admin
admin
„A mozgás segít oldani a feszültséget” – Címlapinterjú Béres Alexandrával
Béres Alexandra a kilencvenes években olyat vitt véghez, amit előtte még senki. Saját bevallása szerint fogalma sem volt, hogy ilyen időtálló brand lesz a nevéből, sőt a mai napig meghatódik, ha felkérik egy címlapra. Pedig kevés ilyen sikeres, hiteles és „igazi” anyukát tudnánk elképzelni, mint ő. Lami Juli interjúja.
admin4 perc
Ház a lombok alatt, újrahasznosított alapanyagokból
Gyerekként imádtam fára mászni és a magasból kémlelni az udvarunkat, egy teljesen más arcát mutatta, amelyet nem tudtam megunni. Mindig oda menekültem, ha egy kis nyugalomra vágytam. Arra sosem gondoltam, hogy milyen jó lenne ott aludni, de most, hogy jártam az Árnyas Dió Lombházban, semmiképp sem hagynám ki. Varbai-B. Csák Amarilla írása.
admin2 perc
„Olyan ez, mint a gyógyszer” – Így zenélnek együtt a Várkonyi Csibészek
„Ha ez nem lenne, semmi sem lenne.” Ezt mondják ezek a szép, Ózd környéki cigánygyerekek. Viszont ami most van, az nekik a minden. Mert négy önkéntes fiatalember kitalálta, hogy nemcsak beszél, hanem megteszi, amit tenni lehet: felemeli ezeket a gyerekeket a zenén keresztül, és reményt, célt, sőt, boldogságot ad nekik. Dobray Sarolta riportja.
admin10 perc
Tegyél csodát, változtass meg! – Közeli Berkecz Franciskával
A szerzetesek sem egyformák. Van, aki elvonultan, meditációval tölti a napjait, és van, aki cselekvően benne marad a világban, és nem is látszik rajta, hogy szerzetes. Berkecz Franciska szociális testvér is ilyen, „jeltelenül” él a világban, de rendkívüli tetterővel. Igazi vezető alkat, tele tervekkel, elképzelésekkel, ám történt valami, ami derékba törte addig szépen ívelő pályafutását. Krúdy Tamás interjúja.
admin13 perc
Szeretem az életemet! – Címlapinterjú Balla Eszterrel
Én még mindig a bájos „macilányt” várom a Kontroll című filmből, mintha nem tudnám, hogy Eszter azóta már háromgyerekes édesanya. Amikor belép a kávézó ajtaján, szerencsére ugyanaz a ragyogó szempár tekint rám. Semmit nem változott, csak mintha még vékonyabb lenne. Nehéz elképzelnem, hogy ezek a törékeny vállak elbírnak egy olyan óriási terhet, mint amit egy sajátos nevelési igényű gyermek jelent. Márpedig... Koronczay Lilla interjúja.
admin10 perc