Pór Attila
Pór Attila
újságíró
Fagyasztott paradicsom ‒ Figurák a jégpályáról
„A régi, csinnadrattás katonabanda, sajnos, eltűnt a jégről. A helyét gramofon tölti be, a korcsolyázók legnagyobb panaszára nagyon kevés lemezzel, úgyhogy majdnem mindig ugyanazokra az operettslágerekre kénytelenek táncolni” ‒ folytatta száz éve a riporter. Ehhez képest ma a Műjégpályán pontban reggel kilenckor felcsendül a diszkózene, hogy aztán egész nap szóljon majd. ‒ Azt hittem, valami […]
Pór Attila7 perc
Spórolás 2.0 – A pillecukortól a digitális perselyig
A 70-as években a Stanford Egyetem egyik kísérletében gyerekeknek azt mondták, ha kibírják, hogy ne egyék meg azonnal az eléjük tett pillecukrot, később jutalmul két cukrot kapnak majd. Azok, akik meg tudták várni a „kamatot” – tehát a gyors öröm helyett inkább hosszabb távra terveztek –, évtizedek múlva felnőttként is jobban bántak a pénzzel, mint […]
Pór Attila3 perc
Valódi pofonok – Amazonok a szorítóban
A pankrátorgála fél hatkor indul, de már fél négykor hosszú sor kígyózik az újpesti sportcsarnok előtt. Bent a nézőtér melletti standokon a bunyósok arcával díszített pólóktól a poszterekig minden kapható. ‒ 2010-ben, az első gálán még rettenetesen amatőrök voltunk ‒ idézi fel a Hungarian Championship Wrestling elnöke, Turger Dávid, aki Renegade művésznéven harcol. ‒ Három […]
Pór Attila7 perc
Dúlhat-e a szerelem, ha támad a korona? ‒ Randikörkép 2021-ről
Amikor Catie 2020 tavaszán angliai útjáról hazatért az Egyesült Államokba, komoly gondok gyötörték: e-mail-fiókja tele volt munkaközvetítők és családok elutasító leveleivel, a járvány miatt senki nem akart az otthonába bébiszittert. De legalább nem maradt egyedül. Az út előtt randevúzott egy sráccal, és amikor az országban elrendelték a kijárási tilalmat, ők úgy döntöttek, egyikük lakásában húzzák […]
Pór Attila6 perc
A cipődoboztól az adománytaxiig
Doboznyi szeretet Ha karácsonykor egy nehéz sorsú kisgyermeket lepnénk meg, azt azzal is megtehetjük, ha keresünk egy üres cipősdobozt, és megtöltjük ajándékokkal (játékokkal, írószerekkel, higiéniai termékekkel, édességgel, könyvvel). A dobozt csomagoljuk be színes csomagolópapírral, és jól láthatóan írjuk rá, milyen korú lánynak vagy fiúnak szánjuk az ajándékot (például „fiú, 12” vagy „lány, 8”). A Baptista […]
Pór Attila2 perc
Ana de Armas, a Bond-lány ‒ Kubából hódította meg a világot
Ana de Armas csak harminchárom éves, de már számtalan világsztárral dolgozott együtt. Kubában élő szülei viszont eddig egyetlen premierjére sem jutottak el. „Még nem fogták fel teljesen a sikereimet ‒ mondta a színésznő egy interjúban. ‒ Néha felhívom anyukámat, és elmesélem neki, hogy éppen forgatunk, ő pedig megkérdezi, melyik sztár játszik a filmben. Ilyenkor azt […]
Pór Attila6 perc
Ubuntu – Az ősi afrika ajándéka
„Ha képesek vagyunk arra, hogy meglássuk magunkat másokban, akkor a kapcsolataink óhatatlanul gazdagabbak lesznek, és szükségszerűen jobban bánunk embertársainkkal. Ez az ubuntu lényege” – írja Ubuntu – Boldogság afrikai módra című könyvében Mungi Ngomane, a Nobel-békedíjas Desmond Tutu püspök unokája. Az ubuntu kifejezés a „bantu” („emberek”) szóban gyökerezik, és filozófiáját szinte egész Afrikában ismerik. Alapértelmezése: […]
Pór Attila6 perc