenséget ömleszteni. Mivel is ünnepelhetnők meg e napot kedvesebben, mint a jó szív tiszta jó kedvével?” – kezdte ünnepi beköszöntőjét Jókai Mór a Vasárnapi Újságban 1856-ban, s kezdem én is 166 esztendővel később. De mit […]
Koronczay Lilla7 perc
Aranykor és rózsaszín korszak – Zsolnay Vilmos, a sikerember
A tizenkilencedik század közepén Pécsett Zsolnay Miklós a város jelentős polgára volt. Nagy üzletet vitt a Széchenyi téren, szőnyegtől a bútoron át lámpákig árult mindent. Azt tervezte, hogy mind az öt fiát szépen elindítja az életben, aztán boldoguljanak maguktól. Ignácnak például megvett egy fazekasmanufaktúrát, és az eszközökkel együtt a mai Zsolnay-gyár területére szállíttatta. Másik fia, […]
Hulej Emese5 perc
A tiltás következményei – Testi örömök a középkorban
„Bár gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok…, mely foglyul ejt a bűn törvényével” – írja Pál apostol, és szavaival kettéválasztja a gondolkodó embert és a testi szükségleteinek teljesen kiszolgáltatottat. A kettő között harc dúl, méghozzá drámai belső küzdelem, amelynek olykor bűnös vége van: „Nem azt teszem, amit […]
Rist Lilla6 perc
És beköszöntött a modern kor – Art deco 1925-1938
Ma is modernnek érezzük ezt az irányzatot, pedig a művészettörténészek nem is nevezik annak. Annyira sokféle, és nehezen leírható. Ami biztos, hogy az első világháború után újfajta életstílus bontakozott ki világszerte. Fejlődött a gazdaság, megindult a tömegtermelés, az alkalmazottak jobban kerestek. A szakszervezetek kivívták a fizetett szabadságot, egyre többen tudtak szórakozni, nyaralni, utazni, ráadásul repülőgéppel, […]
Jásdi Beáta5 perc
Mit rejt Hieronymus Bosch világa? – Káprázatos útikalauz a középkorba
A németalföldi festő művei kezdettől fogva megigézték a nézőket, értelmezésük azonban folyamatosan változott. Évszázadokon át úgy tartották, a kompozíció és az alakok groteszk jellege arra szolgál, hogy egyszerre borzongassa és szórakoztassa a szemlélőt. II. Fülöp spanyol kirány a festmények allegorikus tanítása miatt gyűjtötte Bosch műveit, de a motivációja teljesen egyedülálló volt a saját korában. A […]
Jónap Rita5 perc
Két Paletta – Czóbel Béla és Modok Mária
Czóbel Béla már életében múzeumot kapott, más magyar festőt nem ért ilyen megtiszteltetés. Halála előtt egy évvel, 1975-ben nyílt meg Szentendrén a Templom téren a festő műveit bemutató állandó kiállítás. A kilencvenkét éves Czóbel maga is ott álldogált a megnyitón, a tőle megszokott módon arra az alkalomra sem öltözött fel különösebben. Már életében tudta róla […]
Hulej Emese5 perc
Ezer levél örökíti meg kapcsolatukat – Albert Camus és Maria Casarès szerelme
1944 tavasza észrevétlenül köszöntött be. A világ lángokban állt, a romjaiból felszálló füst elhomályosította az új erőre kapó napsugarak fényét, a szűnni nem akaró sötétség mégsem férkőzött be mindenhová. A francia író, Michel Leiris párizsi lakásának ablakai mögül világosság szűrődött ki: felolvasást tartottak Pablo Picasso A telibe viszonzott vágyakozás című darabjából, aminek rendezői és ügyelői […]
Fejes Réka6 perc
Találékony nők és találmányaik
A koronavírus ellen folytatott küzdelem tökéletesen rávilágított arra, milyen kritikus szerepük van a nőknek a tudományos kutatásokban – a Covid–19 alaposabb megismerésétől a tesztelési módszerek kidolgozásán át a vírus elleni vakcina megalkotásáig. Idén február 11-én hetedik alkalommal ünnepelhetjük az ENSZ által is támogatott nők és lányok a tudományban világnapot, amelynek célja a nemek közötti egyenlőség […]
Tamás Anita6 perc