Aktuális
Az igazi
Nem tudom, hallottak-e róla, hogy ma már akár az űrben is lehet házasságot kötni. A technika odáig fejlődött, hogy a Rocketplane Kistler nevű japán esküvőszervező cég egy zsák bankjegy fejében bármikor felrepíti a párokat az űrbe, hogy ezen a kivételes napon a felhők felett lebeghessenek a boldogságtól. De hiába a 2,2 millió dollár, ettől még […]
Koronczay Lilla3 perc
„Szerintem nincs úgynevezett nevelés, csak együttélés van a gyerekekkel, de annak hitelesnek kell lennie” – Interjú Dr. Vekerdy Tamással
Napjaink talán legismertebb pszichológusa, aki egyébként újságíró, író, műfordító, egyetemi oktató is, és akinek a 83. születésnapja éppen arra a napra esett, amikor ezt az interjút adta. Az első kérdés tehát önként adódott. Dr. Vekerdy Tamás pszichológussal Szilágyi János beszélgetett.
Nők Lapja4 perc
„Én szerettem óvó néni lenni, ez a legszebb pálya, amit valaha kitaláltak” – Az óvónőhiány nyomában
„Én szerettem óvó néni lenni, ez a legszebb pálya, amit valaha kitaláltak” – fogalmazott egy nyugdíj előtt álló óvodapedagógus. Ezen a szép pályán jut hely mindenkinek: nyáron hétszáznál több óvónői állást hirdettek országszerte, és ahogy elöregszik a szakma, még súlyosabb lesz az óvónőhiány. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc
Youtube-sztárok családi vállalkozásban – Vass Mónika és Tavaszi László, a KerekMese alkotóinak története
Móni tizennégy éves kora óta arra vágyott, hogy saját rajzfilmeket készítsen. Erre először akkor adódott alkalma, amikor a férjét, Lacit kirúgták a munkahelyéről, és ráért, hogy informatikai oldalról megtámogassa a már megrajzolt ötleteit. Mesecsatornájuk jelenleg több mint hétszázmilliós megtekintésnél tart a YouTube-on. Szigeti Hajni írása.
Szigeti Hajni6 perc
Még mindig apu a főnök! – Király Viktor mesél édesapjáról, Király Tamásról
Hetykén a fejébe csapott kalap, derűs mosoly, már messziről integet. Visszamosolygok, és hirtelen eszembe jut, mit mondott fiairól, Viktorról és Benről az édesapjuk, Király Tamás, az Universal és a Color zenekar egykori legendás dobosa a most megjelenő életrajzi kötetükben: „Az ikrek folyton nevettek, úgy emlékszem vissza rájuk, hogy reggeltől estig fülig ért a szájuk.” Koronczay Lilla interjúja.
Koronczay Lilla7 perc
A család nem vész el, csak átalakul – avagy az együttélés modern formái
Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet − szólt a Mézga család jól ismert dala a hetvenes–nyolcvanas évekből, amely ha nem is szándékosan, de egy korszak végét fogalmazta meg a klasszikus családmodell tekintetében. Hiszen éppen a nyolcvanas évek és főként a rendszerváltás hozta el az új formák, az egyszülős vagy a mozaikcsaládok megjelenését. De milyenek is a mai családok? Kik élnek együtt, milyen típusú kapcsolatokban? És hol kapnak helyet bennük a legvédtelenebb szereplők, a gyerekek? Széles-Horváth Anna írása.
Nők Lapja3 perc
„Minden nap tenni kell érte” – Közeli Dr. Nováky Erzsébet közgazdász, jövőkutatóval
Az emberi történetekben mindig rácsodálkozhatunk arra, hogy a betegség, a kényszer, amit akár sorscsapásnak is gondolhatnánk, hogyan válik lehetőséggé és szerencsévé. Nekünk, magyaroknak mindenképpen szerencsénk volt azzal, hogy Dr. Nováky Erzsébet a betegsége miatt közgazdász lett és jövőkutató, nem pedig kémikus, ami vonzotta volna. A jövőkutatás ebben az évben ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját, ennek kapcsán beszélgettünk vele. Rist Lilla interjúja.
Rist Lilla8 perc
„Megváltoztam” – Címlapinterjú Kulka Jánossal
Kipróbálta magát minden színházi műfajban, szerepelt filmekben, táncolt, énekelt, műsort vezetett, jótékonykodott. Dolgozott Pécsett, Kaposváron, a Radnóti és a Nemzeti Színházban, majd a Katona társulatához szerződött. Tizennégy éven át a Szomszédok című sorozat Mágenheim doktoraként lopta be magát hatmillió tévénéző szívébe. Épp harminc hónapja hallhattuk a hírt: beteg, az életéért harcol. Kulka Jánost a hatvanadik születésnapja előtt kerestem fel. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna8 perc
Tegezzem vagy magázzam? Tények a nyelv és az illem átalakulásáról
Ami az egyiknek a „Hogy mer letegezni?”, a másiknak „Nem kell csókolomozni, nem vagyok még olyan öreg!” – A tegezés és magázás kérdésköre tizenöt éves kortól százig megosztó. Ismerjük a munkahelyi előírásokat és talán az illemszabályokat is, de mivel mindenki ragaszkodik a saját véleményéhez és rutinjához, gyakran kerülünk kínos helyzetbe. Jónap Rita írása.
Jónap Rita9 perc