Az idei tavaszra a járványhelyzet rányomta a bélyegét, alapvető rutinokat kellett átalakítanunk, a vásárlás sem az önfeledt nézelődés terepe volt, hirtelen felelősek lettünk egymásért. Továbbra is állandó társunk marad az odafigyelés, de az egészségügyi korlátozások enyhülésével lassan visszatérhetünk a ráérősebb bevásárlásokhoz. Felfedeznivaló pedig akad bőven, hiszen tavasszal a dm is megújult, ennek középpontjában a termékek állnak. Az igények, a dm céljai és a trendek egyértelműen egy irányba mutatnak: a fenntarthatóság fontos szempont lett. Még több innovatív hazai termék jelent meg az üzletekben, persze a szépségápolásban betöltött trendalakító szerepét sem adja fel a drogéria, így az új nemzetközi sikertermékek is elsőként a dm polcain kapnak helyet.
A vásárló kérte, a dm megvalósítja
Arcápolási vonalon többféle különlegességgel készül a dm: a népszerű arcmaszk kategóriában megjelennek a koreai arcápolási termékek közé tartozó a KOCOSTAR maszkok különböző bőrtípusokra, valamint az olasz PuroBio minősített természetes arcmaszkok arctípusnak megfelelően por és krém formában is elérhetőek. A népszerű olasz N.A.E. natúrkozmetikai márka haj, test és bőrápolási is termékeivel is helyet kap a polcokon.
A dm Start! pályázat sikere nyomán a PomPom natúrkozmetikai márka bővebb választékban és az egész üzlethálózatban elérhető lesz. A hazai termékpalettát tovább bővítve a Kaposváron természetes anyagok felhasználásával készülő Yamuna arckrémek mellett a NATICS minősített natúrkozmetikai márka antiaging arckrémek is megjelennek az üzletekben. A reformélelmiszer kategóriában évek óta nagy népszerűségnek örvendő Pödör márkának immár a bőrápoló natúrkozmetikai olaj termékeit is ki lehet próbálni.
A manna szappanok új illatvariánsokkal jelentkeznek, valamint megjelenik a dm-ben a mosószereivel ismertté vált Sansin márka testápolási vonala. A tusfürdők 100%-ban növényi alapanyagokat tartalmaznak, továbbá hipoallergének és a palackjaik 100% újrahasznosított alapanyagból készültek. A kisebb környezeti terhelést jelentő szilárd samponok is szélesebb kínálattal érhetők el, és már szilárd tusfürdőt is kipróbálhatnak a „zöld” megoldások kedvelői.
A hétköznapokat – hazánkban először a dm-ben elérhető – az essie körömlakkokkal is színesebbé tehetik a vásárlók.
Az intim higiéniai vonalon is „zöldül” a kínálat, a szortiment intimkehellyel, mosható pelenkával és egészségügyi betéttel bővült. A gyógyszer modulban újdonságként különféle gyorstesztek jelennek meg, glutén és drogkontrollra, valamint veserendellenesség kimutatására lesz lehetőség a termékekkel.
Még több fenntartható saját márkás termék
A dm fenntartható saját márkás termékei között a Jessa termékcsalád környezetbarát „nature” elnevezésű almárkája klórmentesen fehérített, illatanyag-mentes, 100 %-ban bio pamutból készülő tamponokkal egészült ki a már meglévő „nature” tisztasági betétek mellett. Újdonságként az ebelin mosható vattakorongja is bekerül a szortimentbe. Valamint a fenntartható alapanyagokból készülő Dontodent fogkefe érkezik az alverde fenntartható erdőgazdálkodásból származó bükkfa fogkeféje mellé a szájhigiéniás termékek közé. A tavaly debütált, kifejezetten férfiaknak fejlesztett SEINZ. termékcsalád kínálata after shave-vel valamint eau de toilette-tel egészül ki, mindkettő új sportos illatváltozatban is elérhető lesz a már ismertek mellett. Természetesen a környezetbarát csomagolásban kapható SEINZ. termékek megvásárlása után a dm továbbra is támogatja Plastic Bank szervezet, amely a tengerek műanyagtól való megtisztításáért dolgozik.
Bátran fedezzük fel az újdonságokat a dm üzleteiben!