Aktuális
„Az utcán álló fiatal lányok egy része már beleszületik ebbe” – A kiskorú prostituáltak élete, és ami mögötte van
Budapest nyolcadik kerületének hírhedt részeiből mára sokat felszámoltak a hatóságok, mégis a mai napig hozzátartozik például az Illés utca képéhez, hogy a sarkon tinédzser lányok árulják a testüket. Én is ezen a környéken élek, és nem hagyott nyugodni a gyakran bántalmazott, bódult, fiatalkorú prostituáltak sorsa. Alapos kutatómunkával utánajártam, hogy mégis miként történhet ez meg ma Magyarországon. Szurovecz Kitti írása.
Nők Lapja3 perc
Táncra perdítette a kamaszokat (is) – Gönczi Dorka, párkapcsolati mediátor élettörténete
„Járt utat járatlanért el ne hagyj!” – szól az ismert intelem, de minden első lépés csak addig ijesztő, amíg nem látjuk, hová vezet. Tisztában volt ezzel Gönczi Dorka is, aki hol önszántából, hol az aktuális helyzetéből adódóan kényszerült arra, hogy száznyolcvan fokot forduljon, és újratervezze élete koreográfiáját. Oláh-Koppány Andrea írása.
Nők Lapja5 perc
„Betiltanak engemet is” – Riport azokról a nőkről, akik hajléktalanszállón ébrednek
Lányok, asszonyok, feleségek, anyák. Védőnő, vállalkozó, volt állami gondozott és sokan mások. Mind hajléktalanok. Sokkal kevesebb kell ehhez manapság, mint gondolnánk... A RÉS Alapítvány Női Éjjeli Menedékhelye azon hajléktalanszállások egyike, ahová feltétel nélkül beengednek mindenkit, aki kéri. Azaz engednének. Ha lenne elég hely. Dobray Sarolta riportja.
Dobray Sarolta13 perc
A színház bűvöletében – Interjú Koltai Róberttel és testvérével, Judittal
Talán kevesen tudják, hogy a neves színész egyik testvére, Judit is a színházi pályán dolgozik: ő egy kamaraszínházban rendez, játszik és gyerekeket oktat. Szerepelt testvére filmjeiben, s bár jelentősebb metszéspontok nélkül alakult a pályájuk, nézőként és rajongóként számíthatnak egymásra. A családi találkozások nem maradnak el, szervezését harmadik testvérüknek, Verának köszönhetik. Szegő András beszélgetett a testvérpárral.
Szegő András8 perc
„Népmesei hős lettem” – Közeli Szikora Róberttel
R-GO, azaz: Robi, gyerünk! A Hungáriából való kiválása után Szikora Róbert – a zseniális dobos – ugyanis így biztatta magát. És hogy ez a biztatás bejött, annak ékes bizonyítéka az R-GO együttes mai napig tartó töretlen sikere, hogy rajongók tízezrei töltenek meg stadionokat, itthon és a határon túl egyaránt. Árvai Magdolna interjúja.
Árvai Magdolna8 perc
A szerepek nincsenek leosztva! – Történet egy apukáról, aki felvállalta az anya szerepét
Veszekedtél már a pároddal azon, kinek a dolga a mosogatás és kié a kerékcsere? Ismersz olyan nagypapát, aki biciklizés helyett csajozni tanítja az unokáját? De vajon mit is jelent ez? Talán azt, hogy a világ kifordult a sarkából, vagy éppen ez az igazi valóság, amiben a személyiség és a helyzet dönt a nemünk, a társadalmi elvárások és a beidegződések helyett? Van négy történetünk, a konklúziót rád bízzuk. Vadász Anna írása.
Nők Lapja3 perc
Az online tér mindenkiből a legrosszabbat hozza ki? Kommentkörkép az angyalarcú kismamáktól a jól fésült öregurakig
Az online cikkek, közösségi posztok alatti hozzászólásokat olvasva gyakran fogalmazódik meg az ítélet: „Az emberiség megérett a pusztulásra.” Ma már nemcsak álnéven gúnyolódnak másokon a felhasználók, de valós névvel, fényképpel is. Angyalarcú kismamák, jól fésült öregurak, hivatalnokok esnek egymásnak egy-egy cikk alatt a komment szekcióban. Az online tér mindenkiből a legrosszabbat hozza ki? Jónap Rita írása.
Jónap Rita8 perc
Kajakkal iskolába
Vasárnap este az iskolai WhatsApp csoportban jött a tanár úrnak az üzenet, hogy másnap zárva lesz az iskola. Valóban súlyos, sötét fellegeket hozott ez a hétfői nap, és eszeveszetten fújt a szél, de a mi községünkben szerencsére nem okozott óriási károkat. Csak a fák! Úton-útfélen letört ágakat találtunk. Egy erdős útszakaszon nem mertünk áthaladni, mert […]
Gősi Lilla3 perc
Megélni az életünket – Címlapinterjú Pokorny Liával
Egy éve fut egy sikerdarab, Lia jutalomjátéka, amelyben a főszereplő a maga édes, bölcs, esendő módján próbálja megkeresni a dolgokat, amelyekért érdemes élni. Szigorú leltár készül sárga post-it cédulákon, a színésznő lemegy a színpadról a nézők közé, megfogja a kezüket, a szemükbe néz. Hol az akadály, hogy ez a sok kis és nagy csoda megvalósuljon? Nem a világpolitika eseményeiben, a természet törvényeiben, csak bennem és benned: az emberben. Vass Virág interjúja.
Vass Virág11 perc