Feltehetően azért nem forgattak még filmet róla, mert élete bizonyos szakaszairól homályosak az ismereteink, gyerek- és fiatalkoráról nagyon kevés forrás áll rendelkezésre, az is közvetett, leginkább későbbi férje mesél róla a könyvében. Ő maga a végrendeletében meghagyta, hogy minden személyére vonatkozó okmányt, feljegyzést égessenek el. Szerencsére ez nem történt meg, így fennmaradtak a levelei, afrikai naplója, és a kortársak írásaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy egészen kivételes asszony volt. Sass Flórát T. Horváth Attila történész segít megismerni.
Menekülttáborból hárembe
Vannak, akik úgy vélik, hogy a Sass a Szász angol átírása, de valószínűbb, hogy Flóra a kiterjedt Sass család egyik ágának tagja volt. Az 1848–49-es szabadságharc idején Erdélyben nemzetiségi lázadások törtek ki, ekkor gyilkolták meg román parasztok a szüleit és a bátyját. A kislány úgy menekült meg, hogy román származású dajkája a magáénak vallotta. Egy Finnian nevű, örmény származású honvédőrnagy befogadta őket a családjába, és együtt szöktek török területre. A vidini menekülttáborba kerültek, rettenetes körülmények közé. Tisztázatlan, hogy itt mi történt: Flóra vagy elkeveredett befogadó családjától, vagy lánykereskedők csaptak le rá, akik igyekeztek minél fiatalabb „portékára” szert tenni, hogy maguk nevelhessék ki a lányokat. Az elkövetkező évekről Sass Flóra egyetlen sort sem vetett papírra. Annyit lehet tudni, hogy tíz évvel később a vidini rabszolgapiacon Samuel Baker megpillantotta a szőke, göndör hajú szépséget, és öt fontsterlingért megvásárolta.
– Abban a korban az Oszmán Birodalomban hivatalosan már tilos volt rabszolgapiacot tartani, de ettől a lánykereskedelem még létezett – magyarázza T. Horváth Attila. – Ezek a rabszolgalányok más státuszt élveztek, mint akik éheztek, egész nap a földeken dolgoztak, vagy akiket elhurcoltak Amerikába. A muszlim háremekben luxuscikknek számítottak, nem fosztották meg őket minden joguktól, akár fényes karriert is befuthattak. Számukra megvolt a társadalmi mobilitás lehetősége: ha okos, szép és rátermett volt valaki, felemelkedett. Sass Flóra kivételesen gyönyörű, nagyon értékes „árunak” számított, akit arra készítettek fel, hogy egyszer el fogják adni. Pontosan tudta, hogy ez lesz a sorsa, így feltehetően megnyugvással töltötte el, hogy végül egy gazdag, európai úriember vette meg.
Két összeillő ember
A 19. században a felfedezők gyakorta öntörvényű figurák voltak, naplóikból és a kortársak feljegyzéseiből kiviláglik, hogy akadt köztük agresszív, rasszista, perverz is. Azok, akik a gyarmatosítás korában kikerültek a viktoriánus erkölcsök szigorú szabályrendszeréből, sokszor gátlástalanul élték napjaikat a távoli kontinenseken. Baker ezzel szemben kifejezetten jó természetű úriember volt. A vidini találkozó előtt négy évvel özvegyült meg, nagyon szerette első feleségét, azért is menekült el Angliából, és bízta lányait a nagynénikre, mert a közelükben még nehezebben viselte a fájdalmat. Monogám, hagyományos erkölcsi elveket valló férfi volt, aki társat akart maga mellé, és hitt a jó házasságban. Vasútépítési vállalkozása révén került Keletre, majd egy maharadzsa barátjával utazgatott a vidéken, ekkor figyelt fel Flórára. Miután – ahogy később fogalmazott – kiváltotta a lányt, Bukarestben megesküdtek, és a Nílus felfedezésére indultak. Baker megpróbálta rábeszélni feleségét, hogy utazzon a biztonságos Angliába, ám Flóra ragaszkodott hozzá, hogy a férje mellett legyen, és a maga módján segítse vállalkozásában. Első, négy éven át tartó afrikai expedíciójukon a közös élmények és a megpróbáltatások még jobban összekovácsolták őket.
Flóra beszélt németül, magyarul, törökül és arabul, de angolul csak Baker mellett tanult meg. Írásaikból egyértelműen kiderül, hogy szerelmi házasságuk harmincnégy éven keresztül, a férfi haláláig harmonikus maradt. Két hasonló érdeklődésű, intelligens ember találkozott, mindketten remek problémamegoldó érzékkel és kommunikációs képességekkel bírtak, felismerték, mikor kell keményen fellépni, és mikor hasznosabb simulékonynak mutatkozni egy felfedezőút során. Megesett, hogy Bakerre rátámadtak a fellázadt teherhordók, és verték, amikor a sátorban lázasan fekvő Flóra egyszer csak megjelent, és határozottan rendre utasította őket. Baker így magához tudta venni a fegyverét, majd sikerült lecsillapítaniuk a kedélyeket. Több olyan történetet is feljegyeztek, amelynek során Flóra ösztönös diplomáciai érzéke mentette meg az életüket. A történész úgy véli, ebben nagy szerepet játszott az, hogy Flóra ismerte a muszlim világot, ráadásul rabszolga-közegben nőtt fel, és tudta, milyen taktika vezet célra a nehéz szituációkban. Nagyon autonóm nő volt, remekül bánt a fegyverrel, kedvesen, de határozottan irányította az embereket, ugyanakkor a hagyományos női szerepekben is komfortosan mozgott. Figyelt a gyerekekre, nőkre, a háztartásra, és praktikus, mégis csinos ruhákat varrt maguknak.
