film
10 életbölcsesség filmszövegekből
Egy jól sikerült film képes elgondolkodtatni, segít más perspektívából látni a világot, vagy éppen szívet melengető érzéssel tölt el bennünket. Összegyűjtöttünk néhány idézetet, amelyeket filmekből tanultunk, és képesek lendületet adni a szürke hétköznapokban. Aszmann Zsanett válogatása.
Nők Lapja2 perc
Helló, itt a mesterséges intelligencia! – Interjú Deák Kristóffal és Nina Kovval A legjobb játék című filmjük kapcsán
Új rövidfilmmel jelentkezett az idei Friss Hús Rövidfilmfesztiválon Deák Kristóf és felesége, Nina Kov koreográfus, mely el is nyerte a magyar versenyprogram különdíját. A legjobb játék két biztonsági szakember történetét meséli el, akik azzal szembesülnek, hogy az általuk használt gépet mesterséges intelligencia vezérli, és hamarosan átveszi a munkájukat. Az Oscar-díjas házaspár azonban úgy véli, nem félni kell a technológiától, hanem az előnyünkre kell fordítani azt. Fekete Fanni interjúja.
admin8 perc
Fiatalság bolondság? 4+1 kamaszfilm, amiért rajongunk
Vannak olyan filmek, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Talán az emlékezetes zenék vagy a minden korosztályt megszólító történetek tehetnek róla, hogy a mai napig rajongunk értük... Következzenek a kamaszkorunkat meghatározó kedvenc mozijaink, plusz egy ráadás!
Nők Lapja2 perc
Melyik legendás Bud Spencer-Terence Hill filmből származik az idézet?
Januárban kiderült, hogy a bunyó és humor egyik koronázatlan királya, a ma 79. születésnapját ünneplő Terence Hill két éve elhunyt barátja és színészkollégája, Bud Spencer emlékére új mozifilmet forgat. A nevem Thomas című produkciót április 19-én mutatják be az olasz mozik. Itt az ideje, hogy teszteljük a tudásunkat, vajon mennyire emlékszünk az örökzöld Bud Spencer és Terence Hill-filmekre!
Nők Lapja1 perc
12 érdekesség a csodálatos Mary Poppinsról
Ősszel robbant a hír, hogy minden idők legkedvesebb és leginkább szívmelengető történetének folytatása már nagy erőkkel készül a hollywoodi álomgyárban - most végre megjelent az első előzetes is hozzá. A varázslatos Mary Poppinst az Arany Glóbusz-nyertes Emily Blunt alakítja majd, de feltűnik a filmben az Oscar-díjas Meryl Streep és Colin Firth is. Addig is itt van néhány érdekesség az eredeti regényről és az első filmadaptációról. No meg persze az új filmelőzetes.
Nők Lapja2 perc
Jennifer Lawrence 10 legemlékezetesebb női karakteréről mesélt
Napjaink egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb hollywoodi színésznője, Jennifer Lawrence februárban az Entertainment Tonightnak adott interjújában bejelentette, hogy rövid időre visszavonul. A Vanity Fair online magazinja ezzel kapcsolatban kérdezte meg a 27 éves színésznőt arról, mit gondol azokról a női karakterekről, akiket korábban alakított a filmvásznon.
Nők Lapja2 perc
„Az egész univerzumhoz szól a filmem” – Interjú a Paraziták a Paradicsomban rendezőjével, Kasvinszki Attilával
Új magyar film előzetese jelent meg az interneten. A Paraziták a Paradicsomban éles társadalomkritika, amelynek öt főszereplője ketyegő bombaként feszül egymásnak. A filmről rendezője, Kasvinszki Attila mesélt. Fekete Fanni interjúja.
admin7 perc
7 vérpezsdítő film a februári napokra
Már nincs sok hátra a szürke, zimankós napokból, és szerencsére a filmipar alkotói néhány remek mozival rásegítenek arra, hogy még gyorsabban múlassuk az időt. Szórakoztató vígjátékok, színes mesefilm és fordulatos dráma is tarkítja a februári moziműsort.
Nők Lapja3 perc