Dobray Sarolta
Dobray Sarolta
újságíró
Én azt mondom, fontos látni a „nagy képet”. De nekem az értés a mániám. Ahhoz viszont közel kell menni, egészen közel, addig, amíg az egyes emberi arcok sorban ki nem rajzolódnak, aztán megnézni azokat az arcokat jobbról, is balról is, sötétben és világosban, nyitott és csukott szemmel. Aztán hallgatni. Azt, amit elmondanak. Aztán azt is, amit nem mondanak el. A csöndeket. Figyelni, érezni, érteni, jelen lenni. Én így szeretek újságot írni.
A csapatjátékos – Kovács Patrícia
Épp most érkeztél vissza Keszthelyről, ahol tíz napon át játszottátok a Centrál Színházzal a Házassági leckék középhaladóknak című darabot. Úgy képzelem, ez ilyenkor olyasmi lehet nektek, mint valami vidám tábor… Pontosan olyan! Nagyon jó kis csapattá értünk Balsai Mónival, Stohl Andrással és Schmied Zolival ez alatt a hat év alatt, amióta a darabot játsszuk. Sok […]
Dobray Sarolta8 perc
Dobray Sarolta: Keresem
Keresem a nőt, aki 2022. június 11-én, délután 3 órakor a Vörösmarty téren velem szemben ült. Amikor aznap hazaértem, lerogytam a sötét szobában, cipőstől, mosatlan kézzel, bambán bámulva magam elé, mint aki szellemet látott. Azon gondolkodtam, hogyan fogom megtalálni. Aztán felálltam, és mint valami elveszett kincs után, kutatni kezdtem, lázasan, már szinte részegen. Benéztem az […]
Dobray Sarolta3 perc
Kicsi otthon, nagy nyugalom – Zsike hazaérkezett
Igen, a kicsike ház csodás. Minden részlet a helyén, az is, ami nem, olyan harmónia és otthonosság árad az összes porcikájából. Csak huszonkilenc négyzetméter az egész, mégis csupa fény, és praktikus, mindennek elegendő tér. Nyolc éve költöztek be. Ma már csak Zsike és a kamasz lánya él itt kettesben, a két fiú „kirepült”, a felnőttes […]
Dobray Sarolta9 perc
„Hogy vártak, hogy hittek bennem…” – Életre és art-ravalók
Körben állnak. Arcukon riadtság, remény, elszántság, és ki tudja, még mennyi érzés. Meg a túl korán kútba zuhant gyerekkoruk ezer árnya. Állami gondozott fiúk, lányok, az ország különböző sarkaiból, gyerekotthonokból, javító-nevelő intézetből, nevelőszülőktől, a gyereklét és a felnőttkor küszöbén. Most csúzliznak, körbe, láthatatlan fegyverrel, elképzelt lövedékekkel. Ez a feladat. „Pájng!” Tovább kell adni a lövést, […]
Dobray Sarolta8 perc
„Éjfélkor, a Vajdahunyad váránál” – Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté
Mindketten elmondtátok többször is a közelmúltban, hogy talán nem is lehetne a mostaninál idillibb az életetek. Hogy megtaláltátok a társatokat, van egy csodás kisfiatok, és nagyon sikeresek vagytok abban, amit csináltok. Aztán kitört a háború a szomszédunkban, és ez szinte mindenkinek átkeretezte a jelenét. Nektek is? Tovább olvasnál?Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze […]
Dobray Sarolta8 perc
Dobray Sarolta: Mit tennénk?
Kilenc órán át feküdt a földön a nyolcvanöt éves svájci fotós, René Robert, miután elesett egy forgalmas párizsi utcán, majd kihűlés következtében meghalt. Ezt írják megrendült hangon az újságok. Olvasom még, hogy René Robert azon a napon a megszokott esti sétájára indult a lakhelyéhez közeli Rue de Turbigón, úgy este nyolc óra körül. Gondolom, nem […]
Dobray Sarolta4 perc