Aktuális
Kincses Erdély
Van vagy tizenöt éve, hogy két francia fiúval találkoztam Marosvásárhelyt, a Teleki Tékában. Láthatóan le voltak nyűgözve. A Tékától, a várostól, a tájtól, egész Erdélytől. Egyszerűen nem hitték el, hogy Európa „eldugott csücskében” ennyi kincs van. A Lonely Planet, a világ talán legismertebb útikönyvkiadója már jó ideje felfedezte Erdélyt, és 2016-ra javasolt úti céljai között […]
Hulej Emese2 perc
Várakozásaink
Megkérdezte egyszer az én Janó barátom, a gyerek, mitől új az újév, mi kezdődik akkor, és mi ér véget. A felnőtt pedig lehajolt hozzá és ezt felelte (amolyan elnézően): hát a jövő kezdődik, kisfiam, egy új jövő, és véget ér az a jövő, ami tavaly ilyenkor elkezdődött. A gyerek meg csak nézett, és ezt kérdezte: […]
Dobray Sarolta3 perc
Élettörténet: a tanárok tanára, Dr. Dombi József fizikus
A Tanár úr kilencvenedik születésnapján kiszámolták, ha tanítványait hármas sorokba rendeznék, a kapott sor tizenöt kilométer hosszú lenne. Ez hat éve volt. Azóta a sor még hosszabbra nyúlna, hiszen ma is tanít. Mellette zenét hallgat, olvas, tarokkozik, eljár a templomba, és vasárnaponként ebédet főz az egész nagycsaládnak.
Hulej Emese7 perc
II. Erzsébet – Egy érzelmes királynő
Mára mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Nagy-Britannia királynője történelmi személy. Pedig nem született a trón várományosának, és gyerekkora jó részében úgy nevelték, hogy majd jó felesége legyen egy megfelelő hercegnek. Ehhez képest megkapta apja egész birodalmát, és a várva várt herceget is…
noklapja3 perc
Egy vak házaspár vasárnapja
Hogyan küzd meg egy vak házaspár látó gyermekük felnevelésével? – ezt a folyamatot kísérhetjük végig Varga Ágota Szülei szeme című alkotását nézve, melyet a Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon mutattak be. Lebilincselő Farkas Katalin és Császár Győző heroikus küzdelme. A forgatás a kisfiú tizenegy éves koráig tartott. Mi tíz hónappal később érkeztünk a családhoz.
Koronczay Lilla9 perc
Tévés kedvenceink: Kertész Zsuzsa
Az idők változtak, új csatornák jöttek-mentek, ő azonban megmaradt Kertész Zsuzsának. Azóta se sokat változott. Derűje, huncutsága, nyitottsága is a régi. Az egykori bemondónő ugyanazt az emberséget, esendőséget, okosságot, bölcsességet sugározza.
Szegő András5 perc
Közeli Máté Gáborral, a Katona József színház igazgatójával
Színész, rendező, a Katona igazgatója, apai ágon örökölt szenvedélye a színház. Sosem próbált figyelmet, népszerűséget követelni magának, mint mondja, az ő mércéjét a számára fontos kollégák, rendezők, színészek alakították. Szegő András interjúja.
Szegő András8 perc