Gyerekként imádtam fára mászni és a magasból kémlelni az udvarunkat, egy teljesen más arcát mutatta, amelyet nem tudtam megunni. Mindig oda menekültem, ha egy kis nyugalomra vágytam. Arra sosem gondoltam, hogy milyen jó lenne ott aludni, de most, hogy jártam az Árnyas Dió Lombházban, semmiképp sem hagynám ki. Varbai-B. Csák Amarilla írása.

Akad ugyanis egy kreatív, remek kézügyességgel megáldott házaspár, akik nem álltak meg a képzelgésnél, meg is valósították gyerekkori álmukat. Zirig Emese és Gajdó Ferenc saját kezűleg építették meg vágyott búvóhelyüket egy diófa lombkoronájába.

A TERMÉSZET LÁGY ÖLÉN

A Dunakanyarnál, Verőcén vagyunk. Elhagyva a települést utunk az erdőbe vezet, egy közel hetvenéves, hatalmas diófa tövébe. A természet körülölel, a csendet csak a madarak csicsergése töri meg, a kilátás pedig káprázatos, különösen a házikó teraszáról, 3,5 méter magasból. Emese és családja rajong a versekét, rögtön Weöres Sándor Barangolók című költeményét idézi – nem véletlenül, de erről majd később –, amely meghatározza a hangulatot: „Gyöngy az idő, vándoroljunk,/ Nincs szekerünk, bandukoljunk,/ Lassu folyó ága mellett/Járjuk a halk fűzfa- berket./Este a láb gyönge, fáradt,/Lombok alatt nézünk ágyat.”

MINDENT MAGUK KÉSZÍTETTEK

Ránézésre tényleg mesebeli az egész. A cseresznyeszín falakhoz fehér ablakokat és zsalut választottak, apró szívkivágásokkal. A korláton virágok pompáznak. Nagyrészt újrahasznosított anyagokból készült a ház: a faanyagok, a gerendák, a nyílászárók is bontottak. Ahogyan a lépcső is, amely a 25 négyzetméteres teraszra vezet. A ház falánál egyszemélyes olvasópad kapott helyett, innen belátni az egész domboldalt és kis kertet. Oldalt pedig, a fa ágai között, kerti étkező és egy függőágy található – mintha valóban egy gyermeki agy képzelgéseibe cseppentünk volna. A házikó 13 négyzetméter belterületű. A bejárati ajtó dupla, egy tömörfa, majd egy kazettás, üveges ajtón lépünk be a szobába, amely nagymamám régi konyháját idézi. Középen étkezőgarnitúra, oldalt kályha, mosogató és egy bájos, korabeli tálalószekrény. Itt minden Emese és Feri keze munkáját dicséri. A kihúzható heverő végét Emese újította fel, ahogyan az ajtó melletti előszobaszekrényt is, amely egy ferences kolostor folyosójáról került ide. A mosogatónál díszelgő színes ólomüvegdarabot pedig egy lomtalanításkor szedték össze. Érződik, hogy minden tárgynak lelke van, pont ez volt a céljuk.

A teljes cikket még több képpel keressétek a Nők Lapja Enteriőr 2019/1. számában.

Szöveg: Varbai-B. Csák Amarilla

Fotó: Erdőháti Áron, Zirig Árpád

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!