film
3 + 5 ok, amiért nagyon várjuk az új Star Wars-filmet
Nem kell már sokat várni, hogy a Star Wars legújabb része, a Zsivány Egyes mozikba kerüljön. A készítők pedig addig sem hagyják nyugodni a rajongókat: három tévészpotot és egy kulisszák mögé bepillantást engedő videót is megjelentettek a legutóbbi előzetes óta. Ennek apropóján összeszedtük, hogy az eddigiek alapján mi várható a filmben.
Nők Lapja2 perc
Filmes karakterek, akik megjárták a túlvilágot
Az élet egy körforgás – megszületünk, élünk, majd megöregszünk és meghalunk. Vagy mégsem? Rengeteg olyan történetet lehet hallani, hogy valaki visszatért a halálból, sőt, időről-időre a filmeseket is megihleti a túlvilág témája. Ezekből az alkotásokból szemezgettünk.
Nők Lapja2 perc
10 tanulságos idézet Sophie Marceau-tól
Tizennégy évesen szerepelt először a filmvásznon, a Házibuli című alkotásban. Attól függetlenül viszont, hogy Sophie Marceau élete nagy részét reflektorfényben töltötte, megmaradt annak a kedves párizsi lánynak, aki gyerekként még arról álmodott, hogy édesapja nyomdokaiba lépve kamionsofőr lesz.
Nők Lapja1 perc
A versengésnek sosincs vége? A legádázabb női riválisok a filmvásznon
Az egészséges versengés motivál és tovább visz, de mi történik akkor, ha megszállottá és elvakulttá tesz? A nők mindig is nagy mesterei voltak a rivalizálásnak, ami a filmkészítőket is időről időre megihlette, így többek közt a barátnők, a munkatársak és a testvérek közötti harcot is jobbnál jobb alkotásokkal örökítették meg a vásznon.
Nők Lapja2 perc
5+1 elgondolkodtató film a mesterséges intelligenciáról, amit látni kell
A 19. század az ipari forradalom ideje volt, a 20. század a telekommunikációs kihívásoké, a 21. század pedig egyértelműen a robotikáé. A kérdés utóbbival kapcsolatban csak az, vajon van-e okunk félni az ember és gép viszonyának ilyen ütemű fejlődésétől? Talán ezekből a filmekből kiderül.
Nők Lapja4 perc
4 humoros film a kamaszok szexualitásáról, plusz egy ráadás
Mióta világ a világ, újra és újra előkerül a mozivásznon a kamaszok szexuális ébredésének témája, ami a szórakozáson és felvilágosításon túl eszünkbe juttatja saját kamasz éveinket is. Figyelem, cikkünk 100%-os nosztalgiafaktorral bír!
Nők Lapja3 perc
Megható filmek, amikkel elűzheted a szomorúságot
Mindannyian tapasztaltuk már, mennyire nehéz túllendülni azon, ha hatalmába kerít a szomorúság. Egy kutatás során azonban megtalálták a legegyszerűbb módját annak, hogy elűzzük a felettünk gyülekező esőfelhőket: megható filmeket kell néznünk.
Nők Lapja2 perc
Mire emlékszel a Tüskevárból? Tesztünkből kiderül!
A kultikus tévéfilm 50 évvel ezelőtt készült Fekete István regénye alapján. Matula bácsi, Tutajos és Bütyök kalandjait óriási izgalommal követtük végig, közben pedig rengeteget tanultunk barátságról, felelősségről és az idősek iránti tiszteletről.
Nők Lapja1 perc