környezetvédelem
Környezetvédelemmel kapcsolatos idézetek, amelyek a változtatás fontosságára hívják fel a figyelmet
Újabb jelentések szerint sokkal gyorsabb ütemű a globális felmelegedés, mint azt eddig gondoltuk, éppen ezért van szükség arra, hogy azonnal változtassunk, ha tartani akarjuk a párizsi klímaegyezmény vállalásait. David Attenborough a BBC-nek adott interjújában nemrég többek között erről a problémáról, de a népességnövekedésről és a húsfogyasztásról is beszélt. Ennek kapcsán válogattunk elgondolkodtató idézeteket ismert emberektől.
Nők Lapja2 perc
Ezt a 8 madárfajt nyilvánította kihaltnak a napokban a BirdLife International természetvédelmi szervezet
A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet közzétette a világ madarainak állapotáról szóló jelentését. A dokumentumban a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő 51 kihalás szélén álló madárfaj helyzetét vizsgálták.
Nők Lapja2 perc
7 nagyszerű film, ami arra ösztönzi a gyerkőcöt, hogy óvja a környezetét
Szülőként fontos feladatunk a gyerekekkel megismertetni az őket körülvevő világot és a környezetvédelemre való nevelést sem árt időben elkezdeni. Egy egyszerű mód arra, hogy bevezessük a témát, ha színes dokumentumfilmeket, animációs mozikat nézünk közösen a kicsikkel.
Nők Lapja3 perc
A pillangó szárnya
Vendégségben vagyunk a Kis-Duna holtágánál: kék az ég, simogat a nap, lágyan fodrozódnak a hullámok. Ilyen lehet egy tökéletes nap – gondolom. De ekkor a stégről meglátok egy kecses női kezet, amely éppen PET-palackot dob a vízbe egy ringatózó csónakból. Bevallom: nem tartozom a leglelkesebb környezetvédők táborába, de ez a műanyag palack nagyon felkavart. Elképzeltem, […]
Balázs-Piri Krisztina2 perc
Elképesztően színes műanyag erdőt alkotott egy művész az újrahasznosítás jegyében
Manapság egyre többen használják a kidobott műanyag hulladékot kreatív projektek megvalósításához, újrahasznosítás gyanánt, ami nemcsak példaértékű környezettudatos viselkedés, hanem jó móka is. Akárcsak Thomas Dambo alkotásai, amelyek mosolyt csalnak az arcunkra.
Nők Lapja1 perc
Ég veled műanyag! Környezetvédelmi körkép és kisokos
1973 óta minden évben június 5-én rendezik meg a környezetvédelmi világnapot, aminek idén India ad otthont. A választás nem véletlen, ugyanis a világ ezen táján a legnagyobb jelenleg a szennyezettség és a műanyag felhalmozódás. 2018-ban a világnap fő tematikája a műanyag, aminek a csökkentésére mi is szeretnénk felhívni a figyelmet néhány hasznos információval.
Nők Lapja4 perc
Szívfacsaró képeken az élővilág és a műanyag túl szoros kapcsolata
Az amerikai National Geographic magazin nemrég indított kampányt a földünk védelmében Bolygónk vagy a műanyag? címmel. A céljuk, hogy rávilágítsanak, hogy az egyre nagyobb mértékben felgyülemlő műanyagtól fontos lenne megóvni a természetes élővilágunkat. A kérdést mi is elsődlegesnek tartjuk, ezért az alábbi fotók megosztásával szeretnénk felhívni a figyelmet a problémára.
Nők Lapja1 perc
Különleges madarak, amelyek olyan árnyalatokban pompáznak, akár egy festmény
Több mint száz éve ünnepeljük hazánkban május 10-én a madarak és fák napját. Ilyenkor különböző rendezvényekkel és megemlékezésekkel hívják fel a figyelmet – különösen az ifjúságét – a természetvédelem fontosságára. Mivel a környezetünk megóvása és a fenntartható élet számunkra is fontos, ezért készítettünk egy csodaszép válogatást különleges madarakról. Már a képek látványa is arra buzdít, hogy vigyázzunk jobban a Földre és élővilágára.
Nők Lapja1 perc
Így ünnepelték a Föld napját a hírességek
A tegnapi napon világszerte hívták fel az emberek figyelmét a környezet megóvásának fontosságára. Közös faültetésbe, parkszépítő akcióba vagy akár bringatúrába is becsatlakozhattunk Budapesten, de vidéken is megemlékeztek a Föld napjáról. Természetesen jó néhány híresség is lelkesen buzdította környezetvédelemre embertársait.
Nők Lapja5 perc